Helyesbítés

Publicisztika

Múlt heti Készpénznek vették című cikkünkbe becsúszott néhány pontatlanság azok munkájának javadalmazása kapcsán, akik az OKM Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának megbízásából antiszegregációs helyzetelemzések elkészítéséért és feldolgozásáért felelősek. Az uniós pályázatokon részt vevő településeknek a jogszabály szerint esélyegyenlőségi tervet kell benyújtaniuk, aminek alapja a minisztérium segítségével és módszertanával elkészített helyzetelemzés.
Cikkünkből úgy tűnt, hogy valamennyi felsorolt szakértő pénzért vállalta az 1100 elkészült helyzetelemzés feldolgozását, és hogy 82 millióba került a szakértők munkáját összefogó szupervizorok javadalmazása. A valóságban Bernáth Gábor és Szőke Judit sosem voltak szupervizorok, Szira Judit és Daróczi Gábor pedig társadalmi munkában, díjazás nélkül segítették a programot. A 82 millió nemcsak a szupervizorok fizetésére ment, hanem benne van a 90 esélyegyenlőségi szakértő által készített valamennyi helyzetelemzés és esélyegyenlőségi terv munkadíja. Szupervizorként Havas Gábor, Nyíri András, Varga Aranka, Kadét Ernő, Derdák Tibor és egy ideig Daróczi Gábor, valamint Szira Judit dolgozott, utóbbit Szendrey Orsolya váltotta. A cikk utalt arra a Magyar Nemzetben megjelent információra is, miszerint Kadét Ernő alapítványa pénzt nyert pályázatokon - a valóságban az alapítvány az édesapjáé.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.