Fesd feketére!

  • 1998. december 3.

Publicisztika

"T. Ház! A demokráciához nemcsak a politikai hatalmat, de múltunkat, a történelmet is vissza kell vennünk azoktól, akik csupán bitorolják azt!"

Ennek a Kundera-parafrázisnak (és persze nyilván Kundera is csórta valahonnan, de két anyja legyen annak, és mind a kettő filológus, aki kideríti, hogy pontosan honnan), ami 1996 áprilisában, a Nagy Imréről szóló törvény vitája során hangzott el a magyar Országgyűlésben, némi baljós, és csak most a fülünkbe érő visszhangot kölcsönöz az idő, amelyben élünk, meg az a tény, hogy a mondat a mostani titkosszolgálati miniszter, Kövér László száját hagyta el annak idején. Kevés okunk van azt hinni, hogy Kövér ezt ma másképp gondolná (csak annyit mondunk: integritás!), amiből viszont az következik, hogy a múltat meg a történelmet immár a kormányzó párt második embere, az épp aktuális politikai hatalom szeretné "visszavenni". A kormánynak nem a múltbeli eseményekről való társadalmi tudás mennyiségének a növelése a fontos, vagy az, hogy biztosítsa eme események értelmezésének liberális sokszínűségét, a vélemények szabadságát. Nem. A kormány el akarja venni a múltat azoktól, akik "bitorolják", és félre akar vele vonulni egy sarokba, ahol senki nem látja, hogy addig gyömöszölje, amíg pont olyan nem lesz, amilyennek ő akarja.

Abból, ha egy titkosszolgálati miniszternek komoly tervei vannak a múlttal, többnyire nagyon szar dolgok szoktak kisülni. Ha a prodzsekt túl jól sikerül, a történelem egynemű és általánosan kötelező érvényű értelmezése például, majd a társadalom minden pórusát átjáró hazugságözön. Amilyet a diktatúrák képzelnek maguknak holdas éjszakákon.

A kormány most az 1956-os Intézettől akarja elvenni a történelmet; attól a fiatal és szépreményű kutatókat foglalkoztató cégtől, amely itthoni és külföldi levéltárakban nyomoz megsárgult tudósítások és jelentések, rég eldördült sortüzek, a forradalom elsikkadt részletei, elfelejtett áldozatai meg vélt és igazi gyilkosai után. A költségvetés tervezetéből az intézet mintegy 50 milliós tétele valahogy kifelejtődött, lett viszont helyette egy másik - láss csodát, ugyancsak 50 millió forintos - kiadási rubrika, a kommunizmus áldozatainak kutatására. Az összeg címzettje egyelőre ismeretlen.

De a tét nagyobb, mint 50 millió költségvetési forint sorsa. Az 1956-os Intézetet, ezen nincs és nem is kell mit szépíteni, olyan emberek is vezetik, akik egykor megégették magukat a kommunizmussal. Viszont tisztességben őszültek meg. Véleményük most csak egy az ´56-ról alkotott számos vélemény közül. Az általuk irányított intézmény tudományos hitele aligha kérdőjelezhető meg. Liberális kötődésük a biztosíték arra, hogy a forradalmat ne sajátíthassák ki se habzó szájú szélsőjobboldali vénemberek, se a feledés és a feledtetés bajnokai, azok, akik 1996 áprilisában saját történelemszemléletüket próbálták törvénybe iktatni, öntestükre próbálván kanyarítani az utolsó magyar hős, Nagy Imre köpönyegét.

Ha az 1956-os Intézet nem folytathatja a munkát, sokkal könnyebb lesz elhitetni azt, hogy csak őközülük választhatunk. Vagy a vörösök, vagy a feketék. Mert csak ők vannak. És ha övék volt a múlt, bizonyára övék lesz a jövő is.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.