Az elmúlt hónapokban - hosszú évek óta először - a közfigyelem ismét a magyar-orosz kapcsolatokra irányult. A Gyurcsány-kormány ambiciózus, különutas Oroszország-politikája nemzetközi visszhangot is keltett, bár szinte kizárólag energiapolitikai vonatkozásai miatt. Itthon sok szó esett a kétoldalú gazdasági kapcsolatok felpörgésének jelentőségéről, és arról, hogy ez a törekvés vajon összeegyeztethető-e az unió által ambicionált egységes energiapolitikával. Ám az alig foglalkoztat bárkit is, hogy Gyurcsány látványos összemelegedése Putyinnal milyen hatással lesz az ország diplomáciai mozgásterére és megítélésére a demokrácia és az emberi jogok területén.
Pedig a geopolitikai és gazdasági-stratégiai kérdéseken túl léteznek egyéb szempontok is. Az emberi jogok és a demokratikus átmenetek támogatása kiemelt fontosságot kap majd a hamarosan napvilágot látó új magyar külpolitikai stratégiában. Oroszország ebben is, abban is riasztó tendenciákat mutat. Vajon képes lesz-e a magyar diplomácia és külpolitika hatásosan és hitelesen fellépni e két területen, miközben gazdasági függősége minden bizonnyal tovább nő majd a gazdasági izmait politikai megfélemlítésre használó Oroszországtól? Oroszország az elmúlt években nem csak agresszívan öntudatos nemzetközi fellépésével vétette magát észre (amely szinte kizárólag az egekbe szökött energiaárakra épül). Putyin elnök működésének hét éve alatt szisztematikusan törekedett a fiatal és törékeny orosz demokrácia alapjainak meggyengítésére - aggasztó sikerrel. Az emberi jogok és a demokrácia támogatását zászlajára tűző Magyarország számára mindez elvi, erkölcsi problémát kellene, hogy jelentsen.
*
A Freedom House-nak a politikai és állampolgári szabadságjogokat évente elemző kiadványa, a Freedom in the World folyamatában mutatja az orosz demokrácia gyengülését a Putyin-korszakban. A Freedom in the World számos indikátor alapján, egytől hétig terjedő skálán osztályozza a világ 193 országában a politikai és állampolgári szabadságjogok helyzetét. (Az egyes a legjobb, a hetes a legrosszabb minősítés.) Emellett minden országot besorol három csoport valamelyikébe. "Szabad" minősítést nyernek azok az országok, ahol a demokratikus normákat és a nemzetközi emberi jogi követelményeket tiszteletben tartják; "részben szabadok" azok az országok, ahol bizonyos demokratikus normák érvényesülnek, de a demokratikus intézményrendszer csak fennakadásokkal funkcionál; s "nem szabad" besorolást kapnak azok, ahol a demokratikus intézmények vagy nem léteznek, vagy szisztematikus elnyomás alatt állnak, illetve ahol a polgárok alapvető emberi jogait a hatalmon lévők folyamatosan megsértik. A Freedom House a posztszovjet Oroszországot egyszer sem minősítette sem szabadnak, sem stabil demokráciának, bár a kilencvenes évek elején megállapította, hogy "általános választójogon alapuló képviseleti demokráciává" vált. Oroszország a legjobb minősítést 1991-ben érte el: mind a politikai, mind az állampolgári szabadságjogok kategóriájában 3-as osztályzatot kapott, amivel a "részben szabad" csoport felső szegmensében foglalt helyet. Egy évre rá az állampolgári szabadságjogok helyzete már csak 4-es osztályzatot érdemelt; a Jelcin-éra végére pedig a politikai jogok kategóriája a 4-es, az állampolgári jogoké az 5-ös kategóriába süllyedt. Ez a trend Putyin elnöksége alatt tovább gyorsult. Ilyen jelentős ingadozások szinte csak puccsok, erőszakos konfliktusok eredményeképp figyelhetők meg.
Az orosz városokban szervezett Putyin-ellenes tüntetések brutális karhatalmi szétverése mostanra az EU-nál is túllépte a tűréshatárt. Az unió felszólította az orosz kormányt a szólás- és gyülekezési szabadság tiszteletben tartására. Ám a tüntetések szétverése csak legfrissebb epizódja annak a kampánynak, amit a Kreml a független politikai részvétel és annak intézményes keretei ellen folytat. Alig egy évvel a Putyin utódjáról döntő elnökválasztás előtt a Kreml frontális offenzívába lendült, hogy csírájában fojtson el minden független politikai kezdeményezést - Garri Kaszparov "Másik Oroszország" mozgalma ezeknek egyike -, és így biztosítsa az egyelőre ismeretlen trónörökös sima hatalomra jutását.
