Hammer Ferenc: Tolerancia hozomra

publikálva
1999/44. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy elolvashattam mintegy kéttucatnyi másodéves bölcsész rövid írását a romák kulturális reprezentációjának kérdéseiről. A dolgozatok közel negyede kimondva vagy utalásszerűen tartalmazza a többségi társadalom leggyakoribb megjegyzését a romákkal kapcsolatban, miszerint "ahhoz, hogy a többségi társadalom leszámoljon korábbi előítéleteivel, a romáknak is tenniük kell valamit".

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy elolvashattam mintegy kéttucatnyi másodéves bölcsész rövid írását a romák kulturális reprezentációjának kérdéseiről. A dolgozatok közel negyede kimondva vagy utalásszerűen tartalmazza a többségi társadalom leggyakoribb megjegyzését a romákkal kapcsolatban, miszerint "ahhoz, hogy a többségi társadalom leszámoljon korábbi előítéleteivel, a romáknak is tenniük kell valamit".

Ez a cikk arról szól, hogy milyen körülmények között beszélhetünk ezen érv jogosságáról és érvényességéről, illetve, hogy hol húzódik a határ, amin túl ez a megjegyzés vélhetőleg csak álnok duma. Azért is lenne lényeges beszélni erről a kérdésről, mert ez az érv (együtt bácsikájával, a "nemcsak jogok vannak, hanem kötelességek is" szállóigével) a roma diskurzus egyik fő áramlata, és a jogpárttal szemben úgymond a kötelességpárt hivatalos logójának is tekinthető.

Az említett érv egy szerződést vizionál úgymond a romák és a többségi társadalom között, amelyben az áll, hogy amennyiben a romák felhagynak a többségnek nem tetsző életmódjukkal, különös tekintettel a Btk.-ba ütköző tevékenységekre, akkor jogosan elvárhatják, hogy a többségi társadalom felfüggessze a romákkal kapcsolatos előítéleteit, sztereotípiáit és a társadalmi kirekesztés egyéb gyakorlatait. A legzavarbaejtőbb probléma ekkor az, hogy olyan társadalmi víziónak kell keresnünk az árnyoldalait, gyenge pontjait, amely a magyar demokrácia egyik legdrágább kincse. A szerződéselv tudniillik a polgári társadalom rendjének egyik legfontosabb alapmintázata, és mint ilyet többnyire csak szeretnénk óhajtani ma Magyarországon. Mert egyelőre sokszor csak akkor beszélhetünk polgári tisztességről (szerződésteljesítés), ha kézzelfogható közelségben áll készen a közhatalom valamely formája, hogy megtorolja a tisztességtelenséget, és sokszor csak akkor beszélhetünk polgári öntudatról (a szerződés betartása), ha kézzelfogható anyagi előnyökkel jár az öntudatosság.

A figyelmes olvasó számára bizonyára feltűnt Szabó Miklós a sorok között, hiszen az ő elemzéseiben olvashatunk legtöbbet a kádárista homunkuluszról, aki az állami törvénytelenségre legyint, az egyéni törvényszegésre összekacsint, és lamentál, hogy az emberi jogokat nem lehet megenni. Fájdalom, de a feladat most az, hogy belássuk, mikor és miért nem elég az, amit nagyon szeretnénk, de még nincs: az állampolgárság szerződéses víziója.

Először is, ha az említett szerződéselv csak szelektív módon érvényesül egy társadalomban, azaz csak akkor, amennyiben 1. többnyire a (bármilyen értelemben vett) hatalommal bírók számolhatnak a szerződés adta előnyökkel, illetve számíthatnak a szerződés kötelezettségei alóli felmentésre; 2. a hatalommal bírók határozzák meg a "komolyan veendő", azaz megtorlandó szerződésszegések katalógusát, akkor árnyék vetül minden egyes, a felek által különben érvényesnek tekintett szerződésre, és magára a szerződés általában vett víziójára is. (Csakúgy, mint amikor az emberi jogok oszthatatlanságáról beszélünk.) Tehát amikor a szerződésszegések, illetve nem szerződésszerű elvárások olyan tömegesen gyakorolt formáit láthatjuk nap mint nap, mint az adócsalás, a kicsi és nagy korrupció, a népi elvárások a legkülönfélébb free lunch állami juttatások (diploma, mezőgazdasági mentőövek) ingyenességével kapcsolatban, általában véve az elképesztő tudatlanság az állami újraelosztás szerepeit és korlátait illetően, vagy egyszerűen csak a szemetelés, akkor jogos kétely merülhet fel a bármilyen szerződésszerű viszonyra való hivatkozás végiggondoltságával és, fájdalom, őszinteségével kapcsolatban.

