Ha annak a megjóslására, hogy ki nyeri a tavaszi választásokat, jóhiszemű és komoly megfigyelő nem is igen vállalkozik, arról, hogy mi fogja eldönteni a küzdelmet, már több "aranyigazság" is közszájon forog a médiatérben. E tézisek érvényét - épp mivel oly magától értetődőnek látszanak - alig is kérdőjelezi meg valaki: pedig időnként érdemes lenne, ha másért nem, személyes, mentális kampányfelkészülésünk kedvéért is. A következőkben e bevett axiómák közül a mostanában két legnépszerűbbet vizsgálom meg - ezeket egy ideje már többet halljuk, mint a tévemaci gargarizálását.
*
Az első állítás valahogy így szól: "Iszonyatos, mocskos kampány előtt állunk." Már abban is van valami hátborzongató, amikor politikusok lamentálnak ezen - mintha a puma panaszkodna arról, hogy az éppen levadászott gazella száraz húsától mindig székrekedést kap. Hisz a kampány minősége nem valami rajtunk kívül álló, ellenállhatatlan természeti erő által, hanem kampánymenedzserek révén koordinált és vezényelt politikusi cselekvésből alakul ki. Az sem ízléses, ahogy a sajtó is átveszi és felerősíti ezt a vélekedést, ezáltal mintegy zárójelbe téve a saját felelősségét a kampány esetleges elfajulásában. Ám nem a jó ízlés vagy a politikai morálba vetett hit az, ami miatt ezt az "alapigazságot" megkérdőjelezhetjük, hanem épp a nagyközönség elvárásai. Mára azért már eljutottunk addig, hogy a politikai pártok akkor csapnak a negativitás lecsójába, ha úgy látják, ez kifizetődő. Mindenki olyan kampányt kap, amilyet megérdemel - és a közvélemény-kutatásokat figyelve van remény arra, hogy a kampánydesignerek úgy ítélik majd meg: Magyarországnak a 2002-es őrültekházánál most kevésbé abnormális választási hadjárat dukál. Legalábbis feltételezhetjük, hogy a társadalom többségének most nem hiányzik egy a 2002-eshez hasonló élethalálharc, és ez reményt ad arra, hogy a "komcsik visszahozzák az oroszokat", illetve a "Fidesz-fasizmus majd deportálja a feleselőket" típusú rémképek kisebb teret kapnak a nyilvánosságban.
Ebből a szempontból talán a Fidesz van nehezebb helyzetben. Amint az Kövér László nemrégi indexes interjújából is kiderült, a Fidesz-vezérkar alapvetően tényleg úgy véli, hogy a parlamenti patkó másik oldalán nemzetáruló humanoid véglények, "fehérjecsóvák" ücsörögnek, akikkel nincs miről tárgyalni. Ezzel szemben azt is látniuk kell, hogy a Pozsgayval, Szűrössel és Fricz Tamással "hitelesített" antikommunista retorika, ha mégannyira szívükből fakad is, nem vezet eredményre. A választásokat meghatározó egyik fontos tényező az lesz, hogy a Fidesz mennyire képes az önmegtartóztatásra - jobb meggyőződése ellenére is középre beszélni úgy, hogy megőrizze a jobbszélen, a Harmadik Út bohókás címkéje alá toborzott szavazatokat.
*
A másik slágerlistás aranyigazság szerint "a mediatizált politikában a két vezér párviadala" dönti majd el a választást. E vélekedés nyomán új áltudományok, a "gyurcsányológia" és "orbánológia", sőt ezek összehasonlító válfaja születik a szemünk előtt, egyre erősítve azt a képet, hogy a tavaszon nem parlamenti választás, hanem A csillagok háborújának valamiféle bónusz folytatása következik, amelyben Luke Skywalker és Darth Vader végleg lerendezi egymást és a meccset. Ezzel a közvélekedéssel szemben legalábbis lehetséges úgy érvelni, hogy A csillagok háborúja helyett A klónok lázadása lesz műsoron. Nem a politikai vezetők kommunikációs meccse fog dönteni, hanem a helyi tapasztalatok alapján szerveződő választói magatartás. Itt megint csak érdemes a 2002-es leckét felidézni: a legelfogultabb szocialista szimpatizánsok sem állíthatják, hogy Medgyessy Orbán kommunikációs trónfosztása révén nyert. És ha az előző kört nem a Gigászok csatája döntötte el, ugyan miért követnék jövőre az események ezt a forgatókönyvet?
