Horn Gábor

Kivonulás!

Tíz év bűnei és a jóvátétel receptje az oktatásban

Publicisztika

A kormány rombolása nem pusztán önmagában, itt és most megbocsáthatatlan, hosszú távú hatásai Orbán uralkodásán jóval túlmutatóan mérgezik majd az emberek életét. Csepp a tengerben az iskola világának szétdúlása – nekem személy szerint ez a legfájóbb, a társadalmi mobilitás tekintetében viszont a legkártékonyabb.

Az alábbiakban a közoktatás terén fellelhető legfontosabb problémákat igyekszem azonosítani és gyógyírt is ajánlok rájuk, mely terápia előfeltétele értelemszerűen a Fidesz leváltása 2022-ben.

Iskola és iskola

Az önkormányzatok jogköreinek biztosítása a rendszerváltás alapértéke volt. Világnézettől függetlenül, közösen azt gondoltuk, hogy a fontos dolgok helyben történnek, hogy a város polgármestere – legyen bár eredetileg orvos, postás, urambocsá’ tanár – tudja majd a legjobban megítélni, hogy milyen iskolára van szüksége a közösségnek. Az Orbán-kormányok folyamatosan semmibe vették mindezt. Azon közös elv helyett, mely szerint a legrosszabb helyi politikus is többet tud az iskolájáról, jobban segíti annak működését, mint az iskolától messze lévő, egyébként jól működő állam, most az elképzelhető legrosszabb állam rántja ki erőből a talajt akár az elképzelhető legjobb városvezető alól is. A szándékot alig leplezik: a Fidesz oktatáspolitikája nem abból áll, hogy teret biztosítson a családok és pedagógusok közötti valós együttműködésnek, ellenkezőleg: mint minden más, ez is a hatalomgyakorlás eszköze. Az iskola ma azt szolgálja, hogy ne legyen élet ellenőrzés, be­avatkozás, megfigyelés nélkül, ne legyen élet a NER-en kívül. Az iskola, a diák és a tanár a politika foglya, a családoknak nincs hova menekülni, a tanároknak pedig az arcpirító fizetés mellett a méltánytalan és megalázó elszámoltatásokat is el kell szenvedniük.

Elvették azt az ideát, hogy az állam köteles egyformán gondoskodni a gyerekeinkről, hogy nem tesz, nem tehet különbséget diák és diák között csak azért, mert a család másként gondolkodik a világról, mint a hatalom. A szakma ezt hívja szektorsemleges finanszírozásnak. Nem az állam, hanem az állampolgár dolga eldönteni azt, hogy milyen iskolát választ; és az államnak nem dolga, hogy vallási vagy ideológiai alapon különbséget tegyen az iskolák között – ideális esetben ezeket a különbségeket nem is észleli, hanem természetesnek veszi. Ez az elv is a közmeg­egyezés része volt a rendszerváltáskor, még ha olykor nem is érvényesült tökéletesen. Evidens volt, hogy minden családnak alanyi jogon jár a nem világnézeti alapon működő iskola, hogy minden településen, ahol van iskolai szolgáltatás, kell, hogy legyen önkormányzati (ma már állami) iskola is, mint az egyházi intézmény alternatívája. Ezzel a kormány keresztény elkötelezettségére hivatkozva leszámolt, s közben megszüntette a szabad egyházalapításhoz való jogot is. Iskolák tömegei vándoroltak az állam kijelölte egyházak tulajdonába. A zömében a keresztény egyházakhoz tartozó iskolák pedig gyakran több mint kétszer annyi állami támogatást kapnak, mint az önkormányzatoktól elvett, feladatukat kötelezően ellátott intézmények, vagy az egyre nehezebb feltételek között működő alapítványi iskolák.

Az alkotmányellenes igazságtalanság következtében ma már az általános képzést kínáló gimnáziumok közel fele működik egyházi intézményként, s lényegében kikerülhetetlenné váltak az elit képzésben az egyházak. További torzulást okoz a rendszerben, hogy ebből a kiemelt támogatásból egy fillért sem láttak azok az alapítványi vagy más, nonprofit formában működő alternatív iskolák, amelyek majd harminc éve biztosítják a magyar pedagógia progresszióját.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk