Hamberger Judit: A szlovákok magyarkomplexusáról

publikálva
1997/46. (11. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A mai szlovák nemzeti-nacionalista irányultságú értelmiség szellemi atyja, az 1997 februárjában elhunyt Vladimír Minác szlovák író egy helyen azt találta leírni: "A szlovákok a magyarokkal szemben mitologikus gyűlöletet éreznek."

A mai szlovák nemzeti-nacionalista irányultságú értelmiség szellemi atyja, az 1997 februárjában elhunyt Vladimír Minác szlovák író egy helyen azt találta leírni: "A szlovákok a magyarokkal szemben mitologikus gyűlöletet éreznek."

Minác eme mondata olyan problémára világít rá, amely a magyar társadalom nagy része számára ma már érthetetlen, ugyanakkor erősen befolyásolja mind a Szlovákián belüli szlovák-magyar viszonyt, mind Szlovákia és Magyarország kapcsolatát. A szlovákok mitologikus mélységű hungarofóbiája ma egyaránt megnyilvánul a magyarokkal szembeni kisebbségi érzésként és arroganciaként, erőltetett felsőbbrendűségi érzésként. A számtalan szlovák-magyar probléma olyan szlovák értelmezését eredményezi, amely szerint az önálló szlovák nemzetállamot építő politika feladata az, hogy kivédje a szlovák állam megalázására, legyűrésére, megsemmisítésére irányuló magyar politikai törekvéseket. Ez húzódik meg a bősi erőmű megépítésének hátterében, és ilyen felfogásban készültek a szlovák nemzeti államépítő koncepciók is. A magyarkomplexusból táplálkozó propaganda azt sugallja, hogy a szlovák nemzet állandó harcban áll a magyar nemzettel.

A szlovákok magyarkomplexusa befolyásolja a szlovák társadalom belső demokratikus fejlődését is. Ezt bizonyítja a demokratikus szlovák ellenzéknek a magyar pártok koalíciójával való politikai viszonya is. A következő parlamenti választásokon életfontosságú ellenzéki feladat lenne, hogy a magyar koalícióval nyíltan vállalják a kormányzást, de ebben még mindig megakadályozza őket egyrészt az, hogy saját magukban sem küzdötték le az idegenkedést a magyaroktól, másrészt az, hogy félnek az emiatti szavazatvesztésektől.

Szlovákia külpolitikájára hatással van a szlovákok magyargyűlölete. Időnként felhangzik magyar és más külföldi forrásokból az a kijelentés, hogy Szlovákia útja Európába Magyarországon keresztül vezet. Ez a fajta érvelés a szlovák politikusokat általában idegessé teszi, még akkor is, ha a NATO-kiterjesztés kapcsán kiderült, hogy van valamennyi valóságalapja. Szlovákia euro-atlanti integrációját tehát befolyásolhatja az is, hogy milyen a viszonya Magyarországgal és a magyar kisebbséggel. Ezt a szlovák kormánykoalíció politikusai részben visszautasítják, részben nem akarják tudomásul venni. A szlovák ellenzék politikusai pedig, keserű szájízzel bár, de tudomásul veszik, és lassan kezdenek megbékülni vele.

Pedig vannak olyan meghatározó ellenzéki politikusok, akiknek ehhez ömagukat kellett legyőzniük. Ez történt Ján Carnogurskyval is, aki 1990 és 1996 között nyíltan és határozottan képviselte azt, hogy az önálló Szlovákia kül- és geopolitikai stratégiáját a magyarokkal való tudatos szembenállás kell hogy meghatározza. Koncepciója szerint az új európai stratégiai-geopolitikai konstellációban Szlovákiának - ha törik, ha szakad - a Magyarországgal ellentétes oldalra kell állnia. Ha tehát Németország érdekszférájába vonja Magyarországot, akkor Szlovákiának az ellenkező oldalon, azaz Oroszország mellett kell helyet foglalnia. Bár Carnogursky most nem hangoztatja ezen nézetét, mindez arra vall, hogy milyen mély a szlovák politikus félelme a magyaroktól, és milyen elementáris a magyar politika elutasítása. Amit Szlovákia külpolitikai stratégiájáról Carnogursky kulturáltan megfogalmazott, azt a jelenlegi kormánykoalíció politikusai agresszíven képviselik és gyakorolják.

*

A szlovák és a magyar történelmi-társadalmi tudat között sajátos viszony áll fenn. A két nép egymással szinte szimbiózisban élt együtt a 10. századtól a 20. század elejéig: a szlovákok 1918-ig teljes etnikumukkal a királyi Magyarországot lakták. Sok mindent tanultak egymástól, és voltak közöttük etnikai-nyelvi jellegű összetűzések és feszültségek is; de szembehelyezkedni mindenekelőtt a 18. század végén megindult nemzetállam-építési akarat miatt helyezkedtek szembe egymással. E harcban 1918-ig a szlovákok húzták a rövidebbet: míg a magyarok felépíthették a magyar nemzetállamot (vagy legalábbis valami hasonlót), addig a szlovákoknak ez a lehetőség a 20. század végéig nem adatott meg.

