Publicisztika

Mélyen egyetértek Ádám Zoltán cikkének lényegével. (Akarjuk! Magyar Narancs, 2016. július 7.) Mármint az egyik lényegével.

Mindenki fél mindentől és mindenkitől.

Die Bude zusammenhalten – a boltot egyben tartani. Ez lehetne a német diplomácia félhivatalos mottója az első, 2008-as első válság­év óta – még akkor is, ha a berlini politika kritikusai szerint az euro- és menekültválság során maga a Német Szövetségi Köztársaság is nagyban hozzájárult az európai integráció fundamentumainak a megrendüléséhez.

Meglepődve és sajnálkozva veszem tudomásul, hogy a Fidesz által kezdeményezett népszavazásra az ellenzéki pártok többsége és több civil szervezet is bojkottot hirdetett meg.

A Városligetben furcsa idők járnak, a vitákban lassan elmosódnak múlt, jelen és jövő viszonyítási pontjai.

Sokak szerint nem demokratikus magatartás, ha a demokratikus ellenzék majd’ minden pártja arra biztatja az embereket, hogy ne vegyenek részt az október 2-i népszavazáson.

Dicséretes, mértékadó, követendő – ilyen és hasonló jelzők illenek leginkább a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Nagykamarájának ama ítélete elé, amit az EJEB az egykori magyar főbíró menesztésének ügyében hozott. Bár az ítélet a magyar államot alaposan elmarasztalja (100 ezer euró sok pénz), messze nem ez a fő erénye.

"Mindenki, aki részt vesz a népszavazáson, Orbán európai játszmájának túszává válik a magyar nemzeti érdekkel szemben." Szigetvári Viktor arról, miért nem kell elmenni a referendumra.

Egy ezer fő alatti kistelepülésen tartott időközi választás tanulságai.

"Egy baloldali párt, ha komolyan veszi magát, erre a kérdésre nem mondhatja azt, hogy nem kíván benne állást foglalni." Ádám Zoltán írása az október 2-ára kiírt népszavazásról.

Gyula ugyan határváros, de arrafelé nagyítóval kell keresni a migránsokat. Nem csak a plakátokon zajlik a hangulatkeltés az október 2-i „kvótareferendum” előtt.

Lánczi András, a Corvinus Egyetem tanára (azóta rektora), az orbánzati think tank, a Századvég Alapítvány korábbi vezetője nemrég arról világosította fel a közönséget (azaz bennünket, fantáziátlan, moralizáló mazsolajancsikat), hogy amit mi korrupciónak (lopásnak?) vélünk – a hatalomhoz (Orbánhoz) közel álló pénzemberek, vállalkozók helyzetbe hozása a piac erőszakos újraosztása, piaci versenyelőnyök kormányzati-törvényhozási biztosítása, többek között visszamenőleges jogalkotás révén, valamint és mindenekelőtt a sokszorosan túlárazott, uniós forrásokból és a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott közbeszerzések irányított elosztása – szóval mindez valójában a kormány tudatos társadalompolitikája a nemzeti tőkésosztály, tulajdonosi réteg stb. megteremtése, létrehozása érdekében.