Az, amit a Kreml eufemisztikusan a "törvény diktatúrájának" nevez, valójában a véleménynyilvánítás, a sajtó és a választások szabadságának meggyengítését és szinte totális központi kontrollját célzó tudatos stratégia. Oroszországban ma nem folyik valódi politikai diskurzus, vita. Elsorvadtak azok a független, demokratikus intézményi keretek, amelyek ellenőrizhetnék a Kremlt és a hozzá kapcsolódó politikai és gazdasági érdekcsoportokat. Oroszország hatalmasat változott: a nehézkes, ám ígéretes demokratikus átalakulás megtorpant, s az ország gyorsuló tempóban indult el az autokratikus, már-már fasizálódó politikai berendezkedés irányába.
*
Putyin számára elsőrendű feladat volt a Jelcin-éra alatt megerősödött és függetlenné vált nagyvállalkozók szarvának letörése. Az elnök ezt a függetlenségnek még a látszatát is elvesztett bíróságok közreműködésével vitte véghez; a már politikailag is veszélyessé vált oligarchák szelektív bíróság elé állításával és bebörtönzésével (Mihail Hodorkovszkij), emigrációba kényszerítésével (Borisz Berezovszkij és Vlagyimir Guszinszkij), illetve a korábban privatizált nagyvállalatok rendeleti visszaállamosításával.
A demokratikus visszacsúszás a politikai és társadalmi élet szinte minden területére kiterjedt. Egyetlen, korábban a politikai döntéshozóktól független terület sem menekülhetett a Kreml mind szorosabb öleléséből.
Csak ebben az évben újabb rendeletek szűkítették tovább a már most is elszigetelt és megfélemlített független szervezetek, aktivisták politikai mozgásterét. A többpártrendszer legyengült, a választási folyamat kiüresedett. Az a 2004-es döntés, amely szerint az ország régióinak korábban helyben választott kormányzóit az elnök ezentúl közvetlenül nevezi ki, a föderális rendszer alapjait is aláásta. A 2005 óta folyamatosan "finomított" választási törvények fő célja, hogy a Kreml befolyásolni tudja az eredményeket. Az orosz parlament alsóházában a helyeket most már kizárólag pártlisták alapján osztják ki, míg korábban a képviselői helyek felét listáról, másik felét egyéni körzetekből töltötték be. Az új rendszer néhány erős ember kezében összpontosítja annak eldöntését, hogy kiből lehet képviselő. Sok új képviselő gyakorlatilag megvásárolja helyét a pártlistán, s ezután csak saját üzleti érdekeit követi a törvényhozásban; ez a gyakorlatban leginkább a Kreml által kinevezett kormányzókkal való szoros együttműködést jelenti.
Az alsóházi küszöböt 5-ről 7 százalékra emelték, a választási koalíciókat betiltották - ez a Kreml-barát "Egyesült Oroszország" párt ellen korábban jól szerepelt, kisebb pártokból álló választási koalíciók kiiktatását jelenti. A választási szervek már akkor elutasíthatják egy jelölt regisztrálását, ha a jelöltséghez szükséges kétszázezer aláírás öt százaléka érvénytelennek bizonyul (a korábbi 25-tel szemben). Ez megnövelte a Kreml mozgásterét a nem kívánt jelöltek eliminálására.
A Kreml az orosz civil szervezeteket a jogi keretek drákói szigorításával és a szervezetek patriotizmusát kétségbe vonó, alantas médiakampány kombinációjával igyekezett ellehetetleníteni. A politikai és gazdasági hatalomkoncentráció nem lett volna kivitelezhető a Putyin-korszak kezdetekor sokszínű és plurális orosz média igába hajtása nélkül. Mára gyakorlatilag minden országos televíziós csatorna és a rádiók túlnyomó többsége is valamilyen formában - leginkább a Gazprom-Media konglomerátumon kereszül - a kormány felügyelete vagy befolyása alatt áll. Mivel felmérések szerint az orosz lakosság 79 százaléka a három országos tévécsatornából tájékozódik, az ezek feletti gazdasági kontroll szédítő lehetőséget kínál a Kreml számára a közvélemény befolyásolására. Az elnök emberei és a csatornák vezetői hetente találkoznak, ez hivatott biztosítani, hogy a hírműsorok a megfelelő formában tálalják a Kreml számára fontos híreket. A nyomtatott sajtóval szemben Putyin megelégedett az ellenőrzés közvetett formájával - a legfontosabb sajtóorgánumokat Kreml-barát üzleti érdekeltségek vásárolták fel. Idén márciusban a sajtószabadság és pluralizmus korlátozásának újabb logikus stációja következett, amikor a Kreml bejelentette, hogy két korábbi szövetségi felügyeleti szervezet összeolvasztásával létrehoz egy új hivatalt, amely nemcsak az elektronikus és nyomtatott sajtóorgánumokat engedélyezi és ellenőrzi majd, hanem az Oroszországban regisztrált weboldalakat is.
