A szövetség felfüggesztette a két versenyző válogatott kerettagságát. A pozitív drogteszt hírét valaki (vagy az Antidopping Csoportból vagy a szövetségből) kiszivárogtatta, és május 2-án megírta az Origo, méghozzá névvel együtt. Hamarosan az egész sajtó a kokainbotránytól volt hangos, és az ügyben a rendőrség is vizsgálódni kezdett. Bekérték a Kajak-kenu Szövetségtől a drogtesztekkel kapcsolatos dokumentációt, a sportolók ellen valószínűleg büntetőeljárás indul.
*
Hogy a kokainfogyasztás veszélyes műfaj, senki sem kétli. Mégis számos olyan tényező van, ami megkérdőjelezi azt a nyilvános vesszőfutást, amin a sportolóknak ezért a hibáért keresztül kellett menniük.
Először is a kokain stimuláns drog, amit lehet doppingszerként is használni, hiszen fokozza az éberséget és az energiát. Ezért szerepel a nemzetközi doppingellenes szövetség, a WADA tiltólistáján. Az Antidopping Csoport azonban világossá tette, hogy a két kajakos nem követett el doppingvétséget, hiszen a kokaint versenyidőszakon kívül fogyasztották el, szabadidejükben. Ez azt jelenti, hogy a kokainfogyasztás ebben az esetben nem befolyásolta a sportolók teljesítményét, legalábbis nem abban az értelemben, hogy indokolatlan előnyre tehettek szert általa versenytársaikkal szemben.
Vajon indokolt-e az, hogy egy élsportoló magánélete felett egyébként is jelentős kontrollt gyakorló sportszövetség a sportolói teljesítménytől független tevékenységeket is korlátozza? Nem jobban, mint amennyire bármely munkaadó korlátozhatja a munkavállalója privát szféráját. A szúrópróbaszerű munkahelyi drogtesztekkel szemben az adatvédelmi ombudsman 2005-ös állásfoglalása szigorú korlátokat állított fel. Így például csak a „különös biztonsági kockázatú” foglalkozások esetében tekintette indokoltnak az alkalmazottak kötelező jellegű drogtesztelését. A „kiegyensúlyozatlan munkáltatói-munkavállalói hatalmi pozíciók egyenlőtlensége miatt” az önkéntesség még akkor sem áll fent, ha a munkavállaló aláír egy szerződést arról, hogy vállalja a drogtesztelést, hiszen ellenkező esetben elveszítheti az egzisztenciáját. Így tehát még ha a kajakosok írásban bele is egyeztek, hogy vizeletmintájukat illegális drogfogyasztásra is tesztelni fogják, ez akkor sem minősül önkéntes beleegyezésnek. Bár a sportolók állami támogatásban részesültek, nem közfeladatot láttak el, és nem is végeztek olyan „különös biztonsági kockázatú” tevékenységet, ami indokolta volna a drogteszteket.
| ||
A második kérdés az, hogyan történhetett meg, hogy a sportolók pozitív drogteszteredménye kiszivárgott a sajtónak? A közhiedelemmel ellentétben a sportszövetségnek nincs feljelentési kötelezettsége a rendőrség felé, ha pozitívnak bizonyul a sportolók drogtesztje, ugyanakkor köteles szavatolni a személyes adataik biztonságát. A személyes adatok védelméről szóló 2011. évi CXII. törvény szerint a kábítószer-fogyasztásra vonatkozó adat különleges személyes adatnak minősül. Ezt az adatot csak úgy lehet nyilvánosságra hozni, ha az érintett ehhez írásban hozzájárul. Kétlem, hogy ez megtörtént volna. A büntető törvénykönyv 219. paragrafusa úgy rendelkezik, hogy aki jogosulatlanul kezel különleges személyes adatot, vagy az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja, bűncselekményt követ el. Ha a személyes adattal visszaélés jelentős hátrányt okoz, akkor két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Márpedig itt ez nyilvánvaló: a sportolók jelentős egzisztenciális hátrányt szenvedtek, ráadásul még büntetőeljárás is indulhat ellenük. Így tehát az, aki kiszivárogtatott, éppúgy visszaélt a sportolók személyes adaival, mint az újságíró, aki megírta.
Még ha el is tekintünk az ügy adatvédelmi vonatkozásaitól, akkor is kérdéses, hogy mi értelme van a sportolók drogszűrésének, és különösen annak, hogy nyilvánosan megszégyenítették őket. Egyesek szerint ezzel küld a sportszövetség üzenetet a fiataloknak, hogy kokainozni rossz, és nem fér össze a profi sportolósággal, hogy valaki kokót szippant. Csakhogy az ilyen drogtesztekkel és az ezt követő nyilvános megalázással ennek éppen az ellenkezőjét érik el. Azok a fiatalok, akik egyébként is kipróbáltak már drogokat, vagy kacérkodnak a gondolattal, annyit fognak ebből leszűrni, hogy lám, még a sportolók is fogyasztanak kábítószereket. Tehát nem igaz az, hogy a drogfogyasztás szükségszerűen testileg-lelkileg leépült junkie-t csinál az emberből – hiszen sikeres és híres emberek is ezt teszik. Ez az üzenet soha nem jutott volna el hozzájuk, ha a sportolók személyes adatai nem szivárognak ki.
*
A média gyakorlatilag folyamatosan gyártja a rosszfiús szerepmodelleket a fiataloknak a drogozó celebeket ostorozó riportjaival. Eközben a magyar iskolákban évek óta gyakorlatilag nincs minőségi drogprevenció, jóllehet az valóban használna. A jó drogprevenció nem puszta információátadás, és nem is elrettentés, hanem a közösségi normák megváltoztatása a fiatalok élményeinek, problémáinak őszinte, interaktív feldolgozásával.
Le kell számolni azzal a mítosszal is, hogy a sportolás lenne a drogfogyasztás „ellenszere”. Érdemes szembenézni azzal, hogy a hivatásszerű sportolás nemcsak védelmet jelent a drogfogyasztással szemben, de sok szempontból kockázati tényező is. A sportolók nemcsak teljesítménynövelés (doppingolás) miatt fogyaszthatnak drogokat, de azért is, hogy az intenzív sportolással együtt járó fizikai és pszichés stresszt elviseljék. Bár Magyarországon nem született ilyen átfogó felmérés, külföldi vizsgálatok szerint az élsportolók kisebbsége igenis fogyaszt illegális szereket, sőt a sportolók körében egyes kutatások szerint gyakoribb a problémás alkoholfogyasztás. Végső soron fiatal emberekről van szó, akiknek jóval nagyobb elvárásoknak kell megfelelniük, mint az átlagembernek, de ettől még nem válnak szentté. Éppúgy hibázhatnak, mint bárki más – és éppúgy joguk van a magánszféra védelméhez, mint bárki másnak. A sportolók kriminalizálása a drogfogyasztás miatt éppen olyan értelmetlen, mint bárki másé. Elrettentéssel, büntetéssel, kirekesztéssel nem lehet visszaszorítani a drogfogyasztást.
A szerző a TASZ drogpolitikai programvezetője.
