Kende Tamás

Irigység és naivitás

Elrontotta-e az Európai Unió az oltóanyag beszerzését?

Publicisztika

A ring bal sarkában a gyógyszergyár, a jobb sarkában az állami bürokrácia. Gyógyszergyárból egyelőre öt van, állami bürokráciából meg vagy kétszáz.

A gyógyszergyárak a rettegett betegséget így vagy úgy legyőző vakcinából egyre növekvő mennyiséggel rendelkeznek. Kevéssel 2021 első negyedévében, többel a másodikban, még többel a harmadikban, utána pedig korlátlanul. A vakcina piaci értéke ezzel fordítottan arányos. A kevés vakcina időszakában a hiányt kell elosztani. Mindenki vakcinát akar. A vakcina mondjuk 25-ért, 50-ért vagy még többért is eladható az első időszakban, míg értéke könnyen lehet, hogy 1 alá fog menni – éppúgy, mint az influenza elleni oltásé – a negyedik időszakban.

Koronavírus - Boris Johnson

 
 
Boris Johnson örül az AstraZenecának
Fotó: MTI/AP/Pool/Frank Augstein

Ellentétes motivációk

A gyógyszergyár a hiány időszakában élet és halál ura, ténylegesen és politikai értelemben is. Amellett, hogy kaszálni akar és fog is (nincs raktározási költség, a terméket elkapkodják a gyártósorról), gyakorlatilag nincs szállítási költség (a vevő katonai repülőgépe házhoz jön) és nincs reklámköltség sem, a gyár a termékfejlesztés kockázati költségét és az engedélyezési folyamat normálisan hatalmas árát is át akarja hárítani. És sikerül neki. A gazdagabb államok gigantikus összegeket toltak a termékfejlesztésbe (az Egyesült Államok például 10 milliárd dollárt) és a legtöbb államban az engedélyezési időszakot radikálisan lerövidítették, vagy – ahogy például Magyarországon – az egyedi és saját vizsgálatokon alapuló engedélyezést elengedték, ha a gyógyszer másutt már bizonyított.

A gyógyszergyár kockázatkezelése rendes esetben azon alapul, hogy követi az előírt folyamatot: végigfuttatja a bevett, háromfázisú tesztet, közzéteszi az ismert ellenjavallatokat, és mindent elkövet, ami lehetséges a mellékhatások elkerülésére. Ezen alapul a felelősségbiztosítása is. De ez az, amire most nincs idő. Ha a gyógyszergyárak mindezt megtennék, akkor az idén nem lenne vakcina, csak mondjuk jövőre. Azaz a kockázatkezelési protokollt (már ahol van ilyen) nem tartják be – de a rizikót sem akarják viselni. Ezért alapvető érdekük, hogy a kapkodás kockázatát áthárítsák az állami vevőkre. Azaz – Pócs Alfréd ortopédsebész-szakorvos klasszikus szavait idézve – egyfajta „emberkísérlet” zajlik, amelynek a kockázatát az állami vevők és a résztvevők viselik.

Az államok magatartását a lezárások és korlátozások mielőbbi megszüntetésének gazdasági imperatívusza és – legalábbis a demokráciákban – a szavazói tömegek vélt és valós szempontjai határozzák meg. Tehát a kormányok – ideértve a még Trump vezette Egyesült Államokét is – minél több vakcina minél gyorsabb beszerzésében érdekeltek. A gyógyszer-engedélyezés lazítása mellett részben vagy egészben kikapcsolták azokat a szempontokat és eljárásokat is, amelyek a fejlett országokban az állami beszerzéseket korlátozzák és elhúzzák időben – a nyilvánosságot, az árszempontokat, a versenytárgyalásokat, a szerződéses feltételek kimerítő végigtárgyalását.

A kormányok nemcsak abban érdekeltek, hogy a saját polgáraikat minél gyorsabban és minél nagyobb számban beoltsák, hanem abban is, hogy meggyőzzék a szavazóikat: ők hatékonyabbak és gyorsabbak, mint mások. Ez vezet oda, hogy a kormánybarát Magyar Nemzet internetes honlapján naponta látjuk, hogy hogyan áll hazánk a beadott oltások számában; de osztrák, olasz lapok és a brit bulvársajtó is szívesen közli ezt az információt. Az államok hatékonyságuk bizonyítékaként használják fel az oltási arányszámokat (a halálozást valamiért nem), és a statisztikákból rövid távú politikai előnyöket akarnak kisajtolni. Az uniós országokban egyes politikai pártok, mozgalmak pedig az EU alkalmatlanságát akarják – és tulajdonképpen tudják is – bizonyítani az oltási program lassúságával.

A polgárok észszerűen gondolkozó többségét a betegség elkerülésének és a szabadság visszaszerzésének a kettős célja motiválja. De ahogy egyesek már vakcinaútlevelet villanthatnak, mások meg megrekedtek a dupla maszk kettős fedezékében vagy a home office melegében, terjed a vakcinairigység, és az utazások meg az egyéb kimaradó lehetőségek miatt mind többeket kerít hatalmába a FOMO (fear of missing out), a szorongás amiatt, hogy lecsúsznak valamiről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.