A varázseszközt önzéstől és kapzsiságtól elvakított emberek rövidlátó és bűnös célokra használják – mígnem egy emberfeletti képességekkel megáldott gyermek újraalkotja azt.
Nem, ez nem valami ősi eposz vagy egy elfeledett Wagner-opera, netán egy készülő szuperhősfilm szüzséje. A sztorit eddig a gazdasági és a bűnügyi sajtóban olvastuk, esetleg valamilyen ismeretterjesztő csatornán láttuk. A hőst Nakamoto Szatosinak, a varázslatot, melyet a matematika platóni anyagából alkotott meg, kriptopénznek és blokkláncnak, a gyermeket Vitalik Buterinnek hívják.
A következőkben – ebben az első részben és a jövő héten megjelenő folytatásban – a rendkívüli történetet képletek nélkül, értekező prózában próbáljuk elmesélni.
Elméleti bizalom
Az emberiség megoldatlan problémája esetünkben az üzleti tranzakciókkal kapcsolatos bizalom kérdése.
Ha ember embernek farkasa, ha senkinek az adott szavára nem lehet számítani, ha nincs jogász, közjegyző, bíró, végrehajtó, rettenetesen nehéz a legdirektebb hoci-nesze cserén túl bármiféle értelmes gazdasági tranzakciót végrehajtani. Kölcsönadsz? Ugyan miért kapnád vissza? Bármiféle nem rögtöni megállapodást kötsz? Ugyan mért tartanád be, ha már nem hasznos neked? És ha betartanád is, miért hinné el a másik fél, hogy betartod majd? De még a rögtöni, kézből kézbe történő adásvétel esetén is felmerül: ha nem bízol abban, hogy a vagyontárgyadért kapott, téglalap alakú, s önmagában legfeljebb könyvjelzőnek jó papírdarab valamit is érni fog, amint hátat fordított a vevő – ugyan miért fogadnád el tőle?
Erre a problémára természetesen vannak részmegoldások: pszichológiaiak, szociológiaiak és intézményesek. A pszichológiaiakról a profi szélhámosok tudnak sokat, a szociológiaiak leginkább az azonos csoporthoz (valláshoz, etnikumhoz) tartozás elvén működnek, mely csoport kiveti magából azt, aki eljátssza a többiek bizalmát. De a legfontosabbak a jogi-intézményes megoldások: a közjegyzőkkel, bíróságokkal, végrehajtókkal, rendőrökkel kikényszeríttethető szerződések rendszere. Ezek mögött pedig felsejlik az ezeket az intézményeket fenntartó és őket adóból finanszírozó, a legitim erőszak monopóliumával bíró állam. Ezek is költséges, tökéletlen, részleges eszközök, de nélkülük, illetve az ezeket működtető állam nélkül nincs stabil üzleti élet.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