Ebből táplálkozik a magyar gőg, amely a szlovák nemzetet a magyarnál alacsonyabb rendűnek, a szlovákot a magyarnál fejletlenebb kultúrának látja, és olyan egyszerű sztereotípiákat alkalmaz, amelyeket a szlovák nacionalisták előszeretettel hangoztatnak magyarellenességük igazolására (lásd még: "buta tót", "tót nem ember, kása nem étel" és hasonlók). Mindezek joggal sértik a támadó nacionalizmussal nem fertőzött szlovákokat is.

A szlovák nacionalizmus erre a fennhéjazásra túlhevült választ ad. A szlovák kultúrát nem egyszerűen a magyarral azonos színvonalúként prezentálja, hanem a magyar fölé helyezi. Kisajátítja a közös történelmet (amely 1918-ig olyannyira közös volt, hogy a török hódoltság idején a mai Szlovákia területe volt - többé-kevésbé - a par excellence magyar királyság) és a mindennapi élet jelenségeit: hajmeresztő logikai és történelemértelmezési bukfencekkel gátlástalanul szlovákokká nevez ki történelmi személyiségeket, mint ahogy az is előfordult, hogy a nemzetközi tanulmányi versenyeken - Szlovákia képviseletében - szereplő szlovákiai magyar fiatalok eredményeit a szlovák nacionalista propaganda azzal magyarázta, hogy az illetők elmagyarosított szlovákok, vagy hogy a magyarok egészséges szlovák vérrel frissítik fel elsatnyult ázsiai szellemüket. És ha ez a fajta magyarellenes nacionalista propaganda a szlovákok többségében nem is hagy mély nyomot, táplálja a szlovákok tudatos és tudat alatti félelmét a magyaroktól. A magyar történelmi tudat a magyar polgári nemzetállam-építést nagyszerű történelmi folyamatként ünnepli: ugyanez a szlovákok fejében mint a szlovák nemzet fejlődésének a gátja jelenik meg. (Hasonlóan érvényes ez a magyar millenniumra, a millecentenáriumra, a honfoglalásra is.) E szerint a történelemszemlélet szerint a szlovák etnikum és nemzeti mozgalom éppenséggel a magyar nemzetállam-építési törekvéseknek volt a prédája, sőt az maradt mind a mai napig. A szlovákok a magyarok örök áldozatai: az 1918-ig a szlovákság soraiban véghezvitt magyarosítás kis híján nemzethalálhoz vezetett.

A történelmi sértettség eme érzése mögötti tényeket nehéz objektíven megítélni. De az számomra vitán felül áll, hogy a szlovák nemzeti ébredéssel járó politikai, társadalmi, kulturális és oktatási önszerveződési igényt a magyar nemesi politika vitatta el, amely egyúttal - objektívnek tekinthető statisztikai adatok alapján - 1918-ig körülbelül 400 ezer szlovákot magyarosított el (1910 körül a szlovákok száma egymillió-hatszázezer körül volt). Amíg a magyar közgondolkodás nem vet számot evvel, amíg nem tudatosítja magában a kemény magyarosítási törekvések, az erőszakos asszimiláció történelmi tényeit, addig a szomszédságában élő társadalom bensejében működő tudati, értékrendi és politikai zavarokat sem értheti meg.

A szlovák társadalom az önálló államiságról nem rendelkezik történelmi tapasztalattal. (A Tiso-féle 1939 és 1945 közötti bábállamot én rossz történelmi tapasztalatnak tekintem, és nagy baj lenne, ha a szlovák állam ezeket a tapasztalatokat használná fel a nemzetépítéshez.) A nacionalisták erre mondják azt, hogy bár Szlovákia fiatal állam, a szlovák régi nemzet. A magyarok szlovákpolitikája - a szlovák nemzeti tudat kiteljesedésének és a nemzetszerveződésnek a meggátolása, késleltetése - az 1992 óta szerveződő szlovák nemzetállamiság tudati és politikai betegségeinek egyik fő okaként is értelmezhető. Az 1918 és 1992 közötti csehszlovák állam időszakában a magyar szlovákpolitika ugyancsak a magyaroktól való félelmet táplálta a szlovákokban. A két háború közötti irredentizmuson kívül ide tartozik a Magyarország területén maradt szlovák kisebbség erőszakos asszimilálására vonatkozó számos intézkedés is. A magyarországi szlovákok erőszakos vagy kényszerű asszimilációja a Kádár-rezsimben is folytatódott. Az 1960-as és 1970-es évek asszimilálási törekvéseinek mérföldköve volt az a kormányrendelet, amely a magyarországi szlovák tannyelvű általános és középiskolákban megszüntette az egynyelvű (csak szlovák) oktatást, és bevezette a kétnyelvű, magyar-szlovák tanítási rendszert. Ez azután hozzájárult ahhoz, hogy a szlovákok rohamosan elmagyarosodjanak.

