Szoborpark

Publicisztika

"Nyilatkozatot fogunk közzétenni arról, hogy aki részt vesz a központi ünnepségen, az megtagadja '56 szellemiségét" - mondja Wittner Mária a Népszabadságban a forradalom 50. évfordulójának esedékes megünneplése kapcsán.
Interjújában beszámol arról is, hogy a két készülő emlékmű (az állami, illetve az "'56-os szervezeteké") mellett ők egy harmadikat is felállítanak Budapesten. Az Amerikában tervezett (vagy tervezendő) alkotás "egy falat áttörő tankot ábrázol, amelyet egy Molotov-koktélos gyerek vár". Áldásunk rá, részünkről a fáklyásmenet - legrejtettebb szándékaink közt sem szerepel Wittner Máriával vitatkozni a giccs mibenlétéről.

S noha vitathatatlan tekintélyek - Sólyom László jelenlegi, Göncz Árpád egykori köztársasági elnök és Kosáry Domokos volt akadémiai elnök - arra buzdítanak felhívásukban, hogy az ország ünnepelje együtt az évfordulót, nem érezzük borzasztóan tragikusnak Wittnerék különutas elképzeléseit. Szimpla butaságról van szó, s mint ilyen, kicsit ciki a dolog, de nem áll meg tőle a villamos, khm. Az talán egy fokkal érdekesebb kérdés, hogy kiket is fed a Wittner által használt ködös többes. Persze erre is kapunk valami magyarázatot a napilap keddi számában közölt interjúból, hogy tudniillik az "egykori forradalmárok többsége". Aha, ez nem jelent semmit. Hogy számolták ki? Egyáltalán ki számít forradalmárnak? Melyik '56-os szervezet az "igazi"? - ezerszer rágott csont. Ha tetszik és fussa rá, továbbá bírják a törvények által előírt engedélyeket, egy percig se tétovázzanak: húzzák fel a tankos szobrot, ünnepeljenek magukban!

E bánatos huzakodásnak legfeljebb a nemzeti önismeret terén adódó tanulságai lehetnek számunkra érdekesek. Konkrétan, hogy "'56-osnak" lenni sem könnyű - bárkik is vallják magukat (adott esetben egyedülvalóan) annak. A forradalom után született nemzedék ilyesmi iránt érdeklődő tagjainak nagy kollektív csalódása az a mozzanat, amikor a rendszerváltáskor előléptek az addig kétségkívül brutálisan és gyalázatosan elnyomott "'56-osok". Ám e csalódás oka önmagunkban keresendő; a türelmetlenség, az intolerancia az. 1956-tól 1989-ig eltelt 33 esztendő - kommunista diktatúrában, melynek persze távolról sem csupán az "'56-osok" viselték terheit, bár kétségkívül istenesen kijutott nekik belőle. Olyannyira, hogy rá is mentek, rá is ment az életük (vagy azé a bizonyos delejes "többségé" - bizonyára szomorú, de azoké, akiknek nem volt másuk, csak ötvenhat). Megvert emberek, nyomorult sorsüldözöttek léptek fel ötvenhatosként, akik minden várakozásukat, minden további szándékukat ebből a kénytelen alapállásból fogalmazták meg, akár a köz, akár önmaguk számára. Felelősségünk irányukban vitathatatlan, minden gesztusukat az előbbi tények figyelembevételével kell értékelnünk (egészen addig, ameddig a törvények engedik; jóérzésbeli határokról csak nagyon megengedően lehet itt szó). Kevesen vannak, egyre kevesebben - ezt nemigen lehet megváltoztatni.

De a történelmet sem. (Lehet átértékelni, félremagyarázni, sok mindent lehet a történelemmel csinálni, csak megváltoztatni nem.) És ismételni se nagyon érdemes. "Nekik" sem. Hogy amit most épp művelnek, az szimbolikusan ugyanaz, mint amit a korai Kádár-rendszer nagyon is materiálisan tett velük, az voltaképpen elkeserítő, és nyilvánvaló vakságból fakad. De csak szólni lehet nekik, hogy ezt teszik, megtiltani nem. Hiszen újra börtönbe zárják őket - ezúttal maguk magukat. Önként és dühösen zárják ki magukat a társadalomból, vonulnak szoborparkba - még életükben. Lehet, hogy közérzetileg nekik jobb egy efféle rezervátumban, de nekünk végül is szégyen. Mert akárhogy is van, csak az derül ki, hogy mi nem tudtunk velük mit kezdeni, azontúl, hogy bokrétának használtuk őket ilyen-olyan választási listákon, mint Wittnert is. Hogy nem hagyták, az nem mentség. Talán lehet még tenni valamit, talán nem - az idő egyre kevesebb. Addig nyugodtan emeljenek emlékműveket.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.