A választói magatartást latolgatva ennél messzebbre jutunk, ha egy másik tényezőt, a választási térkép egyre karakteresebb "elszíneződését" firtatjuk. Egyes választókörzetek és megyék mozaikszerűen tagolt politikai preferenciái ma már viszonylag pontosan jósolhatók. Itt valóban figyelem reméltó a hosszú távú, történelmi értékszerkezetek állóképessége - "Mindszenty klerikális Zalája jobbra dől" -, de legalább ilyen fontos és a demokrácia működése szempontjából izgalmasabb, hogy a választási térkép sokszínű tagoltságában a helyi elitek teljesítménye is meghatározó. Hacsak nincs mindent elsöprő, egyirányú politikai proteszthangulat, mint amilyen az 1994-es választásokon uralkodott - márpedig ilyet azóta egy alkalommal sem tapasztaltunk -, a helyi politika megítélése komoly súllyal esik latba és határozza meg, hogy hová is kerül az iksz a szavazólapokon.
E lokális választói megítélés kialakulása nyilván komplikált folyamat eredménye, amelynek megértését több irányból is megkísérelhetjük. A pozitív megközelítésben a választók a helyi vezetés szakpolitikai, fejlesztési teljesítményét, illetve ennek alapján a jövőbeli kilátásokat mérlegelik a voksoláskor. Egy cinikusabb, de nem feltétlenül életidegen érvelés szerint a legfőbb szempont az, hogy miként alakul a közvélekedés arról, hogy a helyi elitek az elvárhatóhoz képest mennyit loptak (illetve ennek alapján mik a jövőbeli kilátások). A helyi szinten beágyazott, hatalmon levő eliteket adó pártok számára ez a helyzet egyszerre jelent esélyt és veszélyt is. Mivel a 100 napos program, illetve némely hídfoglalások és tüntetések miatt az önkormányzati választásokon elsöprő szocialista-szabaddemokrata fölény alakult ki, ez elsősorban a két koalíciós pártnak jelent kihívást.
S végül a helyi politika és a helyi kampányok szerepét hangsúlyozza az általános relevancia-horizontnak az a megközelítése is, amelynek egyik végpontján a hozzánk közel álló ügyeket, saját magunk, családunk, lakó- és munkahelyünk gondjait találjuk, míg a másikon a minket legkevésbé felizgató globális és univerzális témákat. Ebben a dimenzióban az országos szintű ügyek valahol középen helyezkednek el, és bár érdeklődésre tartanak számot, nem feltétlenül meghatározóak. Mindent egybevetve tehát lehetséges amellett is érvelni, hogy a lokális politikai teljesítmények megítélése is döntő lehet a választásokon.
*
Mindebből persze sem az nem következik, hogy a kampány patyolattisztaságú lesz, sem az, hogy nincs jelentősége annak, vajon Gyurcsány vagy Orbán teljesítményét ítélik-e jobbnak a választók. A politikai verseny esetében is élhetünk azonban azzal a feltételezéssel, hogy a vastörvényként prezentált politikai közhelyeknek csekély a prediktív erejük. Elég csak egy kicsit megtornáztatni ezeket az alapigazságokat: ha a fejük tetejéről a talpukra fordítjuk őket, éppen olyan erős érveket kaphatunk, mint az eredeti szerkezetekben.
A szerző szociológus, a Demos Magyar-ország Alapítvány elnöke.
