Elcsodálkozom: a sok ember között, akik a minisztériumban üldögélnek, egy sem akadt, aki tájékoztatta volna a minisztert arról, hogy egy ilyen akció, amelynek révén a családok nagy része ingyen juthat évenként 120 000 forint értékű számítástechnikai és egyéb áruhoz (mert nehogy már számítástechnikai cikk legyen a digitális fényképezőgép meg a videokamera), sok-sok milliárdjába fog kerülni az államnak? Vagy ha tájékoztatták és vállalta ezt, akkor ugyan mi indokolja alig fél év után a megszorításokat?
Decemberben egyébként a sulinet expresszes áruk többsége - természetesen a keresettebbek - elfogyott, úgyhogy mindenki azt vásárolt, amit éppen talált, nem pedig azt, amit szeretett volna. Az eladók nem is biztattak senkit azzal, hogy 2003-ban feltöltik a készleteket. A forgalmazók feltehetően így szabadultak meg attól az árukészlettől, amely egyébként a nyakukon maradt volna - ha már ingyen lehet vásárolni, hát a vevők inkább vesznek egy szkennert, még ha nincs is szükségük rá, mint egy külső modemet, ami valójában kellene nekik, de már egy hónapja kifogyott. A Klubrádió egyik riportere megkérdezte Csepeli Györgyöt, az informatikai tárca államtitkárát, hogy nem volt-e a sulinetes cégekkel kötött szerződésben olyan pont, ami arra kötelezné e vállalkozásokat, hogy biztosítsák a folyamatos ellátást a termékekből. Csepeli György a kérdésre nem válaszolt - és ezt mind ő, mind a riporter természetesnek vette -, ehelyett hosszan kifejtette, hogy milyen nagyszerű kezdeményezés is a Sulinet Expressz, majd azt mondta: nem lehetett előre látni, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés. ", tényleg nem? A hatástanulmány, a piacfelmérés fogalma vajon teljesen ismeretlen a neves szociológus előtt?
A legsúlyosabb az, amiről már sokan írtak: az SE a jómódúakat segíti, azokat, akik támogatás nélkül is megvennék a számítástechnikai eszközöket. Meglehet, nem a legújabb típusokat, meglehet, használt darabokat, de ezek megvásárlása nem jelent nehézséget egy olyan családnak, amelynek van a bankszámláján vagy a ládafiában 120 000 fölös forintja, amit arra a 4-6 hónapra, amíg az adóját vissza nem térítik, hitelezni tud az államnak. A szegények, akik nem fizetnek adót vagy csak nagyon keveset, természetesen nem tudnak élni az adókedvezménnyel, és ha tudnának is, ugyan honnan vegyenek hirtelenjében 120 000 forintot? Pedig éppen ők azok, akiknek még a régi, használt eszközökre sem telik, és a Sulinet Expresszre költött milliárdok ezen egy fikarcnyit sem segítenek. Sebaj, arccal az esélyegyenlőtlenség felé, úgysincs sok EU-ország, amely e tekintetben felülmúlna bennünket! A Fidesz-érában minél gazdagabb volt valaki, annál több pénzzel támogatta az állam a lakásvásárlását (a szegényekét pedig sehogy), most pedig ezt a hagyományt folytatja Magyar Bálint. Igaz, azt azért a javára kell írni, hogy ebbe legalább nem rokkan bele az államháztartás, míg a lakástámogatásokba igen.
De talán nem is a középosztály támogatása volt a fő cél, hanem a számítógépgyártóké és -forgalmazóké. Az SE keretében kapható áruknál jóval olcsóbban lehet hasonló minőségű számítástechnikai eszközökhöz jutni. Csak egy példa: az egyik nagyáruház katalógusában hirdettek egy, az SE keretében megvásárolható szkennert, amelynek ára 18 000 forint felett van. Mellette hirdettek egy, a specifikációk szerint nagyjából ugyanolyan szkennert 10 000-ért. Ezt nem lehet megvenni SE-re. SE-vel szinte kizárólag böhöm nagy, 17 colos monitort lehet kapni (vagy még nagyobbat), ami persze drágább, mint a ma még általánosan használt 15 colos. Mellesleg kényelmetlen is, mert jóval távolabbról ajánlatos csak nézni. Józan ésszel elképzelhető-e, hogy a kisiskolások érdeke lebegett a döntéshozók szeme előtt, amikor úgy határoztak, hogy a kisebb monitorokra nem jár adókedvezmény?
