A Fővárosi Törvényszék első fokon meghozott ítéletében teljes körűen elutasította Kálomista Gábor producer jó hírnév megsértése címen indított keresetének velem szemben támasztott követeléseit, amelyeket felperes azzal indokolt, hogy egy másfél évvel ezelőtti Facebook-bejegyzésemben – szerinte – túl erős szavakkal véleményeztem a Kojot című film forgalmazása során általa elkövetett hibákat.
Sajnos Magyarországon a filmrendezőkkel kötött alkotói szerződésekben nincsen olyan passzus, amely védené az alkotók műveik minőségének védelméhez fűződő jogát, ezért igen gyakran fordulhat elő, hogy a film befejezését követően az alkotóknak már semmiféle kontrollja nem lehet arra vonatkozóan, hogy a későbbiekben mi és hogyan történik azzal a filmmel, amelynek minőségi létrehozásába ők és alkotótársaik akár több éves munkát fektettek.
Egy pereskedés hosszú és fárasztó
előkészületeket, sok-sok papírmunkát, alapos odafigyelést követel meg a felektől, és számomra különösképpen örömtelen és megterhelő volt pereskedni alperesi pozícióban, tudva azt, hogy végül mindösszesen akár többmilliós tétel is lehet a felperesnek kötelezően kifizetendő sérelmi díj és az egyéb járulékok összege abban az esetben, ha teljes körűen elveszteném a pert.
Azonban mégsem lehetett megfutamodni; úgy éreztem, morális kötelességem beleállni ebbe az ügybe és a védelmembe venni egy nálam kiszolgáltatottabb és védtelenebb fiatal elsőfilmest és a tehetséget bizonyító filmjét.
Az eddigi eljárás számos tapasztalattal járt.
Kifejezetten izgalmas volt azt felfedezni és megfigyelni, hogy a joggyakorlat mennyivel inkább a matematika nyelvéhez hasonlóan fordítja át az érzelmektől teljesen függetlenített tényekre az esetek összetevőit.
| ||
Ez azért is nagyon érdekes és a nem szakemberek számára izgalmasan kiszámíthatatlannak látszó folyamat, hiszen a személyes életünkben mindent érzelmi alapon csinálunk, mindenhez érzelmi alapon viszonyulunk. Ezért nem lehet előre eldöntöttnek vagy kiszámíthatónak nevezni egyetlen pert sem, minthogy roppant nehéz így gondolkodnunk, pláne egy bennünket kifejezetten érzelmileg érintő, felzaklató ügyről, illetve az ügy tényeiről. Azt hiszem, ez volt az egyik legérdekesebb tapasztalatom a per eddigi folyamatában.
A perben eljáró bíró szakmai tudása pedig több volt, mint lenyűgöző. Ezt akkor is megkapónak, olykor kifejezetten katartikus hatásúnak mondanám, ha ítéletében ellenem döntött volna. Eljárása során nyoma sem volt semmiféle előítéletnek, részrehajlásnak, befolyásolhatóságnak, amit persze látszólag felesleges is lenne megemlíteni, hiszen ez a követelmény a kötelező minimuma minden igazságszolgáltatási, bírósági eljárásnak.
De mégis meg kell említenem, mert úgy érzem, azt is tudatnom kell a közvéleménnyel, hogy bár a független joggyakorlatba vetett hit elbizonytalanítására és megrendítésére alkalmas, elfogadhatatlan kijelentések hangzanak el nap-nap után a hatalmat gyakorló politikusok legfelsőbb vezetőinek részéről, mégis van remény, mert az objektív és független igazságszolgáltatásnak elkötelezett bírák között vélhetően nagyon sok az olyan szakember, akinek egyedüli elkötelezettsége a jog és a törvények lehető legobjektívebb alkalmazása a saját nehéz és nagy koncentrációt igénylő munkája során.
Mindehhez kapcsolódóan egy személyes megjegyzés:
Édesapám, dr. Janisch Aladár is bíró volt, a Kecskeméti Járásbíróság elnökhelyettese évtizedeken át. Maga is polgári peres bíró, akit sem anyám, sem én nem tiszteltünk kellőképpen az életében. És most, ennek a pernek köszönhetően, az eljáró bíró munkáját látva, figyelve éreztem nagy megrendültséggel, hogy apámat mennyivel jobban kellett volna becsülnünk, szeretnünk, munkáját tisztelnünk.
Apámat, aki egész életében jó ember volt és mindig a tisztesség oldalán állt, habár hiányzott belőle az a könnyed játékosság, amit egy kamasz fiú elvár az apjától. Hálával tartozom neki, amiért tisztességre és becsületre nevelt, és fájdalmas, hiszen már jóvátehetetlen, hogy mindezt nem tudom már személyesen is elmondani neki, és hogy már soha nem ülhetek be hallgatóságként az ő tárgyalására, hogy láthassam és megcsodálhassam az ő pervezetés-béli szaktudását, amelyet oly sokan tiszteletek és becsültek a szülővárosomban, csak éppen én nem eléggé.
