Kaposvári finálé (színház)

  • Csáki Judit
  • 2008. március 6.

Publicisztika

Ha megvalósul a kaposvári színigazgatói pályázat gondosan kidolgozott forgatókönyve, akkor itt a vége: immár a színháztörténet lapjaira költözik a kaposvári színház elmúlt negyven esztendeje. Fényes régi lapok ezek: a magyar színházművészet megújulása követhető nyomon rajtuk; azok a fejezetek - az azóta rég letűnt Szolnokkal és egy-egy rövid időszakban más vidéki városokkal együtt -, amelyekből megszületett és felnőtt a mai élvonal. Igazán csekély túlzás: jószerével mindenki, aki részese és szereplője annak a színháznak, amely a világba is elvitte hírünket, ezekből a műhelyekből, és legfőképpen Kaposvárból nőtt ki.

Ha megvalósul a kaposvári színigazgatói pályázat gondosan kidolgozott forgatókönyve, akkor itt a vége: immár a színháztörténet lapjaira költözik a kaposvári színház elmúlt negyven esztendeje. Fényes régi lapok ezek: a magyar színházművészet megújulása követhető nyomon rajtuk; azok a fejezetek - az azóta rég letűnt Szolnokkal és egy-egy rövid időszakban más vidéki városokkal együtt -, amelyekből megszületett és felnőtt a mai élvonal. Igazán csekély túlzás: jószerével mindenki, aki részese és szereplője annak a színháznak, amely a világba is elvitte hírünket, ezekből a műhelyekből, és legfőképpen Kaposvárból nőtt ki.

1968-ban kezdődött; Zsámbéki Gábor a főiskola elvégzése után az ország második legrosszabb színházaként számon tartott Kaposvárra szerződött rendezőnek. Néhány év alatt számos tehetséges fiatalt hívott ide, sokan innen indultak - és ma tele van velük, tanítványaikkal és az előadásaikon nevelődött nézőkkel a Katona, a Nemzeti, az Örkény, de jutott belőlük még a Krétakörbe is.

Voltak ennek a fejezetnek árnyasabb lapjai is: az elmúlt néhány évben - vezető művészek tömeges távozása után - döcögősebb lett az üzemmenet, és noha születtek remek előadások, és kerültek-kinőttek új tehetségek a régiek mögé, mellé, majd a helyére, vártuk az újabb fellendülést, mert a jelekből erre lehetett következtetni: eljön.

Most nagyon úgy néz ki: nem jön el. Ha mindenki ott marad, aki most ott van, akkor is vége ennek a fejezetnek: a pályázat ugyan még nem zárult le, de döntés már van. Eszerint a színházfelújításban, -építésben utazó Schwajda György lesz a kaposvári teátrum igazgatója, és amikor beleül Zsámbéki és Babarczy székébe - akkor ér véget a "Kaposvár-jelenség".

Mert a politika, a jobboldal erős paranccsal eltörli Kaposváron azt az éthoszt, azt a színházi értékrendet, amely műhelymunkában, csapatban, minőségben tételezi a sikert. Az egykor tehetséges, és megbántottságát-sértettségét politikai sasszékkal gyógyító Schwajda György legutóbb a Nemzetiben váltotta (jó sok) aprópénzre valahai tehetségét, és néhány évi pihenő után ismét a színházfelújításban éli ki személyes ambícióit. A színházi üzletember építészeti ízlése vacak, színházi ízlése kommersz - de úgy néz ki, az ő szava dönt Kaposváron ezentúl.

Fölteszem, Szita Károly polgármester nem felhőtlenül boldog; gondolom, büszke volt a színházára, volt is rá oka. Arra is van oka, hogy fegyelmezett pártkatonaként elnyomja magában a lokálpatriótát; a pályázatot elbíráló "szakmai testület" gondos válogatás eredménye - sima ügy lesz a döntés, mindenki tanult a tavalyi kudarcból.

Fölteszem, Schwajda már egyeztet, tárgyal; szerintem engedékenynek és megértőnek mutatkozik, hiszen a szerződtetés és a műsortervkészítés már lezárult. Ezért aztán legalább egy évet kell várnia arra, ha jogszerűen akarja eltávolítani a színházból az igazi tüskét: Mohácsi Jánost. Mert hogy a parancsnak része, a kinevezésnek ára, a helyzetnek pedig következménye az, hogy több 56/06 és Csak egy szög nem fordulhat elő, ebben egészen biztos vagyok.

