Magyarország-hívők (Délibáb-e a budapesti olimpia?)

  • Kulcsár Krisztián
  • 2007. június 7.

Publicisztika

A BOM célkitűzéseinek egyik legfontosabb eleme teljesült. A budapesti olimpia mára téma lett, ráadásul a diskurzus a politikairól gazdasági síkra terelődött. Szinte hetente jelennek meg cikkek az olimpia rendezésével kapcsolatos közgazdasági, sportszakmai, illetve társadalmi vonatkozású érvekkel és ellenérvekkel. Ez így helyes.

A BOM célkitűzéseinek egyik legfontosabb eleme teljesült. A budapesti olimpia mára téma lett, ráadásul a diskurzus a politikairól gazdasági síkra terelődött. Szinte hetente jelennek meg cikkek az olimpia rendezésével kapcsolatos közgazdasági, sportszakmai, illetve társadalmi vonatkozású érvekkel és ellenérvekkel. Ez így helyes.

Az viszont kevésbé elfogadható, ha valaki ebben az ügyben az álláspontja helyességéről sértően személyeskedő stílusban próbál másokat meggyőzni. Márpedig ez történt Bod Péter esetében, aki a Délibábok hősei c. írásában (Magyar Narancs, 2007. május 10.) ellenvéleményét úgy próbálta elfogadtatni az olvasóval, hogy a gyenge lábakon álló, sokszor demagóg közgazdasági érvelését és a tények felületes ismeretét Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM és a Budapesti Értéktőzsde elnökének magas lóról való durva kioktatásával és nyilvános sértegetésével próbálta ellensúlyozni. A BOM tagsága Straub Elektől Jaksity Györgyön, Hankiss Eleméren, Schiffer Miklóson, Parragh Lászlón, Zwack Péteren vagy Geszti Péteren át Hardy Ilonáig ma közel négyezer tagot számlál. A közéleti szereplők és a többi civilek jól kiegészítik Magyarország legnagyobb vállalatainak és vezetőinek körét, akik ugyancsak bizalmat szavaztak a mozgalomnak. És talán az sem mellékes, hogy a 2020-as olimpia pályázatát ma a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az ország háromnegyede támogatja, így az ilyen jellegű személyeskedő támadások mindannyiunkat sértik.

Tudjuk, hogy 10 millió magyar sosem áll majd az olimpia ügye mellé. Ennek megfelelően a BOM az ellenérveket tiszteletben tartja, és a szkeptikusokat érdemi válaszokkal próbálja meggyőzni. Bod Pétert is, aki cikkében azt kérdezi Szalay-Berzeviczy Attilától, hogy miért nem hangzik el végre tőle a kulcsmondat: "Merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk." Nos, ez az, ami soha nem fog elhangzani se tőle, se tőlem, se más, a BOM-táborhoz tartozó szájából. Ugyanis ha van ennyi emberben közös az olimpia szeretetén túl, akkor az a hit az, hogy Magyarország a mainál sokkal többre predesztinált, és sokkal nagyobb potenciálokkal rendelkezik.

A szkeptikusok azt mondják, előbb építsünk fel egy modern országot, és csak utána tűnődjünk el azon, akarunk-e házigazdái lenni grandiózus sporteseményeknek. A BOM-osok válasza erre az, hogy ez felhívás a semmittevésre. Az olimpia megpályázása, elnyerése, majd megrendezése viszont egy minimum másfél évtizedes kemény ország-, gazdaság- és társadalomfejlesztő projekt, melynek a végén jutalmul három hét sportélvezetet is kapunk. Az elmúlt 17 évben Magyarország minden tekintetben sereghajtóvá vált az Európai Unión belül. Semmi sem maradt, amire ma büszkék lehetnénk. Így szánalmas módon, magunkat is becsapva próbáljuk Nicholas Sarkozy, Charles Simonyi vagy a többi, külföldi állampolgárként Nobel-díjat nyert személy sikereit magyar sikerként megélni. Ehhez képest egészségesebb a nemzeti önbecsülést hazai teljesítményekhez kötni, még ha ez első ránézésre álmodozásnak is tűnhet.