Putyin megválasztása után sokan reménykedtek abban, hogy a gyakran represszív és központosító törekvések csak a Jelcin-korszak végére kialakult gazdasági, politikai és társadalmi káosz leküzdését szolgálják, s mindez csak a szükséges rossz. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy az elnök tudatosan térítette le országát a demokratikus fejlődés útjáról. Az ország 2005-re a Freedom House értékelése szerint a "nem szabad" kategóriába sorolódott.
*
A Kreml által erőltetett - és így az ellenőrzött, irányított orosz médiát is uraló - narratíva az elmúlt hét év sikereiről és az új, erős, gazdag és önbizalomtól duzzadó Oroszországról szól.
Ám ez a kép hamis.
Az elnök ígéreteivel szemben a korrupció továbbra is átjárja a politikát és a gazdaságot. A gazdasági növekedés szinte egyetlen motorja a nyersanyagexport. Az egészségügyi rendszer rogyadozik, a lakosság egészségi állapota katasztrofális - az orosz férfiak várható átlagéletkora 59 év, az ország lakossága évente 750 000 fővel csökken, az orosz AIDS-helyzet a fejlett ipari országok között messze a legrosszabb. Az elmúlt évek gazdasági konjunktúrája ellenére Oroszország "büszkélkedhet" a legtöbb szegény fehér emberrel a világon, Csecsenföld és az észak-kaukázusi térség pedig továbbra is megoldatlan biztonsági probléma és fekete folt az ország amúgy sem csillogó emberi jogi bizonyítványán.
Mindezen gondok kezelése nem képzelhető el elnöki rendeletek útján. Ám az alternatíva - vagyis a politikai pluralizmus és a demokratikus intézményrendszer helyreállítása és bevonása a reformok megvalósításába - egyelőre nem elfogadható a Kreml és köre számára. A független média, a civil társadalom és a politikai pártok megfélemlítése alapjaiban tette törékennyé a rendszert. A jelenlegi politikai stabilitás (Putyin támogatottsága folyamatosan 70 százalék fölötti) és gazdasági prosperitás agyaglábakon álló óriást takarnak, amelynek kiszámíthatatlan és gyakran agresszív külpolitikája döntően az országban uralkodó belpolitikai állapotok következménye.
Nyilvánvaló, hogy az orosz energiahordozóktól erőteljesen függő európai államokhoz hasonlóan Magyarország számára is fontos az Oroszországhoz fűződő kapcsolat pragmatikus alapokra helyezése és stabilitása. A gazdasági-energetikai szempontok azonban nem lehetnek a kétoldalú, illetve az EU-n keresztül folytatott Oroszország-politika kizárólagos meghatározói. Az unió tagjaként Magyarország hitet tett az emberi jogok és a demokratikus alapértékek védelme és globális képviselete mellett.
Ebből a szempontból az Oroszországtól való gazdasági függőség további növelése - különösen, ha ez nem jár együtt az orosz demokratikus berendezkedés meggyengülése fölötti aggodalom diplomáciai kifejezésével - alapjaiban szűkíti a magyar külpolitika mozgásterét az emberi jogok és a demokratikus értékek képviselete terén. Különösen igaz ez az unió keleti szomszédsága esetében. Pedig ebben a régióban Magyarország és az unió stratégiai érdekei alapvető ellentétben állnak a jelenlegi orosz vezetésével. Oroszország számára Ukrajna, Moldova, Fehéroroszország vagy Grúzia demokratikus átmenetének sikere veszélyforrás, míg az EU számára ezek alapvető fontosságú folyamatok mind politikai, mind gazdasági szempontból. Az ezekkel az országokkal szembeni agresszív orosz külpolitika egyenes kivetülése az orosz belpolitikai regressziónak - és legalább annyira sérti a magyar érdekeket, mint amennyire a "Kék Áramlat" vezeték esetlegesen szolgálná őket.
Garri Kaszparov, a "Másik Oroszország" nevű ellenzéki szerveződés egyik vezetője néhány napja kifejtette az MTI-nek: "A magyar miniszterelnök pozíciója kétségkívül erkölcstelen. De neki és a választóinak kell eldönteniük, hogy mennyire engedhetők meg olyan erkölcstelen lépések, amelyek persze előremozdíthatnak bizonyos magyar gazdasági érdekeket. Ez politikai döntés, mi ezt megértjük, de nem tiszteljük." Magyarországnak nemcsak elvi, de stratégiai érdeke is az unió keleti szomszédságának demokratikus fejlődése - ez viszont hosszú távon elképzelhetetlen a prosperáló, demokratikus és az emberi jogokat tiszteletben tartó Oroszország nélkül.
A szerző a Freedom House Europe munkatársa.
