Ez lesz

Publicisztika

Ha végignézzük az eddigi önkormányzati választásokat értékelő pártnyilatkozatokat, kiderül, minden induló győzni szokott, de legalábbis nagy sikert ért el.

Ha végignézzük az eddigi önkormányzati választásokat értékelő pártnyilatkozatokat, kiderül, minden induló győzni szokott, de legalábbis nagy sikert ért el. Az egyetlen kivétel a négy évvel ezelőtti versengés, amikor is az MSZP olyannyira ledózerolt mindenkit, hogy azt a Fidesz is elismerte. (Igaz, az SZDSZ és az MDF odavolt a boldogságtól, mert szerintük mindketten nyertek, tessék csak utánaolvasni.) Idén várhatóan fordított lesz a helyzet: az előjelek ellenzéki tarolásra utalnak (már ha a Fidesz nem csinál októberig valami egetrengető nagy hülyeséget), ugyanakkor a szocialistáknak is ígérkezik kommunikációs egérút, ha néhány helyen szereznének első helyet, máris döngethetnék a mellüket, mondjuk azzal, hogy lám, a népek kezdik megérteni a Gyurcsány-pakk lényegét, és az MSZP számára ez az igazi győzelem, és a többi, és a többi.

A helyhatósági választásokból - azok sajátosságai miatt - nagyívű politikai következtetéseket nemigen lehet levonni. A kisebb településeken alig valamit számít például a polgármesterjelöltek politikai hovatartozása, szemben helybéli elfogadottságukkal. Az országos közhangulatra leginkább az amúgy súlytalan megyei közgyűlések helyeiről döntő listás eredmények utalnak majd; kétségünk ne legyen, azok igencsak hasonlítani fognak a legutolsó közvélemény-kutatások adataihoz, aminek következményeként a megyék zöme pirosról narancssárgába vált. Ami, köztünk szólva, az elkövetkező országgyűlési választásokra nézvést éppen úgy nem jelent semmit, mint ha pirosak maradnának.

Az önkormányzati voksolások másik specifikuma a szövetségkötési kényszer: a választás egyfordulós, azaz már relatív többséggel révbe lehet érni. Olyan ez, mint az országgyűlési szavazás második fordulója: aki jobb megállapodásokat köt, azé a mandátum. Ráadásul a helyi megmérettetésen nagyobb a mozgástér, hiszen míg országos szinten elképzelhetetlen például egy Fidesz- SZDSZ együttműködés, helyben akad rá példa - de még ennél szokatlanabb kombinációkra is. A trend persze nagy vonalakban az országoshoz közelít, és mindkét oldal elsősorban a "természetes szövetségeseivel" igyekszik optimalizálni az esélyeit. Mindazonáltal fölösleges amiatt sötéten látni a Magyar Haza jövőjét, ha a szélsőjobb és a Fidesz néhány helyen megegyezik (pontosabban: a legnagyobb ellenzéki párt időnként felettébb nyugtalanító helykeresésére nem ezek az alkalmi paktumok adják meg a magyarázatot), mint ahogyan amiatt is, ha egyes régiókban az MSZP a Vajnai-féle Munkáspárttal smúzol - elvégre láttunk már olyat is, hogy valaki mögé egyaránt odaálltak a szabaddemokraták meg a magyarigazságosok.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a népek helyben mindig is azt nézték, kitől várhatják nagyobb valószínűséggel, hogy csatornát építtet, jó közszolgáltatásokat, kulturált települési környezetet biztosít nekik, és nem kíván minduntalan belepofázni a privát életükbe. A pártlogó ilyenkor másodlagos; és nemcsak a szimpatikusabb, de a gyűlöltebb is. Nota bene: ha országosan is ez lesz a helyzet, akkor jön el a Kánaán.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.