Jobb, bal

Publicisztika

Ha a koalíciós tárgyalások leginkább valamiféle információs fekete lyukhoz is hasonlítanak, miszerint csak befele mennek a bitek, kifele nem, és minden, ami ott bent történik, az érzékelhetetlen és rejtélyes, a jobboldal kétségkívül nyitott könyvként hever előttünk.

Ha a koalíciós tárgyalások leginkább valamiféle információs fekete lyukhoz is hasonlítanak, miszerint csak befele mennek a bitek, kifele nem, és minden, ami ott bent történik, az érzékelhetetlen és rejtélyes, a jobboldal kétségkívül nyitott könyvként hever előttünk.

E két állításból az első nem teljesen igaz, a második meg nem rejt különösebb izgalmakat.

Hisz azért lehet sejteni, hogy min megy a vita a likban. Elsősorban arra tippelnénk, hogy: melyik párt és minisztérium legyen az uniós források csapjának a tekergetésével megbízva? Elvégre abból az MSZP kampánya nem csinált titkot, hogy ami pénz ebben az országban fejlesztésre és beruházásra a következő négy évben fordulni fog, annak a forrása a magántőke vagy az unió lesz. És e csap közelében lenni hosszú, nyugodt és feltűnő jómódban eltöltött öregkorral kecsegtet. Uniós pénzeket persze nem olyan könnyű - hogy is mondjuk - az érdemtelenek irányába diszponálni, de a cél az lenne, hogy ezzel ne is próbálkozzon senki; sőt a következő pár évben nem meglopni az EU-t pusztán minimálprogramnak tűnik, azt a sok pénzt szabályosan is el lehet költeni már középtávon is értelmetlen dolgokra.

Nyilván arról is szó lehet, hogy pontosan mibe és mekkora vehemenciával kezdjen bele a régi-új kormány. Akarja-e az oktatási reformot folytatni vagy befejezni vagy újrakezdeni, vagy az egészségügyi alapjait vesse meg, vagy a közigazgatást nyüstölje, vagy a közmédiumokat rángassa, vagy az öreganyja báli legyezőjét. A nyilvánosság mindebből csak bizonyos személyi kombinációk lehetőségeit látja (bár ezek nagy része csak matt hülyeség lehet). Például hogy most maradjon-e Magyar Bálint, vagy menjen, és ha mégis inkább menjen, akkor ki jöjjön helyette az SZDSZ-ből, mert ha szocpárti lesz az oktatási miniszter, akkor a reformnak - bármit jelentsen is ez a szó - lőttek; és ez akár még igaz is lehet. Vagy hogy Kiss Péter osszon-e, vagy Kóka. Vagy hogy az SZDSZ öregúrfrakciója hogy képzeli saját jövőjét. Távol álljon tőlünk, hogy mindezt valamiféle marakodásnak vagy osztozkodásnak próbáljuk beállítani (erre még ráérünk): egyelőre a magunk bárgyú módján azt feltételezzük, hogy a feladatra keresnek embert, és nem fordítva. (Mi lesz, ha nem találnak?) Mindenesetre elvannak, bár kezd unalmassá válni a dolog, pár tucat állásinterjú miatt nem történik az országban semmi idestova egy hónapja, és még egy hónapig nem is fog, még csak azt sem lehet tudni, hogy mik a betöltendő munkakörök.

A jobboldalon viszont minden probléma megoldódni látszik. Orbán egy ügyes trükkel ("én vagyok a hibás egyedül") egy mondatban elkezdte, lefolytatta és lezárta az összes lehetséges belső vitát a vereség okairól (mint Bilux őrmester az alapkiképzéskor: "magamnak vezénylek, magam hajtom végre: harchoz!", rikkantotta, és levágta magát a földre). Később sikerült tovább cizellálni, és a vereség fő okai ma már pontosabban láthatók: ezek a "balliberális" médiatúlsúly és Dávid Ibolya lennének. Akadt egy nyeretlen kétéves a frakcióvezetésre; a KDNP-vel kötött megállapodás révén mintegy megduplázták magukat az Országgyűlésben; Orbán, a frakcióelnök továbbra is lebeg a vizek fölött; a pártelnök másik fele, Kövér László egy Heti Válasz-interjúban pedig már arról beszélt, hogy tulajdonképpen esélyük sem volt nyerni (miből az önfelmentés éppúgy olvasható ki, mint a burkolt fenyegetés). Azok, akiknek április 24-én netán a változtatás gondolata fordult meg a fejében, elhallgattak és félreálltak. De azért úgy, hogy a közelben is legyenek: Pokorni továbbra is az oktatási kabinetet vezeti, és ebben a minőségében megmaradt frakcióvezető-helyettesnek, Varga Mihály nemkülönben, az esztelenül korai hajrát nyitó Kósa Lajos pedig a minap az Origo fórumában már vissza is slisszolt az interpretációs főáramba, állítván, hogy a Fidesz azért lett rosszba az MDF-fel, mert Dávid Ibolya összeszűrte a levet a Tisztelet Társaságával. (Mintha legalábbis nem 2000-től folyna az MDF gyalulása.) Mi változott? Semmi. Ugyanazok gondolják ugyanazt, ugyanarról.

De mire mennek mindevvel holnaptól vagy a kormányprogram elfogadásának napjától? Talán megússzák a nagy önkormányzati vereséget. Azt, amit az elmúlt négy évben csináltak - a kormány intézkedéseinek agyatlan, dühödt, számos esetben manipulatív támadását meg a kormánytagok konkrét hazugságokon alapuló diszkreditálását -, meg lehet próbálni megint, de a hardcore-on kívül most mégúgy sem fog nekik hinni senki. Még akkor sem, ha igazat mondanak. Ha az általános reform-nekibuzdulás közepette a változások ellen akarnak menni, ha a parlamentet továbbra is pusztán színpadnak fogják használni folytonos egyet nem értésük bemutatására, akkor rövidesen meg se fogja őket hallgatni senki. Szakértőik, szakpolitikusaik alig maradtak; és a kampányban az is kiderült - például a miniszterelnök-jelölti vitán -, hogy Orbán maga is alig érti ezt az országot.

Ha így maradnak, csak lappadni és töpörödni fognak, és elszáguldanak mellettük a dolgok. Mert így nem tudnak semmit szembehelyezni a kormány állításaival.

Feltéve persze, ha lesznek állítások.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.