Publicisztika

A szolnoki kutya olyan kutya, amelyik nem hagyja, hogy a farka csóválja. A közismert szólásmondást (Szolnok nélkül, persze) - nyilván transzparenciája miatt, de hát a szólásmondások már csak ilyenek: transzparensek - előszeretettel használják különféle politikusok (vö. még: nyúl és puska, befőtt és nagymama, csík és repülő), föltehetően azért, hogy a nép egyszerű gyermeke is értse, mit mondanak. Legutóbb a szolnoki polgármester, Szalay Ferenc érezte találónak a színigazgatói pályázat kapcsán keletkezett hullámverésre - és igaza volt.

Épp hogy elültek a legutóbbi színházi balhé hullámai a fővárosi önkormányzatnál, máris jönnek az újabbak. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a színházakat sújtó muszáj-pénzelvonás összekapcsolódott egy finanszírozási reformkezdeménnyel, majd a kezdemény csírájában elhalt, és a fűnyíróelv alapján elvonták a pénzeket. A látszat - azaz a csönd - alapján annyit, amennyit még nagyobb cirkusz nélkül le lehetett nyelni.

Coubertin báró ódájának klasszikus gondolata - "A béke vagy te, Sport!" - fészket rakott az ország házában. A nemzeti sportstratégia vitája jó barátok kellemes csevegése lett, a patkó két oldalán ülők dicsérik az előttük szólót, átmosolyognak, integetnek. Ötpárti konszenzussal jött létre a szándéka szerint a magyar testkultúrát új dimenziókba emelő mű. Ha csak ennyi is a haszna, már megérte.

A regény, mint tudjuk, fiatalabb művészet, mint a líra és a dráma, e komoly bátyokhoz (nővérekhez) képest ennek megfelelően csapzott, bohókás, kiszámíthatatlan, tékozló.

Egy héttel a szokott júniusi brüsszeli uniós csúcs előtt kezd kialakulni, hogyan lehet kivezetni az Európai Uniót abból az alkotmányos és önbizalmi válságból, amit 2005-ben az alkotmányos szerződésről tartott francia és holland népszavazás kudarca okozott.

A BOM célkitűzéseinek egyik legfontosabb eleme teljesült. A budapesti olimpia mára téma lett, ráadásul a diskurzus a politikairól gazdasági síkra terelődött. Szinte hetente jelennek meg cikkek az olimpia rendezésével kapcsolatos közgazdasági, sportszakmai, illetve társadalmi vonatkozású érvekkel és ellenérvekkel. Ez így helyes.

Sokan mondják: ez hitvita. (Legutóbb a Narancsban Szigel Gábor sugallta ezt: Sóhajtson, köhögjön! Mire jó a több biztosító és mire nem?; 2007. május 31.) Pedig nem hitvitát folytatunk, hanem érvelünk. Általánosan elfogadott alapelvekből vezetjük le, hogy a magyar egészségügy csak akkor képes minőségileg jobb szolgáltatást a mainál sokkal igazságosabb módon nyújtani, ha egymással versenyző, választható magánbiztosítókra bízzuk a finanszírozását.

Szánalmas szinten folyik az egészségbiztosítás reformja körüli közpolitikai diskurzus. Az ellenzék "az egészségügyben nincs helye az üzletnek" és a "több biztosító, magasabb költségek" jelszavakkal operál, a kormánypártok (elsősorban az SZDSZ) a "piac megold mindent" dogmatizmusával. A pragmatikus mérlegelést igénylő szakmai kérdésben hitvita folyik. Az önálló gondolkodást persze számos tényező nehezíti.

Feléledni látszanak az európai kormány- és államfők az aléltságból, ami az uniót "megújítani" hivatott alkotmányos szerződés két évvel ezelőtti bukása után vett rajtuk erőt. Új politikusi garnitúra ragadta magához a kezdeményezést - Angela Merkel a német elnökséget energikusan próbálta az intézményi reform szolgálatába állítani, s ehhez az új francia elnöktől segítségre is számíthat.

Az örökösödési adó ötlete időről időre feltűnik a magyar politika színpadán. Az MDF évek óta szívügyének tekinti az örökösödési, vagy ahogy nem kevés populizmussal hívja, a haláladó eltörlését, a többi párt pedig - legyen kormányon vagy ellenzékben - hol támogatni látszik, hol a szőnyeg alá söpri ezt a kezdeményezést.

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumának elnökét, a HERBA részvénytársaság vezetőit milliárdos áfa- és adócsalás gyanújával letartóztatták. Az alapítvány elnöke és a részvénytársaság vezérigazgatója valaha rendőr volt, az alapítványi kuratórium tagjai nemzetbiztonsági tisztek. Hogy van ez?

Úgy tűnik, néhányan sportot űznek abból, hogy olyan esemény Budapestre "hozatalát" szorgalmazzák, aminek a megrendezésére - két évtizeden belül egészen biztosan - teljességgel alkalmatlan az ország.

A román politika, dacára a látványos gazdasági fejlődésnek, az év eleji, euforikus uniós csatlakozásnak, egyik percről a másikra instabillá vált. Az államelnököt felfüggesztette a parlament, a felfüggesztett államelnök pedig, úgy tűnik, egy-két jó kampányakcióval falhoz állítja a parlamentet, az ellenzéket és a rebellis koalíciós partnereket egyaránt. Vannak, akik szerint Romániában "narancsforradalom light" zajlik.