Háború helyett

publikálva
2003/14. (04. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A háborún és annak hazai vonatkozásain kívül nehéz manapság más belpolitikai eseményt komolyan venni, pedig aki ezt mondja, mint most mi, annak nincs igaza. A tíz éve a helyét kereső Fidesz mellett immár mindenkit elért az átalakítás, az önmaga újrafogalmazásának a kényszere. Mindez persze nem egyik pillanatról a másikra következett be, csupán a 2002-es választások tették nyilvánvalóvá valamennyi párt számára, hogy ez így nem mehet tovább. (Az eddigi világrend kiüresedése sem hirtelen történt; hogy a II. világháború után kialakult nemzetközi mechanizmusok nem elégségesek a krízishelyzetek kezelésére, az már a jugoszláv háborúk idején kiderült, az iraki beavatkozás pedig visszavonhatatlanná tette e tényt.)

n A háborún és annak hazai vonatkozásain kívül nehéz manapság más belpolitikai eseményt komolyan venni, pedig aki ezt mondja, mint most mi, annak nincs igaza. A tíz éve a helyét kereső Fidesz mellett immár mindenkit elért az átalakítás, az önmaga újrafogalmazásának a kényszere. Mindez persze nem egyik pillanatról a másikra következett be, csupán a 2002-es választások tették nyilvánvalóvá valamennyi párt számára, hogy ez így nem mehet tovább. (Az eddigi világrend kiüresedése sem hirtelen történt; hogy a II. világháború után kialakult nemzetközi mechanizmusok nem elégségesek a krízishelyzetek kezelésére, az már a jugoszláv háborúk idején kiderült, az iraki beavatkozás pedig visszavonhatatlanná tette e tényt.)

Mozgások persze nem csak a jobboldalon vannak, noha az ottani turbulenciák vitathatatlanul látványosabbak, mindenekelőtt azért, mert az egymással rivális szövetséges erők vezetői rendszeresen és láthatóan nagy kedvvel szólnak be a másiknak. Belső elhajlók ugyanakkor alig akadnak: az MDF korábbi önmagához képest meglepő kulturáltsággal kezeli a jelenlegi vezetés és az ellenlábasaik közötti vitákat, a Fideszben pedig Rogán Antalon kívül eddig senki sem fejezte ki nyilvánosan a "néppártosodással" szembeni ellenérzéseit. (Bár virágnyelven fogalmazta meg kritikáját az index.hu-nak adott pár héttel ezelőtti interjújában, mégis fura, hogy gyakorlatilag semmi visszhangja sem volt megszólalásának; pedig csak a legöregebb fideszesek emlékezhetnek arra, hogy belülről mikor bírálták utoljára Orbánt a köz előtt.)

A jobbfélen ráadásul a tét nagy: a kérdés nem csupán az, hogy a hajdani nagy MDF, illetve az előző kormányzat körüli politikusok vagy a Fidesz tájékán szerveződő feltörekvő mozgalmárok győznek-e a jobboldal vezérpártja címért folytatott versenyben, hanem mindenekelőtt az, hogy (négyéves ciklust feltételezve) legkésőbb 2005-re képes lesz-e összeállni egy olyan formáció, amelyre a nem MSZP-szavazó állampolgárok jó szívvel voksolhatnak. A Fidesz és a polgári körök egymásra csúsztatásából bármi kijöhet; egy 2006-os siker éppúgy, mint a totális bukta; és bár az MDF esetében momentán egyértelműbbnek látszik a helyzet (most a parlamentbe se jutnának be önállóan), nem árt itt sem az óvatosság. Az ő jövőbeni mozgásterük szélessége - hasonlóan az 1996 óta tartó időszakhoz - elsősorban a Fideszben történtek függvénye. Nem nagy hír, és egyelőre a helyén is kell kezelni, de Dávid Ibolya a Népszabadságban megpendítette a három évvel ezelőtti Békejobbot idéző "mérsékelt, jobbközép" erők MDF vezette szövetségének lehetőségét. A törekvés világos: a fideszes nyitással párhuzamosan ők is lépnek, alternatívát kínálva az arra hajlamos választóknak. Tessék választani, melyik jobboldali gyűjtőpárt a rokonszenvesebb: nemegyszer a MIÉP-esnél is MIÉP-esebb polgári körök dominálta szövetség vagy a polgári jobbközép. Horribile dictu: azt teszik, amit a Fidesz 1998 előtt, amikor a jobboldali választókat a Torgyán vagy Orbán dilemma elé állították.

A baloldalon idillinek tűnhet a helyzet (leszámítva persze a kisebbik kormánypárton belüli szokásos személyeskedéseket), de ez csak a látszat: az MSZP körül olyannyira nem történik semmi világrengető, hogy az már maga is esemény. Alakulnak átfele persze ők is, már amennyire ezt a múlt hét végi kongresszusukból ki lehetett hámozni, és valaminek tényleg kell lennie, mert van már minderre bizottság is. Az MSZP-t ismerve azt is minden további nélkül el lehet fogadni, hogy azért nem tudnak semmi értelmeset mondani, mert még maguk sem tudják, hogy valójában kik, mik ők, honnan és hová tartanak. De ne zárjunk ki egy harmadik lehetőséget sem: a jobboldal szétesettsége, a rendkívül kockázatos és mind jobbra tartó orbáni irányváltás, valamint a tavalyi két győztes választás miatt olyannyira megnyugodtak, úgy odavannak a saját kormányzásuk nagyszerűségétől, hogy feleslegesnek tartanak lépni bármit is. Ha ez így van, akkor a szocialista fejekben végzetes tévképzetek kavarognak mind az országról, mind a választóikról.

publikálva
2003/14. (04. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk