Az ámokfutás a rendszeres testedzés része: a miniszterelnöki zakót négyötödéig betöltő lény rádöbbent nemrég, hogy ami van, az, ugye, nem közbiztonság - evvel a kifakadással (valamint feladatok kiosztásával, teendők meghatározásával) kezdődött a baráti, koalíciós öldöklés legújabb fejezete. Amit a népeknek úgy kellett érteniük - hisz´ eztet kommunikálja feléjük a maszop -, hogy: 1) eddig szar volt a közbiztonság, de csak azért, mert a Kuncze Gábor nem jár be hétre dolgozni (és az ebédjegyekkel is manipulál, adja-veszi a´ ivólére - gyönyörű kifejezés - szóló bonokat); 2) a Horn Gyulának erről (ti. a szar közbiztonságról) fogalma sem volt, mert nem az a beleugatós fajta, na, megkérdezi néha, hogy mennek a dolgok közbiztonságilag, és ha azt hallja: jól, elhiszi, van baja és munkája elég, jövök, megyek, intézkedek; 3) amint meghallotta, mi az igazság és a helyzet, a Horn Gyula ha-tá-ro-zottan kikelt magából (ország-világ láthatta), és követelte, hogy legyen végre rend. Oda is szólt a melák bajuszosnak, hogy most már elég volt a henyélésből meg a koalíciós álviták szításából (és abból is, hogy pont az ő pártjából való miniszterek teljesítménye katasztrofális), most már a Kuncze is kezdjen el dolgozni, fogja el a gyilkosokat, mert ez így nem mehet tovább. Hát nem aranyos?
A miniszterelnök alighanem csak egy dologgal nem számolt: mi van akkor, ha a szadi nem húzza be fülét-farkát, vagy nem kezd rendszerint igaz, de felettébb bonyolult fejtegetésekbe az adott témáról (és az, végeredményét tekintve, olyan, mintha meghúzná magát), hanem felveszi a kesztyűt, arrogáns lesz, és visszaszól? Mi van akkor, ha Kuncze nem megmagyaráz meg pontosít meg kiigazít, hanem hagyja az egész taknyolást, és szembefordul vele, mondván, "ha a lakosság közbiztonságérzetét akarod növelni, Gyulus, akkor az tíz- plusz kétmilliárd forintba kerül". Naná, hogy tudta, nem kap egy vasat se, hanem vihart kavar inkább: a pénzügyminiszter attól tartott, hogy a belügyminiszternek megártott az évszakhoz képest szokatlan meleg, a miniszterelnök pedig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát adná koordinátornak pénz helyett. Tóth András hangolná össze a közbiztonság helyzetével kapcsolatos kormányzati tevékenységet.
Ettől a maffiának nyilván kiesik az amalgámtömés a zápfogából.
Szóval: úgy tűnik, Kuncze jelzett a miniszterelnöknek, hogy ő is tud nagyot mondani, ha akar. Mert miből is áll tízmilliárdot kérni? Semmiből, bárki kipróbálhassa a tükör előtt, nézzen a saját szemébe, és mondja azt: tízmilliárd; nincs az a szükséglakás, ahol ettől leesne a mennyezet. És pénz is annyi lesz, amennyit Kuncze kap, egy fillér se, semmi, nyista, nuku. Az viszont tény és való, hogy Horn Gyula volt kénytelen azt mondani, hogy nem adok. Lehet beszélni pazarlásról meg a források átcsoportosításáról, lehet felháborodottan a szűkös költségvetésre hivatkozni, lehet felszólítani a rendőröket, hogy kevesebb gumibottal hatékonyabban radírozzanak, lehet koordinálni, de. Horn hatékonyságot követelt, meg közbiztonságot, erre Kuncze mondott egy összeget, amiből - a Belügyminisztérium szerint - az ultimátumnak is beillő feladat megvalósítható, és erre az összegre volt kénytelen azt mondani Horn, az ingyen utaztató, milliárdokat ígérgető, népét féltőn szerető Horn, hogy nem lesz pénz, viszont koordináljunk. Lehet, hogy igaza van. És lehet magyarázkodni.
Persze az is kérje ki kezelőorvosa és gyógyszerésze véleményét, aki azt hitte, hogy valóban a közbiztonság javítása a cél.
Huszár üti parasztot: elég rég volt olyan, hogy a parti során valaki sakkot adjon Hornnak. Bárki javasolta is ezt a cselt, megérdemli, hogy lefekvés előtt a homlokára Kuncze adjon egy puszit.
