Publicisztika

Kormányok jönnek, kormányok mennek, és egyik se bírja megérteni, hogyan működik egy állami emlőkön csüggő intézmény. Mindegyik azt hiszi, hogy ezek úgy pazarolnak és lopnak, hogy közben ezt gondolják: ,,Most van pénz, most pazaroljunk és lopjunk!" Ha így volna, elég lenne elvenni tőlük valamennyit, és akkor ezt mondanák: ,,Most nincs pénzünk, pazaroljunk és lopjunk egy kicsit kevesebbet!"

A csecsen történet és annak jóhiszemű értelmezése szokásosan két fő szálon fut. Az egyik szerint a 90-es évek eleje óta Moszkva, a meggyengült birodalmi központ gyarmati utóvédháborút vív Csecsenföld birtoklásáért a szabadságáért küzdő, bátor kis csecsen nemzet ellen. Módszerei az állami erőszak és a represszió teljes skáláját kimerítik, a szőnyegbombázástól kezdve a reguláris hadsereg civilek elleni bevetésén és az emberi jogok mindennapos sárba tiprásán át az ellenállók vagy az annak vélt személyek elrablásáig, kínzásáig, kivégzéséig. Motivációiban a rasszizmus, a geopolitikai érdekek sajátos felfogása, a militarizmus és az elnyomásra való, veleszületett hajlam keverednek egymással. Mindezek miatt a "békés, tárgyalásos rendezés" lehetőségeit az orosz föderáció kormánya hosszú évek óta, tudatosan, előre megfontoltan elszabotálja.

Mindig rosszat jelent, ha a szakemberek szűk körén túl a közvéleménynek is állandó beszédtémájává válik a gazdaság állapota. (Az értelmiség, különösen itt, Kelet-Európában, szívesebben vitatkozik a társadalompolitika, a nagypolitika, a kultúra kérdéseiről.) Most sincs ez másképp. 2000 nyarán még a magyar csoda, "az egyensúly is, növekedés is" önbizalmat növelő szlogenjét hangoztatta számos politikus, s azt, hogy nyugodtan sutba dobhatjuk a feleslegesen aggodalmaskodó, elavult közgazdasági tankönyveket. Ma viszont mintha a "sem egyensúly, sem növekedés" hangulata lenne jellemző.

n Hetek óta mást se hallani: az adófizetők ismét elkölthetnek úgy hetven-százmilliárd forintot egy közérzetjavító projektre, pontosabban egy tíz év alatt szorgos munkával elkefélt beruházás többé-kevésbé fogyasztóbarát átalakítására: kedd délben úgy áll a dolog, hogy - a Levélkézbesítő Állami Vállalattal vívott öldöklő küzdelemben felülkerekedő - Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. kisebbségi részesedést szerez az Alföld Koncessziós Autópálya Rt.-ben (AKA).

A múlt héten, Nagykőrösön tartott önálló estjén Lovas azt találta mondani, hogy "nagyon szívesen kilyukasztaná az ő bőrüket", csak hát a fegyverek nem az ő (ti. a Lovasok) kezében vannak, és forradalmat sem lehet csinálni a csekély érdeklődés miatt. (Nem önálló volt egyébként, a bolond a hóna alá csapta a Jobbik egyik vezetőjét is, azt a fiatalembert, akit - annak balszerencséjére - pót-Orbánnak, csere-Orbánnak, sőt az igazi Orbánnak szemelt ki.) A korai Seselj vajda stand-up comedy-jeit idéző jelenet (bár tény, hogy Lovas revolverrel nem hadonászott) kontextusát az elkövetők vitatják (ők csak csillapítottak), annyi mindenesetre tény, hogy Lovast ezek után lapátra tették a Vasárnapi újságnál.

A nagyvilágot mostanában a Mars-expedíció tartja izgalomban, a magyar közönséget pedig az orvosi hálapénzek körüli botrány. Könnyű és hálás feladat lenne arról értekezni, hogy lám, egy fél világegyetem választja el a premodern magyar glóbuszt a modernitás túlsó határait feszegető világfalutól - éppen ezért nem is ezt fogom tenni. Sőt.

Az MSZP a 2002-es országgyűlési választási kampányában többek között azt ígérte: a párt kormányra kerülve azon lesz, hogy 2006-ban kiírhatók legyenek a regionális választások. Meghirdette továbbá a "több pénzt az önkormányzatoknak!" politikáját is. A kampány alatt, valamint az új kormány első pár hónapjában úgy tűnt: a közigazgatási rendszer decentralizációja iránt leginkább elkötelezett kabinettel van dolgunk. Mára azonban alábbhagyott a kezdeti lendület, és e téma olyannyira háttérbe szorult, hogy alig szerepel a hírekben. Vajon miért? Kinek áll érdekében a választási ígéretek nemteljesítése?

Rövid kiegészítő hozzászólásunkban a fenti cikkben leejtett fonalat ragadnánk ismét magunkhoz.

Rövid kiegészítő hozzászólásunkban a fenti cikkben leejtett fonalat ragadnánk ismét magunkhoz.

Már az egész országot (na jó, csak a felét) lázban tartja a kérdés: igaz-e, hogy M. Giorgio Richárdot, a gimnasztikai gyakorlatokban (karlendítés) is jártas zászlóégetőt drogos cukorkával etették meg?

Amikor Tőkés László hívei egy évvel ezelőtt otthagyták a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus helyszínét (holott a tagságtól nem erre kaptak felhatalmazást), többnyire még azt hajtogatták: nem gondolkodnak külön szervezetben, de nem kizárt, hogy végül nem marad más lehetőségük. Nos, nem maradt: a Szatmárnémetiben újraválasztott Markó Béla elnök párton belüli és kívüli ellenzéke életre hívta a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) (és korábban az Erdélyi Nemzeti Tanácsot meg a Magyar Polgári Szövetséget).

Általában zavarban vagyunk, ha politikusok beszédeit kell értelmeznünk: mi van, ha az egésznek nincs is semmi értelme, s a jeles államférfi megint csak öblögetett egy jókorát. Persze az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Orbán Viktornak az időnkénti feszítő erejű országértékelési szükségén túl megint nem volt más célja, mint kedvesen belesusogni hű és elkötelezett hívei fülébe azt, amit azok szeretnek, sőt elvárják, hogy azt kapják századszor is, amit ismernek, amit hallani szeretnének.

Egy napilap december eleje táján rövid hírben közölte, hogy az emberek rákaptak a Sulinet Expresszre (SE): egyetlen hét alatt 750 millió forintnál többet költöttek ilyen cikkekre. Ezt már valószínűleg Magyar Bálint is sokallta, ezért egy másik rövid hír arról tájékoztatott, hogy jövőre kevesebbféle árut lehet majd vásárolni az SE keretében.