Puskák és Galambos

Publicisztika

Nem, nem és nem szabadulhatunk hát a sok-sok mocsoktól, amit a pártállami múlt igencsak kezdetleges és részleges feltárása eddig a nyakunkba zúdított.
A Kondor-ügy fejleményei már senkit nem lepnek meg, gyanús az egész, ámde ha az ő sztorija nem is csal könnyeket a szemünkbe, vajon lehet-e megrendülés nélkül gondolni szegény Szepesire, aki - mint ahogyan az a Paul Lendvai által nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderült - Galambos álnéven maga is besúgó volt, s még csak nem is a szofisztikált fajtából. Legalábbis erre utalnak az általa gyártott olcsó konfabulációk, melyeket, meglehet, csupán a vélt megrendelői igényeknek való túlzott megfelelés vágya diktált. A Szepesi-ügy mindazonáltal önmagában is különös jelentőségű, elvégre annak nyomán immár általánosan igaznak kell vélnünk a feltételezést, miszerint a Kádár- (meg a Rákosi-) rezsimben elért komoly kulturális, média- vagy sportsikerek ára sok (megbecsülhetetlen számosságú) esetben a rendszerrel (ezt eddig is tudtuk) meg annak a titkosszolgálatával (ezt csak sejtettük) való intenzív együttműködés volt. Lehetünk persze utólag okosak: miért hitte bárki, hogy az a férfiú, aki a legkeményebb sztálinista periódusban is elkísérhette a világklasszis magyar válogatottat az ideológiailag ellenséges Nyugatra, nem volt egyben bizalmi ember is; ám eddig legalábbis finomabb keretek között képzeltük el e kényszerű relációt. Hát nem: úgy tűnik, a múlt rezsim nem csak a házmester, a szaksz. bizalmi, a párttitkár s a sértett segédmunkatárs mitikus figuráira támaszkodott. Nálunk, mint az ávószerű intézményekre támaszkodó, szovjet típusú rezsimek mindegyikében, besúgó lehetett a zseniális filmrendező, az őstehetségű író, a világklasszis hátvéd, a sztárzenész, az ország legismertebb médiaszemélyisége. Éppen ezért, s ha nem akarunk továbbra is a saját szemünkbe hazudni, elemi érdekünk, hogy megtudjuk: pontosan miként is működött az előző rendszer, melynek árnyéka láthatóan mostanáig vetül. Tudjuk persze, hogy a múlt megismeréséhez fűződő jogunk ütközhet az amúgy sáros múltúak személyiségi és információs jogaival. Ám jó lenne, ha egy efféle kollízióból nem mindig a köz érdeke kerülne ki vesztesen.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.