Másodszor: Rawls alapján megkérdőjelezhető, hogy a méltányosságban testet öltött igazságosság alapjául szolgáló szerződésben felajánlható-e a tolerancia mint a szerződésért felkínált erőfeszítés. Ez ugyanis azt jelenti, hogy elvileg elképzelhető lenne más felajánlás is, azaz elképzelhető lenne az igazságosság társadalmi szerződése tolerancia nélkül (például egy mindenki által elfogadott falanszter- vagy kasztrendszerben). Bár lehet a haszonelvre, a racionalitásra (Kant) vagy egyszerűen az emberi együttérzések normatív szövedékére (Rorty) utalva úgy érvelni, hogy a tolerancia és a szolidaritás mechanikus hozadékai egy szerződésszerű társadalmi éthosznak, mégis talán feltételezhető, hogy valami "több" is van bennük. A helyzet valószínűleg az, hogy némileg paradox módon akkor tételezhető egy társadalmi szerződés, mint a szerződő feleket jogosan és effektív módon kényszerítő paktum, ha rendelkezésre állnak a tolerancia és a szolidaritás meghatározott normái, amelyek adott esetben felmentést adhatnak a szerződésben foglaltak teljesítése alól.

Ilyenformán a toleranciát ajánlani a fenti szerződéshez egy kicsit olyan, mint amikor azt mondom, hogy megveszem a Trabantodat egymillióért, ha találok a kesztyűtartóban kilencszázötvenezret. Amúgy a mechanisztikus, pozitivista szerződés-, illetve jogfelfogás nem idegen a hazai domináns politikai kultúrától. Amikor tudniillik a jelenlegi és korábbi kormányok összetévesztették magukat az állampolgárral (akinek mindent szabad, ami nem tilos), elfelejtették, hogy a jogállamban a kormánynak mindent tilos, amit nem szabad (bár jogilag lehet).

Harmadszor, némileg összefüggésben az előzőkben foglaltakkal, érdemes közelebbről szemügyre venni a szerződésben felajánlott javak természetét, illetve azt, hogy kit milyen veszély fenyeget akkor, ha nem tartja be a szerződést. Egy tyúk ellopását könnyebb megtorolni, mint egy picurka c betűt a munkaügyi hivatal által kiközvetített munkanélküli személyi anyagán, vagy azt, amikor egy üres étteremben az összes asztalra kitett Foglalt tábla kívánja elősegíteni a vendégsereg kívánatos etnikai összetételét (jóllehet mindhármat tiltja a törvény). És ekkor nem beszéltünk a többségi társadalom finom manővereiről ("tudod, azok az apró különbségek"), amikor távol kell tartani a romákat attól, ami értékes, egyszeri vagy szűkös hozzáférésű, mint amikor a telefonos tesztet immár sikeresen abszolválva a fiatal roma nő fél éven keresztül csak olyan kiadó albérletet talál, amit hijj, épp az orra elől vittek el.

Negyedszer, a szerződéselv "társadalmi terjedésével" kapcsolatban két, egymásnak kissé ellentmondó hipotézis fogalmazható meg. Egyrészt, a szerződés-éthosz a társadalomban ragadós példa, hosszú távon a terjedése várható (ez jó hír), másrészt, ha a szerződéselv mellől hiányoznak a nem haszonelvű társadalmi víziók, akkor hosszú távon a szerződések erejének negatív nivellációjára számíthatunk, és csökken azoknak a társadalmi konfliktusoknak a száma, ahol lehetséges a szerződés. Időről időre fontos minden kultúrának, hogy váltson a köz dolgait illető beállítódás domináns módján (Hirschman), hasonlóképp pedig az emberek morális képzeletének karbantartásához szükséges, hogy időről időre emlékeztesse őket az önfeláldozás, az együttérzés és az odaadás fontosságára.

Ötödször, a fenti szerződés, mint a romák és a többségi társadalom viszonyának metaforája hasznos munkadefiníció lehet a konflikusban az "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten" elgondolást követők számára, azaz a radikális roma jogvédők és a kötelességpárt számára (a népi genetika és etnokarakterológia és más háztáji elméletek képviselőit a helyszűke és a tapintat okán itt most nem tárgyaljuk). Ám mindenhol, ahol kormányzati vagy nem kormányzati szakmunka folyik az adott problémák orvoslására, ott ez a vízió lényegében értelmetlen. Mivel viszont ez a vízió a domináns nézet, így afféle dupla fenekű intellektuális útravalóként kiválóan alkalmas rókalelkű nézetek megjelenítésére, így folytatva az átkos kádári hagyományt, amikor is féligazságok és féltabuk összekeveredett katyvaszában mindenki megláthatta ugyan a saját igazságát, csak éppen senki nem tudott kommunikálni senkivel.

Hatodszor, azért nem szabad a többségi társadalom és a romák viszonyát valamely cserének vagy szerződésnek tekinteni, mert a romáknak a méltósághoz és a kirekesztésmentes élethez fűződő joga nem lehet tárgya semmiféle alkunak vagy cserének, nem függhet senki akaratától, jó szándékától vagy rosszindulatától. Tudniillik a jog az egyetlen, amely afféle aduként (Dworkin) überelheti a többségi politikai akaratot.

Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz ebben a kérdésben meglelni bármely stabil pontot. Fontos hangsúlyozni, hogy ezen írás nem a romákról és nem is a többségi társadalomról szólt, hanem arról, hogy milyen módon kellene megváltoztatni a romák életével kapcsolatos morális diskurzust. Ugyanis az emberi jogok és a morális kötelességek nem valamely közös emberi lényegből vagy immanens humánumból származnak, hanem egyszerűen abból, hogy ezeket a kérdéseket közösen tárgyaljuk meg.

publikálva
1999/44. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk