De ezt csak most tudjuk. A szomszédok meg a rokonok nem tudták például, őszerintük normális, rendes fiúk voltak. Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy nagyobb szabású gyilkolászást forgatnak a fejükben, és az sem látszott rajtuk, hogy a Paradicsomba készülnének. Még az sem, hogy különösebb bajuk lenne az országgal, amelyben élnek.
Kik voltak és mit akartak? Vajon valóban tudták, hogy ölni és meghalni mennek a metróba, vagy átvágták őket? Esetleg Sidique tudta, a két tinédzser meg nem? Mi mozgatta őket, s a motivációiknak vajon van-e közük Irakhoz, a tálibokhoz, az Al-Kaidához, Pakisztánhoz? Az iszlámhoz?
Nem az átvágásra megy-e itt a játék - a mi átvágásunkra tudniillik (e "mi" alatt értve, kissé nagyvonalúan, a Nyugat népét, a közvéleményt, az európai választókat és választottakat, sőt mindazokat, akik az európai nagyvárosokban avval az igénnyel szállnak fel a földalattira, hogy X megálló múlva a saját lábukon távozzanak, s ne több darabban vigyék ki őket onnét)? Ha ugyanis már az első lépésnél, a motivációk azonosításánál mellétrafálunk, minden következtetésünk téves lesz, s ha e téves következtetések a maguk szokásos módján népakarattá meg választási végeredménnyé összegződnek, s megjelennek a nyugati politikában is, akkor megnézhetjük magunkat.
Bár az "Al-Kaida" egy azonosítatlan honlapon szinte azonnal magára vállalta a merényleteket, a legvalószínűbbnek mégis az tűnik, hogy az "Al-Kaida" nem több márkanévnél, brandnél: nincs azonosítható politikai célja, nincs egységes szervezete, parancsnoksága, irányítása, stratégiája. Az Al-Kaida nem az IRA-hoz, az ETA-hoz vagy a Tamil Tigrisekhez hasonlít - ezek a terrorszervezetek jól körülhatárolható politikai célokért, a "nemzeti függetlenségért" ölnek ártatlan embereket. Ha az Al-Kaidát tesszük felelőssé a londoni, a madridi, a New York-i merényletekért, még nem mondtunk semmit.
És akkor sem sokkal többet, ha az iraki háborúval hozzuk összefüggésbe ezeket az eseteket. Ez a fajta, az iszlámra hivatkozó terrorizmus először 1993 februárjában támadt, amikor először próbálkoztak a World Trade Center levegőbe röpítésével, s a WTC elleni sikeres öngyilkos merénylet (meg a kenyai meg a tanzániai meg a jemeni) az amerikaiak és szövetségeseik iraki intervenciója előtt történt. Továbbá: az Irakban magában elkövetett merényletek sem ugyanazon tőről fakadnak, mint a londoniak meg a madridi; Irakban a Szaddámhoz, az előző rezsimhez lojális ellenállási mozgalom harcol az új kormány és a "megszállók" ellen.
Tony Blair lesz az első európai politikus, akinek meg kell győznie a választóit arról, hogy itt két háború zajlik. Akiknek a kétharmada a közvéleménykutatások szerint úgy véli, hogy a merényletek közvetlen kiváltó oka az iraki háború; következésképp ha a britek kijönnének onnét, a veszély is elmúlna. (Emlékezzünk: a madridi vonatrobbantás után repült az iraki beavatkozásban részt vállaló Aznar-kormány, és jött Zapatero, aki szinte azonnal kivonta a spanyol katonákat Irakból. Igaz, ehhez kellett Aznar kapitális hülyesége is, aki először megpróbálta az ETA-ra kenni a robbantást.)
De annak a nihilizmusnak és fanatizmusnak, amely most 56 embert ölt meg Londonban, nincs köze Irakhoz vagy Palesztinához; nincs köze a "harmadik világ" "elnyomásához" meg "kizsákmányolásához", és nincs köze igazából az iszlámhoz és az iszlámhívőkhöz sem. (Ahogy a Vörös Brigádoknak sem volt a "proletariátushoz", vagy az Aum Shinrikiónak a Legfőbb Igazságban való üdvözüléshez.) A pusztítás és az önpusztítás ösztöne csupán ez, a halál vallása - mely ezúttal az iszlám álarcát vette magára. Ha bármi mást gondolunk róla, ha politikai jelenségnek tekintjük, vagy "civilizációs konfliktust" látunk mögé (mint teszi azt az agyalágyult cseh elnök, Václav Klaus, vagy az uszító Oriana Fallaci), csak magunkat sodorjuk még nagyobb veszélybe: lefelé a lejtőn.
Az ő lejtőjükön.