Fölteszem, már készen van az az interpretáció, mely szerint ez a legkisebb rossz, ami történhetett - a kiszolgáltatott és sok esetben helyhez kötött társulat mit tehet mást: el fogja hinni. Szita polgármester silányka bonmot-ja ("Kaposvárnak a legjobb jár, ezért kértem föl az új Nemzeti Színház első igazgatóját, hogy nyújtsa be pályázatát") cinikus vicc, nem más: a legrosszabb történt Kaposváron.

Fölteszem, nagy ünneplés lesz most a jobbos színházi zombik gyülekezetében (ne tévedjünk: ugyanez balról is megtörtént már és megtörténhet bármikor újra, legföljebb a stílusban van olykor különbség, no meg abban, hogy jobbról kevésbé dívik például színházba járni): ez tényleg fényes győzelem. A magyar színházművészet, a minőség- és munkaközpontú alkotás, a morális és esztétikai elvek egysége felett.

Kommentárok

Ács János: "A tapasztalat megtanított arra, hogy ha valamire vágyom, többnyire meg tudom szerezni, ha utánajárok, ha a fogamhoz verem a garast, hogy megvegyem, vagy ha megdolgozom érte; de úgy soha, hogy ölbe tett kézzel ülök.

Persze a szerencsének is van némi szerepe.

Mellesleg: küzdeni önmagában is jó mulatság.

Benny bácsi, a nagybátyám mindig azt mondta: Nem a cukortól lesz édes a tea, hanem attól, hogy megkavarjuk."

Ascher Tamás: "Jóleshet eltakarítani az útból, nyilván sokaknak irritáló az állandóan újratermelődni képes alkotóerő. Gratulálok a kollégáknak, akik részt vállalnak a kicsinálásban, biztosan megvannak a kellőképpen emelkedett indokaik."

Bezerédi Zoltán: "Kaposváron az ember akkor lesz 'nagy kaposvári', amikor fölszerződik onnanÉ"

Csákányi Eszter: "Részben értek csak egyet Csáki Judit cikkével. Ami tény: nagyon nem jó, ha a politika határozza meg a kulturális döntéseket. Igaz: nevetséges kiírni egy pályázatot, ha mindenki előre tudja, kinek szánják a direktori széket. Ha igaz, hogy Mohácsinak mennie kell, az mélységesen elszomorít. Honnan tudjuk viszont, hogy Schwajda nem akar együttműködni a kaposváriakkal? Ha pénzt is tud szerezni, akkor még jót is tesz a színházzal. Szentimentálisan búcsúztatni tehát nem szeretnék, hiszen a dolog természeténél fogva ez már nem ugyanaz a színház, amelyben annak idején sokan együtt dolgoztunk. Egyes fejezetek lezárulnak, és ez nem feltétlenül baj. Ha valami véget ér, azon nem csak szomorkodni lehet - miért ne örülhetnénk, hogy megtörtént és részesei lehettünk?"

Gothár Péter: "Anekdot: Mikor Bill, az ősz Clinton egyszer végleg kiment a Fehér Házból, magával vitte a w betűt. Az összes számítógépről. Mi itt, ahol a kis Túr siet beléje, jót nevettünk, G. W. Bush hetekig nem tudott aláírni. De azután igen, mert lett másik w betű. Sőt, még újra is választották.

Szimbolikus és utolsó a kaposi vár eleste. Kulcs az alku tengerébe dobva. Csodálkozunk kurvára most annak ellenére, hogy nem első eset ez, s tudhatóan koránt sincs vége - noha ezen ügy minősítése: utolsó. Emlékeztetnék mindenkit, aki ezt a veszteséget veszteségnek tartja: köztudottan és hosszú ideje állt K. Csiky Gergely (is) tálib célkeresztben, hiányolva valós értelmiségi támogatottságot, ellentmondást nem tűrő szakmai - s amivel a szemünket most törölgetjük - 'művészi' összefogást. Így mindnyájunk szégyenére a sóval való behintés csak idő kérdése. Volt. Naná, hogy fáj, ez a minimum."

Koltai Róbert: "Én úgy érzem, hogy a József Attila Színházba is jutott a kaposvári szellemiségből... Nekem az volt az életem, és ma is azt gondolom a színházról, amit ott együtt gondoltunk. És Kaposváron ez a szellemiség már a falakba is beitta magát - ezt nem lehet semmilyen külső akarattal megszüntetni. Remélem."

