Urfi Péter

Fekete mise - Mihez kezdjünk a Magyar Művészeti Akadémiával?

  • Urfi Péter
  • 2015.11.27 00:45

Publicisztika

„A bíboros sem falusi kápolnában, hanem bazilikában misézik” – válaszolta elmésen és szemléletesen Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a 24.hu kérdésére, hogy „mire kell önöknek a közel négyezer négyzetméteres szecessziós épület a maga rézborítású falaival, Budapest talán legdrágább negyedében, az Andrássy úton?”. Ne legyünk restek meglátni gondolatmenetében a logikát: Fekete szerint az akadémia „a magyar művészeti élet csúcsintézménye”, amit akkor is magától értetődő módon illet meg az újabb palota, ha a minap kapta meg ingyen a Vigadót, a Műcsarnokot és a Hild-villát. Ördögi kör és öngerjesztő folyamat ez: a kis egyesületből a kormány egyik napról a másikra köztestületet kreál, ehhez a feladathoz viszont pénz és hatalom kell, ami azonnal új feladatokat rak a vállukra, amikhez természetesen infrastruktúrára is szükség van, amihez még több pénz kell, amitől még tovább nő az MMA hatalma, amihez viszont méltó környezet dukál, bazilika, nem kápolna. Szédítő, nem igaz?

false

 

Fotó: MTI

Ha kilépünk ebből a gondolati körből, és veszünk egy mély levegőt, azt látjuk, hogy mindez – sok más kínálkozó jelző helyett – leg­inkább felesleges. Ezért nem lehet az MMA tagjaival valódi vitát folytatni. Persze érvelhetünk amellett, hogy mondjuk a Műcsarnokot már igazán nem kellett volna elvenniük, hogy egyeztethetnének többet más szervezetekkel, hogy költhetnének többet pályázatokra, kevesebbet reprezentációra és így tovább. Az alapkérdésben azonban nincs remény a konszenzusra, hiszen a körön belülről nem elgondolható, ami a körön kívül minden érv és ellenérv fundamentuma: az, hogy az MMA-ra nincs szükség. A köztestület már a születése pillanatában elvesztette a jó működés esélyét, hiszen létrejöttének módja – ahogy mások mellett a baloldali elhajlással nehezen vádolható Alkotmánybíróság is kimondta – önmagában sérti az állami semlegesség követelményét. Azért, mert egyetlen civil szervezet tagjaiból állt össze a köztestületi tagok névsora, akik a továbbiakban maguk dönthették és dönthetik el, kit választanak maguk közé. Ugyancsak kezdettől kudarcra ítélt az ötlet, hogy majd idős művészek fogják megszervezni a magyar kulturális éle­tet. Az MMA viszont akkor is fölösleges lenne, ha jól működne, mert az állami pénzek az eddigi csatornákon hatékonyabban és igazságosabban jutottak el a művészekhez. Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy az MMA milliárdjait, vagy legalább azok egy jelentős részét nem más művészektől és intézményektől veszik el. Csak egy példa: 2012-ben egymás után jelentették be, hogy a kormány 2,4 milliárdot zárol a kulturális költségvetésből, és hogy az MMA következő évi támogatása 2,45 milliárd forint lesz. Jövőre 6,6 milliárdot kapnak…

fekete György és az első székely bélyeg

Fekete György bemutatja az első székely bélyeget

Fotó: MTI

Fontos megjegyezni, hogy a fenti kifogások nem személyes és nem is politikai természetűek: mindez akkor is kártékony és szégyenteljes volna, ha az MMA vezetősége csupa feddhetetlen és bölcs emberből, tagsága pedig a magyar művészet legjobbjaiból állna.

Mit vesztünk az NKA-val?

„Az NKA-t én találtam ki” – mondta harciasan Fekete György múlt héten a HírTv-ben, és ez nagyjából igaz is, 1993-ban helyettes államtitkárként részt vett a Nemzeti Kulturális Alap megszervezésében, és 1993-ban ő lett az első elnöke is. 2013-ban az NKA alelnöke, L. Simon László államtitkár a szakmaiság, a függetlenség és az állandóság példájaként ünnepelte az eltelt húsz évet, és ebben baloldali kultúr­politikusok is segítségére voltak. Nem ok nélkül. Az NKA azért tudott nagyjából változatlanul és relatíve kevés viszályt szítva működni ilyen hosszú ideig, mert szerkezete garantálta a szakma részvételét: a pályázatokról döntő kollégiumokban többségükben szakemberek ültek, akiket kulturális szervezetek delegáltak. Az NKA azonban soha nem volt független a politikától, jellem­zően az aktuális kormány holdudvarának lejtett a pálya, és nemcsak az indokolatlanul nagy – sokszor és jelenleg is 25 százalékos – miniszteri keret elosztásakor, hanem a kuratóriumok összeállí­tá­sában is. Általában ügyeltek azonban a kiegyensúlyozottságra. Ennek szép példája a legproblémásabb terület, a szépirodalmi folyóiratok mezőnye: kormányok jöttek és mentek, de a jobboldalinak elkönyvelt Kortárs és a liberálisnak elkönyvelt Holmi nagyjából mindig fej fej mellett vezették a támogatási listákat – és ez a párhuzamosság az alsóbb tartományban is folytatódott.

