István, a dandár

  • 2001.08.23 00:00

Publicisztika

Majd kifolyik a szemünk a sok mulatozástól, számon se bírjuk tartani, hogy az utóbbi hetekben hány tűzijátékon, szoborszentelésen, zászlóátadáson, utcabálon, járdaavatón, körmeneten és koronázási misén vigadtunk. A fő ceremóniamestert, Nemeskürty Istvánt is naponta léptetik elő (legutóbb: dandártábornokká), tüntetik ki (nagykereszttel), avatják föl.

n Majd kifolyik a szemünk a sok mulatozástól, számon se bírjuk tartani, hogy az utóbbi hetekben hány tűzijátékon, szoborszentelésen, zászlóátadáson, utcabálon, járdaavatón, körmeneten és koronázási misén vigadtunk. A fő ceremóniamestert, Nemeskürty Istvánt is naponta léptetik elő (legutóbb: dandártábornokká), tüntetik ki (nagykereszttel), avatják föl.

Hogy a dáridóhoz mennyi köze van a dandártábornoknak, és mennyit adott hozzá a Fidesz reklámügynöksége, nem teljesen világos, de jó okunk van azt feltételezni, hogy a millenniumi bulihegyek általános esztétikai, történeti, ideológiai irányultságára nem kis befolyással bírt az idős hadfi. És ha azt felelősséggel semmiképpen nem állítanánk, hogy az egész millennium az ő fejéből pattant ki, tény, hogy ő már akkor forszírozta ezt a gigantikus nemzeti vurstlit, amikor Orbánék még liberális korszakukat élték.

Amin tulajdonképpen még csak el sem képedhetünk: hiszen Nemeskürty harminc éve minden rezsim nagy szorgalmú éceszgébere, aki úgy váltotta a rendszereket, mint főtiszt a fehérneműt, ez az állócsillag. De a kérdés nem pusztán annyi, hogy Nemeskürty István a Kádár-rezsimben milyen felelős kultúrpolitikusi posztokat töltött be; hogy a Ludovika egykori diákja milyen kacskaringókon át jutott el a szocialista Magyarország politikai establishmentjének csúcsaira, és hogy stúdióvezetői, majd filmintézeti igazgatói minőségében az aczéli kultúrpolitikának nem is annyira kiszolgálója, mint inkább aktív részese, csinálója volt. Hiszen születtek ebben a korban jó filmek az ő közreműködésével, engedélyével, áldásos pénzfelhajtó tevékenysége nyomán, más filmekért kifejezetten ő tartotta a hátát. Végső soron be is tilthatta volna őket! (Azok a rendezők pedig, akik nem csinálhattak filmet, miből kifolyólag alkoholisták lettek, elkallódtak, emigráltak, meghaltak, magukra vessenek.) Nemeskürty annak idején hagyott másokat is keresni: rendes fiú volt, pont annyira, amennyire egy kommunista apparatcsik rendes fiú lehet. S hogy mire kellett Nemeskürty a rendszerváltás előtti, szocialista Magyarországnak, az utólag is belőhető. Nemzeti történelemfelelősnek, bármilyen poszton is. Itt persze a nemzetin volt a hangsúly, hiszen történelemfelelősből akkor (is) erős volt a felhozatal. ´ mondhatta meg, amit lehetett a nemzeti múltról, sőt nagy bátran egy kicsinyt többet is.

Az azonban mindenképpen elkeserítő, hogy egy ország kezdi azt hinni, hogy Nemeskürty István "tanár úr" lenne. Nemeskürty ugyanis nem az: "tudományos munkássága" hajítófát sem ér. Tucatnyi könyve dacára irodalomtörténeti, történeti, filmtörténeti tárgyú könyvei egyetlen önálló gondolatot, kutatási eredményt, eredeti elemet nem tartalmaznak: e szakmák valódi művelői legjobb esetben is könnyed, felületes, ismeretterjesztő szerzőként tartják őt evidenciában; vagy éppen sarlatánként.

A szélhámoskodásra meg a skrupulusmentességre épülő életmű kit érdekelne persze, ha.

Ha jelen rezsimünk számára nem ez az életmű lenne az egyik szellemi forrás, amelyből szomját oltja, és ha káderpolitikájában nem ilyen alakokra hagyatkozna, illetőleg bízna rá nagy mennyiségű készpénzt. A politikai rendszer morális és intellektuális züllöttsége pedig törvényszerűen vezet a társadalmat összetartó normák romlásához, a monumentális giccshez, a kultúra kiüresedéséhez; a hanyatláshoz.

A nemzetéhez, amiről ezek annyit bírnak pofázni.

Neked ajánljuk

Szécsi Noémi: Nem és nem

  • Szécsi Noémi

Erős szíve legyen annak, aki kicsavarja az olvasó tömegek kezéből a Jókaijukat. Ez egy szent kötelék, elszakíthatatlan.

Gépre kötve

Magyar közéleti influenszer nem robbantott nagyobbat az elmúlt időszakban, mint Gulyás Márton a Partizán elindításával. De itt rögtön tisztáznunk kellene, hogy mi is pontosan az a felület, ahol a Partizán működik.

Határkeresők

Leszbikus anyák, bocsánatot kérő gyilkosok, a mennyországba beszívva-bemargaritázva igyekvő floridai nyugdíjasok. Megnéztünk pár filmet az idei BIDF programjából.

A sötétség oldalvizein

  • Bacsadi Zsófia

Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.

Lawrence Ferlinghetti (1919–2021)

  • Kálmán C. György

Nyilván vannak néhányan, szerencsések, akik személyesen is ismerték, magyarok is. Biztosan csupa jó emlékük van róla, azt hiszem, hogy szívélyes, kedves, kedélyes vendéglátó lehetett.

„Dúdolok neki Prokofjevet”

  • Soós Tamás

Játszik az agyafúrtan rockos Óriásban és az írókat könnyűzenészekkel összehozó Rájátszásban, de az elmúlt években szólóban találkozhattunk vele. Apaságról, Háy-versekről és a február végén megjelent második szerzői lemezéről beszélgettünk.

„Nem volt terv”

Huszonkét éves korában hagyta el az országot, jelenleg Thai­földön van a műterme. Minden munkája – bár a formák, a színek és olykor a médium is változnak – az ember, az emberség helyét keresi a szűk és a tágabb környezetben. Művészetről és hazáról beszélgettünk Messengeren, egy kalandos életút történeteinek a keretében.

Iskolajáték

A nálunk még kevéssé ismert amerikai író-költő regénye számos elismerést kapott, mérték­adó irodalmi fórumok szavazták be az év legjobb könyvei közé, Pulitzer-díjra is jelölték.

„Mint egy Molotov-koktél”

Nemrég magyarul is megjelent harmadik regénye, Az iskola Topekában lelkes fogadtatásra talált Amerikában. A New Yorkban élő íróval a város jövőjéről, a Trump-korszak gyökereiről és a költőket érő kínos kérdésekről is beszélgettünk.