Lapzártánkkor az idei és a tavalyi bajnok Juventus labdarúgócsapatának hét mérkőzése "gyanús", de jócskán sáros a Milan, a Fiorentina és a Lazio is - az előbbire kettős trónfosztás és alighanem kizárás, az utóbbiakra minimum pontlevonás vár, a sok világklasszis meg küszködhet az alsóbb ligákban, amíg csak ki nem vásárolják őket.
Az ember meg azon tűnődik, vajon a hazai kollégák ilyenkor térdüket csapkodják-e a kárörömtől - nemde eddig folyton csak az európai élvonallal példálóztak nekik, azután tessék, kiderül, hogy ezek sem járnak előttünk egy szemernyivel sem! A lehetséges különbség csak annyi, hogy a jó fociban jóval több pénz van, a rossz futballban meg kevés. Mielőtt még boldog nosztalgiába merülnénk a közel- és régmúlt legendás bundameccseibe, a három-hármak, a hat-hat és társaikat felemlegetvén, lássuk be: szeretett focink lassan komplett egészként válik az EU egyik legkorruptabb iparágává, s az ember el is kezd gyanakodni: ahol eddig nem borult a bili, ott szimplán mulyák a bírók/sportvezetők, vagy csak ördögi ügyességgel késleltetik a lebukást.
A professzionális futball hiába a kereskedelmi média legfőbb liblingje, hiába az egyre erősödő hype így néhány héttel a futball-vb előtt, a hisztériát alaposan csillapíthatják a mostani fejlemények, és sokak szájíze lehet majd keserű, amint meglátják az érintett klubok focistáit a gyepen - hisz csak a fent említett négy sztárcsapatból kitelne vagy két világválogatott. Ám a legrosszabb (a tanulság teljes hiánya) még hátravan: a legutóbbi, tömeges kizárással végződő olasz bundabotrány után (1982-ben) bizony az olaszok nyerték a vb-t, s az egyik fő bundázó, bizonyos Paolo Rossi lett a gólkirály.