L. Simon László valószínűleg nem gondolta végig, mit csinál, amikor 2010 után átszabta a kollégiumok hagyományos rendszerét, és a saját embereivel szórta tele őket. Ezzel ugyanis épp azt a képet rombolta, amit a húsz év ünneplésével erősíteni akart. Nyil­ván nem tett jót ennek a képnek az L. Simonhoz köthető pályázók feltűnő sikere sem, és mindezek megnyitották az utat a párton ­belüli ellenfél, Fekete előtt. Az is beszédes, hogy idén először – ahogy azt a Népszabadság észrevette – a miniszteri keret és a célzott támogatások már meghaladták a kollégiumok által szétosztható összeget (idén az egész együtt mintegy 7 milliárd). A kurátorok kiválogatásáról pedig sokat elmond a Színház- és Táncművészet Kollégiumának esete. Itt a kormány által kiemelten támogatott elnökön kívül az összes színházi területről érkező tag valahogyan Vidnyánszky Attilához és Teátrumi Társaságához kötődik. Amikor ezzel a helyzettel szembesült, az egyetlen kakukktojás, a Nemzet Színésze, Molnár Piroska otthagyta a testületet. Most a testületben tízből hárman MMA-tagok.

Fekete György és L. Simon László egy májusi konferencián

Fekete és L. Simon egy májusi konferencián

Fotó: MTI

Amikor tehát azt olvassuk, hogy a kormány hamarosan módosítja a jelölési rendszert, és ezentúl a szakmai szervezetek és a miniszter nem fele-fele arányban delegálnak tagokat, hanem a miniszter, az MMA, illetve minden más szervezet egyaránt a kollégiumok harmadát adja – akkor azzal kell számolnunk, hogy még a „szakmai oldal” képviselőinek többsége is a kormányhoz közeli csoportosulások embere lehet. Nem kétharmados többségük lesz, hanem – jó esetben, mondjuk – négyötödös.

Ez nem jelenti azt, hogy 2016-tól kezdve csak udvari művészek és nemzeti dilettánsok kaphatnak támogatást. A Nemzet Művésze-díjak kiosztásakor látszott, hogy Fekete György mindenkit vár a nemzeti együttműködés rendszerébe, aki havi 665 ezer forintért hajlandó a nevével legitimálni az MMA-t. Az akadémia saját pályázatainak tanulsága pedig az, hogy az akadémikusok mellett egy kis pénz leesik szinte mindenkinek, aki pályázik, progresszív művészeknek és a kormányt nyíltan kritizáló tévelygőknek is. Az NKA évente mintegy tízezer pályázatot támogat, ezt a számot nehezen lehetne leszűkíteni a jól helyezkedők behatárolt körére.

Az új szabályozással tehát nem szűnik meg a független és minőségi művészet Magyarországon. Csak az MMA támogatása kell hozzá.

Nehéz elképzelni olyan helyzetet, amikor a legkülönfélébb kulturális intézmények és érdek-képviseleti szervezetek olyan természetességgel állhatnának ki a nyilvánosság elé, mint most. Külön és együtt. Még csak politikai konszenzus sem kell hozzá: a művészet önállósága és sokszínűsége mindenkinek értéke és érdeke. Nem kell hozzá szeretni az eddigi NKA-t sem, elég azt követelni, hogy ne legyen még rosszabb. Naivan azt is mondhatnánk, hogy a kormány és az MMA híveinek is volna miért tiltakozni, mert az még nekik sem lehet elfogadható, hogy egy 300 tagú szervezet egyedül uralja az egész magyar kultúrát.

Ha a törvénymódosítást megszavazzák, már késő lesz. Akkor annyi marad, hogy aki tükörbe akar nézni, nem statisztál jelölő szervezetként vagy kurátorként a független kultúratámogatás, a művészi önkormányzatiság megszüntetéséhez. Nem hazudja azt magának, hogy ő majd belülről bomlaszt.

Neked ajánljuk