Ellenségeink listája

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. szeptember 29.

Publicisztika

A miniszterelnöknek sikerült elérni, hogy a világ és főként Európa is megtapasztalhatja azt, amit a magyar polgárok már 2006 óta kénytelenek nap mint nap megélni.

Három hét alatt tizenháromszor szólalt meg Szijjártó Péter külügyminiszter, példátlan módon ócsárolva valamelyik uniós tagállam kormányát vagy vezető politikusát. Az efféle megszólalások persze nem ritkák olyan politikusok között, akiknek az államai háború közeli állapotba kerültek. De a hidegháború legelvetemültebb szakaszait leszámítva – főként az ötvenes éveket – ilyesmire nem került sor, s ha netán mégis, ilyen gyakorisággal semmiképp.

E magatartásnak nincs semmi értelme. Ha arra gyanakodnánk, hogy az ok a külügyminiszter tapasztalatlansága és a magyar érdekekkel szembeni teljes ignorancia, akkor azt hagynánk figyelmen kívül, hogy 2010 nyara óta ez a deklaráltan elvárt magatartás a diplomáciában. Orbán Viktor ennek már számtalanszor hangot adott s egyértelművé tette: ha valaki nem reagál kellő alpárisággal minden, a személyét ért kritikára, az repülni fog.

A szándékok és a módszerek nem változtak, csak a hangnem lett durvább.

false

 

Fotó: MTI – Bruzák Noémi

Az sem kétséges, a konfliktusokra a menekülthullám okozta krízis csak újabb alkalmat adott, mert nem ez volt az ok. Még jócskán az eseményeket megelőzően a magyar kormánykommunikáció megkezdte az Egyesült Államokkal szembeni kifejezetten ellenséges fellépésre felkészíteni a jobboldalt s azokat, akik számára Orbán megmaradt mérvadó tényezőnek. Ez az ellenséges, feszült hangulat viszont igencsak alkalmas volt arra, hogy később, a Keletinél lezajlott, majd a röszkei események képsorai már valóban átüssék az addig eléggé lagymatag nemzetközi ingerküszöböt: Orbánnak sikerült elérni, hogy a 2015-ös menekültkatasztrófa szimbólumává a török partoknál vízbe fulladt hároméves Aylan Kurdi szívszorító fotója mellett a magyarországi embertelen jelenetek képei váljanak.

A miniszterelnöknek azt is sikerült elérnie, hogy a világ, és főként egész Európa ma megtapasztalhatja azt, amit a magyar polgárok a Fidesz jóvoltából már 2006 óta kénytelenek nap mint nap megélni.

Később másik fő szövetségesünk, Németország került a magyar kormányzati kommunikáció fókuszába. Augusztus utolsó napjaiban készült el a Külügyminisztériumban az a kommunikációs stratégia, amely kifejezetten a menekültválságra adandó diplomáciai reagálásokat tartalmazta. Ebben már ez szerepel: „A Magyarországra érkező bevándorlók a zavaros német kommunikáció előtt jellemzően együttműködőek voltak, most azonban nem hajlandók együttműködni a magyar hatóságokkal.” Nos, tudjuk, hogy a menekültek az első pillanattól nem voltak hajlandók a magyar hatóságokkal együttműködni, egyszerűen azért, mert tisztában voltak vele, hogy a magyar kormány január óta hergelte a saját követőit, s az óriásplakátoknak hála, különösen a vidék lakosságát a menekültek ellen. Már a legelső úgynevezett „illegális” határátlépők elmondták: úgy szeretnének átjutni Magyarországról Ausztriába, hogy ne is találkozzanak a magyar hatóságokkal, sőt senkivel, mert tudják, hogy az ország ellenséges velük szemben. (Egy februári felmérés azt mutatta, hogy a menekültekkel szemben a lakosság 25 százaléka elutasító; egy nyárközépi felmérés már 49 százalékot állapított meg, egy szeptemberi pedig 89 százalékot.)

A magyar kormány ellenséglistájára az Egyesült Államok és Németország mellé azóta gyakorlatilag az unió szinte valamennyi országa felkerült. Közvetlen szomszédaink, Ausztria, Horvátország, Románia a legnegatívabb ellenfényben mutatkozik már jó ideje, míg az az ország, amelyik Magyarország számára – igaz, önhibáján kívül – a legtöbb gondot okozta, Szerbia hirtelen a legjobb barát, s egyben fegyvertárs is Horvátországgal szemben – amely ugyancsak önhibáján kívül, s leginkább a magyar drótkerítésnek köszönhetően került bele a történetbe. Orbánnak hála, Oroszországból olyan pozitív szereplő lett, amely a „valódi megoldáshoz” segíthet, szemben az európai „magatehetetlenséggel”, sőt „kirívó önzéssel”.

Vagyis, a magyar kormány továbbra is a demokratikus világon kívül keresi a megoldást, most aktuálisan a menekültkrízisre. És ez sok mindent megmagyaráz.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Neked ajánljuk