György Péter

Mindig ugyanaz: a meg nem gondolt gondolat

Még egyszer az európai iszlámról

  • György Péter
  • 2015.11.29 15:10

Publicisztika

„Ma Berlin, Párizs, Lyon külvárosaiban a harmadik generációig páriasorba vetett, élő hússá degradált, gettósított tömegeket látunk” – írja Somogyi Zoltán e lapban, egy korábbi írásomra reflektálva. (Lásd: A félelem megeszi a lelket, Magyar Narancs, 2015. október 1. és Szakállas igazságok, 2015. október 15.)

Azokról az emberekről beszél, akik hosszú évtizedek óta lelket és testet megnyomorító üvegplafon alá zárva élnek Európa városaiban, marginalizáltan, csalódottan és dühösen, olykor elvadultan és elvakultan. Azokról van szó, akik felmenői hosszú évtizedekkel ezelőtt abban a reményben érkeztek az Európán kívüli világokból, hogy mind az ő, mind leszármazottaik sorsa jobbra fordul majd e gazdag és civilizált vidékeken. Ha el is fogadták, hogy a korai jóléti társadalmak peremére szorulva éltek, soha nem felejtették el, hogy ők maguk is büszke emberi lények, épp úgy, mint bárki más. Nem mai történet ez tehát. A Karib-tengeri Martinique szigetén született, Lyonban végzett s Franciaországban pszichiáterként dolgozó Frantz Fanon nagy hatású könyve, a Fekete bőr, fehér maszkok 1952-ben jelent meg. A kétségbeesett remekmű retorikáját alkalmasabbnak tartom a franciaországi változások megértésére, mint Somogyi retorikáját az „élő hússá degradált, gettósított tömegről”, mert nehéz eldöntenem, hogy az utóbbiban a félelem vagy a megvetés erősebb-e. Somogyi – jó néhány hajdani liberálissal, filozófussal, újságíróval, humoristával együtt – a duális szembeállítás retorikai gépezetét működteti. A mi és az ők, az ismerősök és idegenek közt sajnálatosan, de tagadhatatlanul létező szakadékról beszél.

A sajnálkozást ebben az esetben nagyon kevésnek érzem. Mert nincs, nem létezik az a metafizikai, civilizációs kettősség, amit ez a beszéd oly érzékletes metaforákkal teremt meg. Kint az életben minden jóval bonyolultabb – ugyanis német és francia állampolgárok millióiról van szó, olyan emberekről, akik magukat ezen országok teljes jogú polgárainak tekintik, s akikkel minden válság, konfliktus, ütközés ellenére ezen országok hatóságai is ekként bánnak. A „gettósított tömeg” fordulat a nemzetiszocializmus retorikájának önkéntelen, de annál kínosabb felidézése, mert valóban a nácik és magyar kollégáik használták azt a nyelvet, amelyben a zsidók többé nem voltak individuumok.

Ez a nyelv nem vesz tudomást arról a súlyos konflikusokkal, fájdalmas élményekkel, agresszióval és kétségbeeséssel teli, bonyolult kapcsolatrendszerről, amelyben mindazok együtt élnek, akiket Fanon utolsó könyvében – az Internacionáléra utalva – A föld rabjainak nevez. Az a mesterséges határ, amit olyan magától értetődőnek szeretnénk kezelni, leginkább az iszlamofóbia (szándékos) tájékozatlanságának velejárója. Vajon a nem létező határ melyik oldalára, hova soroljuk az algériai zsidó Jacques Derridát? Laurent Cantet nagyszerű filmjében, Az osztályban éppenséggel egy osztályba járnak mindazok, akik közt számos súlyos konfliktus van – minden áldott nap. Egy igazi átlagiskolában, ahol a tanárok nem adják fel. Hol van tehát a gettó fala? Ahol Somogyi élő hússá degradált tömegekről beszél, ott társadalmak mindennapi élete zajlik.

Lassan mindannyian a saját metaforáink foglyai leszünk. Semmi okosabbat nem tudok, mint amit az elmúlt hónapokban nagy európai politikussá lett Angela Merkel hetek óta mond – a világ, amelyben élünk, nem csupán a mi választásunk, és végképp nem az akaratunk és infantilis panaszkodásunk kérdése. A történelem történik velünk, és ezen semmiféle türelmetlenség nem segít semmit. Mindez nem jelenti azt, hogy az Euró­pai Unió ne csinálhatná jobban, sőt sokkal jobban. Somogyi evidenciaként ír az „európai muszlim közösségről”, de ahogy az „európai zsidó közösség”, a muszlimok sem egy másik világban élnek, hanem többen élnek, ­élünk egyszerre ugyanabban a világban. A modern ortodox vagy neológ zsidók például egyszerre magyarok, franciák, norvégok, németek és izraeliták. Azok nemkülönben, akik még csak nem is szombattartók, csak valamely zsidó identitással rendelkező állampolgárok; és nem gettósított tömegek, reményeink szerint.

A föld rabjainak felszabadítása nélkül nem lesz jobb világ. Ha a magukat értelmiséginek tudó, tanult emberek az univerzalizmust felejtve, a globális neokapitalizmus radikális és mélységes egyenlőtlenségeinek, az elnyomás összefüggő technikáinak kritikája és felszámolására tett kísérlet helyett továbbra is civilizációs különbségeket teremtenek, követelnek és képzelnek, akkor biztosan nem. Itt, az Osztályban az együttélés konflikussorozata a türelmet, a hívők figyelmességét és a hitetlenek nagyvonalúságát kell hogy jelentse.

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.

Angyalbőrben

A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együtt­érzés odalent a nézőtéren.

Megnyíló életek

  • Rádai Andrea

Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.

Kinek a kultúrája?

Öt és fél év működés után megszűnik a Dunszt.sk szlovákiai magyar kulturális portál. A főszerkesztő kifáradásról és strukturális nehézségekről beszél, de politikai és társadalmi kérdések is felsejlenek a háttérben.

Ők így csinálják

  • A szerk.

PTSD – csúnya betegség, az van nekik, szegény Fidesznek, poszttraumás stressz szindrómájuk, immár vagy negyedszázada.

Magyarország farhátra megy

  • A szerk.

A Farhát-kormány legújabb népélet-javító intézkedését rögzítő 06/2022. (01.14.) sz. korm. rend. szövege, s ez mindenképpen a dicsőségére válik, precízen kitér arra, hogy az a kereskedő, aki a rendelet valamely utasítását megszegi, milyen szankciókkal sújtható.

Kiáll-e?

  • A szerk.

Az előválasztás utáni kínos bénultságot levetkőzve mintha a feltámadás jeleit mutatná az ellenzék kampánya.

„Nagyon nagy vita”

Orbán Viktor január 14-i, idei első rádióinterjújának utolsó témája a „gyermekvédelmi népszavazás” volt. Az interjúban a pedofília először kontrasztként jelent meg: „van az a jelenség, hogy a gyerekeink ki vannak téve szexuális ragadozóknak” – mondta a miniszterelnök. Majd pedig a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „most egy másik jelenségről beszélünk, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, erről van egy nagyon nagy vita, de ezt én most nem tartom fontosnak”.

A szelíd forradalom

A múlt év végére az Alaptörvény lecserélése az egyesült ellenzék egyik legfontosabb, de mindenképpen a legjelképesebb választási ígéretévé lépett elő. A kezdeti kérdést – lehetséges-e egyáltalán egyszerű többséggel alkotmányozni? – felváltotta az annak mikéntjéről folyó nyilvános eszmecsere.