Publicisztika

Most itten nem orbánviktorozunk, gömbösözünk, simicskázunk, meciarozunk, pintézerünk, tudjmanozunk, pelikánelvtársazunk, lukasenkózunk, stumpfozunk, nazarbajevezünk: a kép elég világos, és ezt voltaképpen az egytől egyig miniszterelnöki főtanácsadói címet viselő jobboldali és szélsőjobboldali vezérpublicisták (ezek tiszteletdíjért már nem írnak, csak h. államtitkári és generálkurátori illetményért, a köztisztviselői [civil service] éthosz nagyobb dicsőségére; a kormány nem ügynökei és bértollnokai révén [par personnes interposées] uszít a demokrácia demokratikus értelmezése ellen, hanem höchstpersönlich, ami ősbemutató [an absolute first]: a közíró kurál és hörög) sem cáfolják - az államot összekeverik a kormányzattal, a kormányzatot az uralkodó klikkel és ügyfeleivel, megrendelőivel, ismét létrejön, illetve megszilárdul a moralizáló (illetve jelen esetben az e sorok írójától elplagizált republikánus, vö. közjó) frázisokkal fölékített protekciós és patronázsoligarchia, amely ellen már minden szükségeset megírt Mikszáth és Tolnai Lajos, Ady és Fényes László, Szabó Dezső és Móricz Zsigmond.

Közép-ázsiai riporterünk két év alatt immáron harmadjára járta meg Almatit, Kazahsztán volt fővárosát. És jó volt neki. Ebben talán zaklatott gyermekkora a ludas, talán az, hogy Kazahsztánban tényleg történnek dolgok. Hogy mik és miért, és miért lehet ez érdekes nekünk, magyaroknak is, arról következik most tudósítónk harmadik elmélkedése.

Ezerkilencszázkilencvennyolc nem Oroszország éve volt, annyi szent. Olyannyira nem, hogy még Budapesten is - pedig itt már régóta nem szokás - sokan kezdtek megint Moszkvára figyelni. Ez pedig csak egyet jelenthet: nagy baj van Oroszországban.

Wim Duisenberg barátságos és tekintélyesfigurája a nemzetközi pénzügyi felhőrégióknak, hovatovább az európai nagypolitika pódiumainak. A 63 éves egykori egyetemi oktató, majd a Nemzetközi Valutaalap szakértője, később holland bankok vezére és a jegybank igazgatója, utóbb a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) elnöke tavaly nyáron fölért Frankfurtba, az európai topra. Õ lett az új Európai Központi Bank (ECB) elnöke.

Belpolitika

Ezt az évet Jugoszlávia grandiózus mutatvánnyal kezdi: nagyobb csődtömegként fut neki 1999-nek, mint futott neki 1998-nak (pedig ez már nemcsak tavaly, de tavalyelőtt is és azelőtt is kivitelezhetetlennek tűnt).

Még nem jött el az idő, amikor az SZDSZ-nek el kell mozdulnia eredeti, rendszerváltó liberalizmusától. Bár a rendszerváltás befejeződött, az új magyar liberalizmus kiinduló programja még nem teljesült be.

Hol van? - kérdezik mostanában nemcsak megszállott hívei, hanem azok is, akiknek a legkevésbé sem hiányzik robusztus alakja. A tévé képernyőjén utoljára október elején láthattuk. Búcsúzott. Egyben hálátlansággal vádolta meg a választópolgárokat, majd rágyújtott egy dalra, és bevonult a folklórba. Bárcsak tényleg így lenne! Akkor nem kellene tartanunk attól, hogy egy napon visszatér. Néhányan nemrég Besztercebányán vélték látni: alkonyat, sűrű félhomály, magányos férfi, amint befordul egy utcasarkon. Lehet, hogy mégsem ő volt? A hallucináció már régóta része a szlovákiai polgár hétköznapjainak. (Lásd még: Mario és a varázsló.)

Kinek fáj az, hogy a székesfehérvári és mátyásföldi Ikarus-gyár munkásai karácsonyra az elbocsátás és a munkanélküliség közeli távlatát kapták? És ki az a Jézuska, aki ezt a szép ajándékot a küszöbük elé pottyantotta?

Olyan rég volt, hogy alig tudjuk felidézni. Újra az a nyomás gyomortájékon, a gerincoszlop mentén fel-le irányba száguldó, bizsergető érzés, az a szorítás a halántékon: Horn Gyuláról van szó megint.

A jogegyenlőség tesz igazán működővé

Nem is olyan rég már leírtuk ugyanitt, de vegyük át még egyszer.

A ma Magyarországán liberális politika kizárólag komoly bátorsággal, képzelőerővel és főképp némi radikalizmussal folytatható.

"T. Ház! A demokráciához nemcsak a politikai hatalmat, de múltunkat, a történelmet is vissza kell vennünk azoktól, akik csupán bitorolják azt!"