Bod Péter kérdez mást is. Azt, hogy a skandináv országoknak vajon miért nincsenek ilyesfajta délibábos terveik. Pedig még nekik is vannak. Finnország 1952-ben nyári olimpiát rendezett Helsinkiben, míg a 4,1 millió lakosú Norvégia a téli olimpiát látta vendégül 1994-ben Lillehammerben. Mindeközben a 8,7 milliós Svédország 1958-ban foci-vb-t, 1992-ben foci-Eb-t, jóval korábban, 1912-ben Stockholmban pedig nyári olimpiát rendezett, hogy aztán megpályázza az 1998-as, majd a 2002-es téli olimpiát is Östersunddal. Ami pedig a közeli jövőt illeti, Dánia Koppenhágával nemcsak a 2020-as nyári játékokat célozta meg, hanem Norvégiával közösen a 2016-os labdarúgó-Eb-t is. Ha pedig bővíteni akarjuk a kört, lássuk, mely kis országok mertek többet gondolni magukról nálunk. Portugália mindenképp, amely 2004-ben foci-Eb-t rendezett. Ausztria és Svájc hasonlóra készül 2008-ban úgy, hogy a két ország külön-külön már volt házigazdája az 1954-es foci-vb-nek, az 1928-as és 1948-as St. Moritz-i, majd az 1964-es és 1976-os innsbrucki téli olimpiának. Belgium és Hollandia 2000-ben közösen foci-Eb-t rendezett, előtte pedig 1920-ban Antwerpen, majd 1928-ban Amszterdam rendezhetett nyári olimpiát. Ha jobban körülnézünk Európában, azt látjuk, hogy már csak Csehország és Magyarország nem rendezett egyetlen világeseményt sem. Pedig tudásunkat és adottságainkat tekintve nem hiszem, hogy hátrányosabb helyzetűek lennénk, mint a többi nemzet.

Pénzügyeink és gazdaságunk valóban nem sok luxusra enged okot jelen állapotukban, az tény. A BOM nem is azért jött létre, hogy a GDP-arányos 60 százalékot meghaladó külső adósságunk és a 7 százalékos államháztartási hiányunk ellenére kikényszerítsen egy holnapi olimpiát. Azért hoztuk létre, hogy a hazai olimpia ügyét a politika fogságából kiszabadítva és közgazdasági alapokra helyezve megvizsgáljuk: a jelenlegi gazdasági helyzet és a teherbíró képességünk ismeretében melyik az az első dátum, amely elérhető lehet Magyarország számára. A BOM által megrendelt és a PricewaterhouseCoopers által elkészített tanulmány megállapította, hogy bizonyos súlyponti feltételek teljesülése esetén - mint például az euró 2013-as bevezetése - a 2020-as olimpia megrendezését Magyarország gazdasága úgy tudja finanszírozni, hogy az már rövid távon is kedvező hatást tud gyakorolni, nem beszélve a több évtizedes pozitív utóhatásokról.

De mennyibe is kerül a 2020-as budapesti olimpia? E területen sok a félreértés. A tanulmány szerint a 13 év múlva esedékes hazai rendezésű játékok költsége 2006-os árakon számolva 980 milliárd forint. Ez az összeg valamennyi olimpiai létesítmény építése és utóhasznosítása, valamint a teljes szervezés és rendezés költségét foglalja magába. A közvetlen bevételek, mint a közvetítési jogok, jegybevétel, szponzori pénzek stb. levonása után a nettó költség 460 milliárd forint, melyből összesen 200 milliárd forint valóban a költségvetés terhe. A fennmaradó összeget a magántőke bocsátja rendelkezésre (médiaközpont építése, repülőtér-fejlesztés, szállodakapacitás bővítése). Az olimpia a közvetlen bevételeken kívül komoly egyéb adó- és üzleti bevételt generál, miközben serkenti a turizmust, növeli az ország ismertségét, ami nemcsak a fővárost segíti, hanem egész Magyarországot. Itt azonban nem állhatunk meg. Az igazi kihívás az ország teljes infrastruktúrájának a javítása, hogy egy európai színvonalú olimpia házigazdája legyünk. A tanulmány szerint ennek teljes költsége 4600 milliárd forint, mely már az olimpiától függetlenül is szerepel az ország fejlesztési terveiben. Ennek jelentős részét EU-pénzekből lehet finanszírozni. Ebben az összegben már benne van a 4-es metró építésének teljes költsége és az M0-s körgyűrű kiépítése is, melyeknek olimpia nélkül is meg kell valósulniuk. A támogatók fő érve épp az, hogy az olimpia kitűnő eszköz az országos fejlesztési tervek tényleges megvalósítására.

A két nagy kérdés most az, hogy a kormány valóban a konvergenciaprogram csatornájában tudja-e tartani az országot, és mi tudunk-e abban hinni, hogy 30 évvel a rendszerváltás után, 2020-ban Magyarország áll majd olyan fejlettségi fokon, mint 1992-ben állt Spanyolország vagy 2004-ben Görögország. A BOM-tagság hisz benne.

A szerző a BOM igazgatója, kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó.

Figyelmébe ajánljuk