Lagzi Lajcsi energialopása és a magyar valóság

  • Tamás Gábor
  • 2015. szeptember 29.

Publicisztika

A helyzet kétségbeejtő. Az egyik legnagyobb közműszolgáltató cég szakemberével csevegtünk.

Amikor G. Lajos 54 éves mocsai ingatlanberuházót vezetőszáron hurcolászták kihallgatási helyszínekre a rendőrök, a fél ország fölhördült, hogy így látja viszont az ország egyik legnépszerűbb előadóművészét, a korábban elképesztő nézettségi adatokat produkáló kereskedelmi tévés sztárt, aki 2001-ben Orbán Viktortól a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, 2006-ban Gyurcsány Ferenctől a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta meg. Most pedig azzal vádolják, hogy közüzemi szolgáltatásokat lopott nagyüzemben.

G. Lajos egész élete egyetlen vállalkozás, amelyben most éppen bukót húzott. Csak azt nem értettem, hogy egy gazdasági, pénzügyi és vagyoni háttérrel rendelkező ember, amilyen G., hogy keveredhet áram- meg vízlopási ügybe.

Aztán leültem beszélgetni az egyik legnagyobb, ma még Magyarországon működő közműszolgáltató cég szakemberével, aki azzal kezdte, hogy a társadalom oly’ mértékben romlott meg napjainkra, hogy a közművek jogtalan igénybevétele szinte nem is számít bűnnek. Az ide vezető folyamat a 90-es évek elején, majd később, a nagy energiaszolgáltatók 95–96-os privatizációja után két irányba indult meg. Az egyik a valóban pusztán megélhetési okokból elkövetett szabálytalanságok köre, amely főleg Kelet- és Dél-Magyarországon jellemző. Például a légvezetékre hajított rézdrót, amellyel néhány rezsót, esetleg kisebb teljesítményű fűtőeszközöket lehet üzemeltetni, vagy amikor – ez a rosszabbik változat – biciklitömlővel kötik át a gázmérőt. Megkérdeztük, az ilyen esetekből lett-e bármikor is bűnvádi eljárás. „Inkább nem lett”, hangzott a válasz, egyetlen komoly esetet kivéve, amikor a szabálytalan vételezés egy szabolcsi faluban kettős emberhalált okozott.

Azt is mondja viszont a szakember, hogy e módszerek társadalmi és gazdasági veszélyessége alig kimutatható ahhoz képest, amit az úgynevezett profik művelnek e sajátos piacon. Laptopját kinyitva mutatja azokat az elérhetőségeket, amelyeken „energiatakarékos”, „költségkímélő” megoldásokat kínálnak olyan vállalkozások, amelyek gyorsan megszüntethető e-mail-címeken hirdetik magukat. Ezek alig burkolt felhívások a lopásra – mondja. Ajánlatuk lényege az, hogy például a mérőket nem, vagy csak nagyon nehezen azonosítható módon manipulálják, ráadásul kapcsolataik révén tudomást szereznek az esetleges ellenőrzések helyszínéről és időpontjáról is.

false

 

Fotó: MTI

A műfaj legdurvább változata azonban az, amikor egy új beruházás energetikai tervei közé kerül be egy „fekete” villamoskábel, víz- vagy gázvezeték. Egyetlen kapcsoló vagy szelep elfordításával képes szabályozni a tulaj, hogy az aktuális fogyasztást mérje-e a felszerelt számláló vagy sem. Ez viszont általában több millió forintos pluszberuházás (benne persze az úgynevezett csöndpénzzel), vagyis a megrendelőnek több éven át kell „spórolni” a számlákon azért, hogy befektetése megtérüljön.

A gyanú szerint ebbe a bonyolult ajánlatrendszerbe szaladt bele százhússzal G. Lajos. Nehezen hihető, hogy több éve működő vállalkozása energiaszámláira ne lett volna legalább annyira rálátása, hogy gyanakodjon: mintha kevés lenne az annyi. Esete szimpla ügy: ha lopott, bűnhődjön.

A közműves szakember legyint, és gyűrött táskájából elővesz egy összetűzött papírköteget, amelyen csak Budapesten és közvetlen környékén működő százmilliós, milliárdos forgalmú cégek szerepelnek. Olyanok, amelyek termelési kibocsátásuk (számítható adataik) alapján vélhetően manipulálnak az energiafogyasztásukkal. Elképesztő cégnevek szerepelnek a lapokon. Az ország egyik legnépszerűbb pékségének külvárosi sütőüzeme, aztán egy olyan étterem, amelyet manapság fogalomként szokás emlegetni a gasztronómiában, továbbá tésztagyár, világmárkás autófényező, sőt a gyanú szerint egy komplett futballpálya is.

A közműszolgáltatók technikai felkészültsége mára a legkülönfélébb módszerekkel képes – legalábbis elvileg – kiszűrni a szabálytalan energiavételezést, de a jelenlegi rezsiharc erősen leszűkítette a mozgásterüket. A hőkamerától a mérő működését befolyásoló mágnesezés kimutatására alkalmas eszközökön keresztül a bekötési pontokra illesztett áramlásmérő berendezésekig sokféle technika rendelkezésére áll az ellenőrző kommandóknak. Működésüket azonban megnehezíti a rezsiharc miatti csökkenő árbevételekből adódó „relatív létszámhiány”, és emiatt a felderítések hónapról hónapra nehézkesebbek.

Nagy kérdés, hogy az állam a nagy visszaállamosítással tehet-e bármiféle rendet abban a káoszban, ami e területen napjainkra kialakult. G. Lajost napestig lehet vezetni bilincsben mindenféle tévékamera előtt, de ettől a rendszer egésze nem javul meg. Miután a közműcégek és a vállalkozások (is) állják a rezsicsökkentés számláját, e népboldogítással a kormány semmit nem oldott meg, sőt mélyítette a gondokat. Az állam nagyjából jövő ilyenkor egy leromlott rendszer birtokába jut, amelyben a most porig alázott lakodalmas zenész említésre alig érdemes kispályás szereplő, az aranytrombitájával meg a kitüntetési keresztjeivel együtt is.

Neked ajánljuk