Valami megbomlott az elnök asszonyban, kommentálta Katona Kálmán pártbéli főnöke, Dávid Ibolya bejelentését, miszerint az elnökség Bokros Lajost kéri föl az EP-lista vezetésére. Katonának igaza van, tényleg őrült beszéd. De van benne rendszer.
Az 1994-es nagy vereség után az MDF sok mindennel próbálkozott, hogy ne tűnjék el a süllyesztőben. Volt összefogásosdi (1998-2002), illetve hű, de önálló partnerség (a 2000-es Békejobb-kísérlet), hogy végül - miután 2002-ben a Fidesszel közös listán az Országházba jutott - a nyílt konfrontációt is vállalva szövetségesével, újra önálló entitásként kezdjen politizálni. Az MDF az ígéretlicitbe bonyolódó két nagy egyidejű bírálatával, valamint a racionalitást, a "normalitást" a középpontba helyező retorikával próbált föltűnést kelteni. Így lett aztán a legkövetkezetesebb kapitalista párt. Mert lehet jönni Leisztingerrel, meg a Tisztelet Társaságával meg sok minden más ún. gyanút keltő dologgal, de vitatni nem lehet, hogy pártként egyedül az MDF ellenezte végig a "népboldogító" és a költségvetést jó évtizedre (ha nem többre) hazavágó 100 napos programokat (amelyek támogatására Orbán Viktor maga szólította föl frakciótársait).
A tagság azonban nem bírta a tempót: az még világos volt, hogy az önállóan elérendő 5 százalékért így kell beszélni, de hogy az MDF politikájának hosszú távon is ez a kapitalista izé legyen a lényege, azt az ősbázis jó része már nemigen tolerálta. Herényi Károly frakcióvezető január végi Narancs-interjújában a párttagság leváltásának elkerülhetetlenségéről értekezett, ami mégiscsak furcsa egy vezető tisztségviselőtől. Ám az MDF a jelek szerint eltökélte magát, hogy nem a meglévő tagságra támaszkodva, hanem a föltételezett szavazóréteg megszólításával igyekszik előbbre lépni.
Bokros megnevezése e folyamat logikus folyománya: az MDF már régóta a nettó befizető, a magánszférában vállalkozó vagy alkalmazott rétegnek fuvolázik - nagyjából annak, amelyikre az SZDSZ is alapozta a létét idáig. (Nem véletlen, hogy Dávid bejelentését egyedül az SZDSZ vette komolyan; be is tojt rendesen, de ez most mellékszál.) A szólamok szintjén persze arról van szó, hogy Bokros az ő nagy tapasztalatával majd Brüsszelben tesz-vesz a Magyar Hazáért, pedig dehogy: a júniusi EP-választáson az MDF alkalmasint a választói fogadókészséget teszteli, és a 2010-es kampánytervét futtatja próbaüzemben.
De ne feledjük, az MDF-ről van szó: a pártról, ami időről időre nemcsak meghökkentően érdekes, de meghökkentően ostoba húzásokkal is operál. Bokrossal már egy éve rendszeres a kapcsolat (a frakció többször is fölkérte, hogy elemezze nekik az aktuális helyzetet), de nem világos, végiggondolták-e, hogy a meglehetősen önjáró pénzügyi szakember tényleg alkalmas-e a párt megjelenítésére. Így a Habsburg-unoka listás második helye lehet pánikreakció is (betömni a Bokroson kiakadtak száját), meg előre kiszámított sakkhúzás (betömni a Bokroson tutira kiakadók száját).
Ha a fanyűvő világbajnok Fekete László vagy az űrhajós Farkas Bertalan korábbi listás helyére, Anettka pártbéli kommunikációs villámkarrierjére, esetleg Lengyel képviselő rapid leigazolására gondolunk, két fillért nem tennénk az egészre. Ha viszont arra, hogy az MDF-nek a 2004-es EP-, majd a 2006-os országgyűlési választáson is sikerült a széllel szemben vizeletet fakasztani, akkor azért kivárjuk, sikerül-e tizennyolcra harmadszorra és negyedszerre is filkót húzni.