Kulka János: "Egy színház - több színház - sorsáról nem szakmai, hanem politikai alapon dönteni súlyos hiba. Bízom a kaposvári színház máig meglévő erejében, büszkeségében, tudásában. És Schwajdában, akinek nem lehet célja mindezt semmissé tenni."

Lukáts Andor: "A kaposvári történet: puccs! Nincs hely hosszan és a lényeget kerülgetve elemezni azt, ami a Csiky Gergely Színházzal történik. A polgármester összetéveszti a színházat a pártházzal. Felelőtlen és romboló - kultúra- és demokráciaromboló tett. Mindaz, aki részt vesz ebben a puccsban, tehát a kinevező, a kinevezett, a szakmai kuratórium tagjai, együtt és külön-külön, puccsisták. Beírják nevüket a Magyar Színház történetébe, és nem menti fel őket a tehetségük sem. Nem azért álltunk szemben évtizedeken keresztül az MSZMP helyi és országos bizottságaival, hogy most, a nehezen épülő demokráciánkban úgy viselkedjünk, mintha nem lenne közös a felelősségünk minden deformáció és tékozlás ügyében."

Marton László: "Ha megtörténik: kártékony. Visszataszító."

Máté Gábor: "A jövő elkezdődött. Eddig ez értelmetlen mondatnak tűnt. Most már értem."

Molnár Piroska: "Összeszokott társulatban egy 'kívülről' hozott vezető mindig okozhat kavarodást. Sajnálom, hogy a kaposvári színház által kinevelt utódok csak ilyen rövid időre kaptak bizalmat mint színházvezetők, hiszen így nem tudnak bizonyítani. De örömmel kell üdvözöljem a város áldozatát a százéves szecessziós műemlék színházépület felújításáért."

Pogány Judit: "1965-ben kerültem Kaposvárra segédszínésznek - és mindjárt az első évben láttam, hogy az akkori politika hogyan csinálta ki Horváth Jenő rendezőt és Gáti György igazgatót; egyenként hallgattak ki bennünket. Aztán egy pék lett az igazgató - és Kaposvár az ország legrosszabb színháza lett. Utána jött Komor István, és ez a kinevezés hozta a későbbi fejleményeket, a fellendülést - ezért aztán jól tudom, hogy mindent eldönt, hogy ki vezet egy színházat. Mindent. Nagyon hosszú időt töltöttem ott, megéltünk jobb és rosszabb évadokat, de bármi történt is, a szellemiség folytonos volt. Már a tavalyi kinevezési botránynál is fuldokoltam a fájdalomtól: teljes képtelenség volt egy évre kinevezni őket, hiszen annyi idő alatt semmit nem lehet bizonyítani. Biztos nagy buli egy színházfelújítás, ha ennyien küzdenek érte - nem tudom. De műemlék épületről lévén szó, nagy ízléstelenség nem történhet, és a falaknak meg kell maradniuk. Ezt üzenem a társulatnak: maradjanak együtt, mert az együttlétben erő van; vigyázzanak magukra és a falakra, mert azokban is benne van a szellemiség, az elmúlt idők öröksége."

Spiró György: "Tíz évig kritikusként és nézőként, tíz évig szerződött dramaturgként, tíz évig külső munkatársként, nézőként és tanárként kötődtem a kaposvári színházhoz, amely e harminc évben kiváló szakmai és emberi közegnek bizonyult. A régi átkosban a rendszer bornírtságával és gyávaságával, az új átkosban az erőszakkal és a közönnyel szemben, s mindkét rémes rendszerben a művészi színvonalért harcolt - s ha netalán már nem Kaposvárott, de ugyanaz a harc folyik tovább."

Székely Gábor: "Nonszensz, hogy politikai szempontok szerint válogatnak össze egy szakmainak mondott testületetÉ És rendkívüli gyávaságnak tartom, hogy ijesztően kevesen - és halkan - emelik föl a szavukat az ilyen gyakorlat ellen, hogy nincs harc, nincs szembeszegülés. Ez is hozzájárul a politikai kontraszelekcióhoz, amely egyre nagyobb tért hódít - és ez nagyon nagy baj."

Zsámbéki Gábor: "A magyar színház továbbra sem tud szabadulni a politika halálos öleléséből."

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.