Minderről Magyarországon ma nagyon keveseknek van tudásuk. Szlovákiában viszont annál többeknek. A szlovák társadalomnak ahhoz, hogy magyarkomplexusát leküzdje, a magyar társadalom és politika segítségére van szüksége. Ám ez a segítség késik. Nem csupán azért, mert a magyar társadalom nem elég érzékeny a szlovákok eme baja iránt, és ezt a lelki-tudati görcsöt észre sem veszi. Azért is, mert nem akarja észrevenni, az azt kiváltó tényezőkről pedig nem hajlandó tudomást szerezni. A közös történelmi élmények tisztázásának szinte valamennyi eddigi kísérlete során az derült ki, hogy ezek a problémák azért sem feldolgozhatók, mert ez a magyarok számára is neuralgikus kérdés. Pedig a szlovák társadalom a magyartól várja azokat a gesztusokat, amelyek a közeledéshez szükségesek. Amíg ezek a gesztusok nem születnek meg, addig a szlovák társadalom a saját nacionalista politikusainak fog hinni, az ő kizárólagos nemzetállami programjukat fogja elfogadni.

A nemzetállam-építés gyermekbetegségein a magyar társadalom már régebben túljutott. A szlovák most nyögi őket. Magyarországon ezért tűnik avíttnak, teljességgel korszerűtlennek, sőt érthetetlennek mindaz, ami Szlovákiában ezt a folyamatot kíséri. Mivel azonban a szlovák történelmi és társadalmi tudatra a magyar reakciók rendkívüli mértékben hatnak, sokkal jobban, mint amennyire mi azt Magyarországon sejtjük, a magyar társadalomnak vannak bizonyos feladatai a szlovák társadalommal szemben. Mind önvédelemből, mind a szlovákok iránti kötelességből meg kell próbálnia oldani a szlovák hungarofóbiát, a magyarellenes görcsöt. És nem utolsósorban meg kell ezt tennie saját maga miatt is. A magyar társadalomnak is tisztába kell jönnie azzal, ami a szlovákokkal a közös történelem során a magyar politika hatására történt.

Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy a magyar nemzet és társadalom gesztusokat tegyen a szlovákok felé. A múlt hibáit nem lehet meg nem történtekké tenni, de a jelenre és a jövőre nézve békülékeny, előzékeny lépéseket lehet tenni. Hasznos és hatásos lehetne, ha a magyar társadalom - a cseh-német megbékélési nyilatkozathoz hasonló, a legmagasabb politikai szinten megfogalmazandó deklaráció segítségével - szimbolikusan megkötné azt a kiegyezést a szlovák társadalommal, ami a 19. században - vagy legalább a 20. század elején - tényleges politikai értelmében visszavonhatatlanul elmaradt. Ez a gesztus a kölcsönösen elkövetett bűnök és hibák megbocsátását, a magyar társadalom és politika szlovákok iránti jóindulatának és a teljes partneri, egyenrangú viszonynak a deklarálását tartalmazná. És ugyanezt követelné meg a másik fél részéről is.

Igaz, az alapszerződés is tartalmaz ehhez hasonló kitételeket. De a szlovákok továbbra is rendkívül bizalmatlanok az alapszerződésben lefektetett határgaranciákkal szemben. Ennek a deklarációnak vagy kiegyezésnek nem lehetne célja az, hogy az összes kölcsönös sérelem és bűn okait és indokait tisztázza - ez lehetetlen. A lényege a szlovák társadalom magyarokkal szembeni félelmének az oldása lenne. Ebből következne az is, hogy a szlovákok egyszer majd nem páriaként, hanem lehetséges politikai partnerként tekintenének a szlovákiai magyarokra is.

E deklarációtól a szlovákok nem fogják egy csapásra megszeretni a magyarokat (és fordítva). Nem is ez a célja. Ezekkel a gesztusokkal nem a szlovák nacionalistákat, hanem a szlovák társadalmat kell megszólítani. A kiegyezés nem lehet megoldás, hanem csupán fájdalomcsillapító, görcsoldó szer, amelyre azonban mindkét társadalomnak égető szüksége van.

A szerző történész, a Teleki László Alapítvány geopolitikai kutatócsoportjának munkatársa.

publikálva
1997/46. (11. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk