Izraelben a múlt hét táján, mikor a téli olimpia menthetetlenül közeledni kezdett a végéhez, és Kofi Annan ENSZ-főtitkár még nem repült el Bagdadba, hogy valami megoldásfélét pacsizzon le a Közép-Kelet legélethűbb Milosevic-imitátorával, Izraelben ekkor tehát elkezdtek gázálarcokat osztani a lakosságnak. Ami racionális lépésnek tűnik, messziről legalábbis. Ha gáz van vagy lesz, vagy úgy néz ki, hogy az lesz, osszunk gázálarcot, vásároljunk vegyi fegyvert szigetelő szalagot, tekerjük vele körbe a lakásunkat, majd vonuljunk vissza családi körbe, öltsünk maszkot, és várjuk az épp aktuális világvégét. De a gázálarc Izraelben szimbólum is: egyrészt a pániké, másrészt az állam gyengeségéé. Márpedig ott az állam erejére sokat adnak.
No mármost.
Ül egy vagy több német kormányhivatalnok egy vagy több német kormányhivatalban, és azon gondolkodik, hogy csak kéne valahogy segíteni ezen a szegény Izraelen. Mi bajuk szokott lenni ezeknek a szegény zsidóknak? Hát a gáz. Ha valahol, hát német kormányhivatalokban ezt tudhatják. Akkor hát: küldjünk nekik gázálarcot. Szó szót követ, gázálarc gázálarcot, több millió márka értékben.
Amelyekről aztán kiderült, hogy nem felelnek meg az izreali szabványnak, és a gáztól nemigen védik meg a viselőiket. Az izraeli gázálarcosztó hivatal le is passzolta őket a palesztinoknak. Védjenek a németek titeket!
Az egész történet persze nyilván csak arra példa, hogy milyen váratlan, mókás helyzeteket eredményezhet a történelem hiányos ismerete. Az egy vagy több német kormányhivatalnok nyilván nem direkt csinálta, szimbolikusan mintegy politizálni eszük ágában sem volt. Ilyen a humoruk, esetleg. Kissé érdes, de a bántás szándéka nélkül. Hahaha.
