És a java vélhetőleg most jön. Hogy mást ne mondjunk, a jobboldali napilap épp lapzártánk napján harangozott be többrészes cikksorozatot a kormányfő meggazdagodásának horrorisztikus, ám mindeddig feltáratlan részeiről (nem lennénk meglepve, ha Gyurcsány első millióját Kandikó műfogsorának kiverésével, majd forgalmazásával kereste volna), valamint szinte a boltokban van már dr. Kende újabb könyve, mely Orbán személyiségét dekonstruálja, és a többi, és a többi. Huh, a negatív kampány!
Mielőtt azonban sopánkodni kezdenénk a negatív kampány miatt, érdemes néhány disztinkciót tennünk. Ha X párt nem csak X pártról tesz állításokat a választási küzdelemben, miszerint ezt vagy azt cselekedte, és még mennyi mindent fog, hanem Y-ról is, hogy az viszont nem csinál(na) semmit, sőt, Y párt pénz- és hataloméhes himpellérek gyülekezete, az ugyan negatív kampány, de még igaz is lehet. Miközben a pozitív (saját magáról tett) állításai meg nyilvánvalóan nem kvadrálnak a tényekkel. Célszerűbb tehát X vagy Y párt választási szövegeit a hazug/nem biztos, hogy hazug felosztás szerint firtatnunk egyrészt; másrészt pedig ezen állítások - hogy is mondjuk csak - esztétikai minőségét vizsgálni. Ha kiagyalói nagyon hülyének nézik az embereket, akkor ezek a termékek is silányak lesznek - és ez a fajta negatív kampány a feladó szempontjából lesz értelmezendő, annyira negatív, hogy az már kontraproduktív, és akkor itt emlegethetnénk megint a '94-es komcsizástól a Vizsláig az összes kutyálkodást. (Meg nem erősített hírek szerint a köztársasági elnök e szavakkal fúj bele csütörtökön a sípjába: "Induljon kutyára a pettyes!") Mely hozzáállás nyilvánvalóan annak a folyománya, hogy a Fidesz soha nem hitte el, hogy 2002-ben nem a "panelprolik" miatt vesztettek. Primitív, bunkó kampányt a primitív bunkóknak!
Pedig ezen metódus legalábbis kétségesnek tűnik célhatékonysági szempontból. A színvonaltalan, agresszív és argumentálatlan gyalázkodás választási árfolyama sosem volt túl magas: a Fidesz például négy éve nem azért vesztett, mert az ún. "kisemberek" taplók, és ezt a szocik felismerték, ők meg, a naiv széplelkek, nem, és ezért túl későn mentek rá a légkalapáccsal az ellenfélre. Miként a némiképp szubtilisebb, s a műveltebb rétegeket célzó válságretorika nyakló nélküli használata sem egy életbiztosítás: az emberek nem szívesen hiszik el, hogy mindjárt minden tönkremegy, sőt már tönkre is van menve, hogy nekik másmilyen, mint szar nem is lehet, csak olyan tufák, hogy nem vették észre; s hogy e hétköznapi pokolból a megváltást csak a tavaszi búcsúcédula helyes kitöltésével nyerhetik el. Hisz a választók nem okvetlen e katolikus dramaturgia szerint működnek.
Miért ragaszkodik mégis a Fidesz mindehhez? Alighanem mert nem jut jobb, nem jut más az eszükbe. Nem jut az eszükbe semmi. Pedig próbálkozhatnának például a pozitív kampánnyal, abban mégiscsak nagyobbakat, ízesebbeket lehet hazudni (a 600 kilométer autósztráda vagy 7 százalékos gazdasági növekedés bizonyára überel egy telefaxot vagy egy bármilyen márkájú fél-cipőt). De nem, ezzel nem próbálkoznak (noha egyszer már megpróbálták, és akkor történetesen nyertek). Talán kicsinyhitűek. Úgy lehetnek vele - helyesen -, hogy úgysem hinné el senki.