Magyar Bálint az SE mellett szóló érvként hozta fel azt, hogy a forgalmazók nem növelhetik az árakat, és ugyanazt a terméket nem adhatják olcsóbban nem sulinetes vásárlóknak. Ami az első érvet illeti, csak súlyosan előrehaladott agylágyulásban szenvedő forgalmazó adná drágábban bármely termékét, miközben valamennyi számítástechnikai cikk ára immár évek óta rohamosan csökken. Vagyis ez az önkorlátozó vállalás teljesen üres; olyan, mintha mondjuk én kötelezettséget vállalnék arra, hogy akármennyire kapacitálnak is, az elkövetkező egy évben nem leszek oktatási miniszter. Ami meg a másik érvet illeti, szép példája az álszentségnek. Az SE keretében kapható termékeket úgyis veszik, mint a cukrot, hiszen ingyen van, aki meg nem SE-s terméket vesz, annak ugyanaz a forgalmazó sokkal alacsonyabb áron egy másik típust kínál (lásd szkennerek); úgyhogy ez a kötelezettség sem jelent valós korlátozást.
A gyártók/forgalmazók támogatására utal az is, hogy az SE körébe olyan termékeket is bevettek, amelyeknek a számítástechnikához kevesebb közük van, mint mondjuk a telefonnak, csak éppen viszonylag magas áruk miatt valószínűleg nem voltak eléggé kelendők (például a digitális fényképezőgépek). Magyar Bálint erre a felvetésre nem restellt valami olyasmit mondani, hogy a vizuális digitális kultúra is része az új, számítógépes világnak, lám, az ő minisztériuma is éppen most hirdetett meg egy pályázatot, amelynek keretében a gyerekek lefényképezik majd tárgyi környezetüket. Sajnos nem esik nehezemre azt gondolni, hogy e pályázat fő indítéka éppen az lehetett, hogy indokoltnak tüntesse fel a digitális fényképezőgépek bevonását az SE-be.
Magyar Bálint azzal biztatott bennünket, hogy mivel sok cég vesz részt az SE-ben, a vevők természetesen majd a legolcsóbb termékeket fogják vásárolni, és ez a többi céget is az árak csökkentésére készteti. Ennek eddig nincs jele. De ha lenne is, ugyan honnan tudnánk meg? Akinek nincs számítógépe, milyen forrásból tájékozódhat arról, hogy hol találja például a legolcsóbb monitort? És akinek van, az sincs sokkal jobb helyzetben. A Sulinet Expressz honlapja ugyanis mindent megtesz azért, hogy az érdeklődők ne tudják öszszehasonlítani a termékek jellemzőit és árukat. Rákattintasz például a http://www.sulinet.hu/ado/ lapra, ahol találsz egy biztató címet:
"Termékek listája csoportosítva fővállalkozók alapján. Izéke Korlátolt Felelősségű Társaság. Konfigurációk (8 db); Upgrade/opció (40 db); Egyedi termékek (33 db); Software termékek (31 db)."
Ha a legolcsóbb monitort keresed, akkor minden egyes fővállalkozónál rá kell kattintanod az Egyedi termékekre, és a kinyíló listában keresgélned a monitorokat. Részletes specifikációt egyik terméknél sem találsz, de még linket sem.
De tegyük fel, hogy végignézted az összes gyártót, és kiválasztottad a szívednek kedves monitort. Most akkor az Értékesítési pontok alatt elvileg megtalálhatnád - irányítószámod beírásával - a hozzád legközelebb eső üzletet és azt, hogy abban miket árusítanak. Legalábbis a honlap ezt állítja magáról. ("Itt található azon üzletek listája, amelyek részt vesznek a Sulinet Expressz Program keretén belül meghirdetett adókedvezményes számítógép és számítástechnikai eszközök programban.") Már előre bosszankodsz: ha a közeli üzletekben nem találod a kiválasztott monitort, keresgélheted majd egy-két-sok másik üzletben, amiknek lehet, hogy a nevét tudod, meg azt is, hogy melyik utcában vannak, de az irányítószámukat? Mindegy, nekilátsz a keresésnek. A valóság azonban, mint oly sokszor, ezúttal is túltesz legsötétebb várakozásodon is: a keresés eredménye nem üzletek, hanem alvállalkozók listája, és még az alvállalkozók telefonszáma is hiányzik. (Mellesleg keresgélhetsz ugyanezen a lapon alvállalkozó szerint is - de minek? -, ha ugyan tudod a nevüket; ugyanis nem egy listából kell kiválasztani valamelyiket, hanem be kell gépelni a keresett alvállalkozó nevét. Az Oktatási Minisztérium nyilván abban a hitben él, hogy az átlagos magyar vásárló álmából felébresztve is fel tudja sorolni az összes SE-s alvállalkozót.)
Nincs más hátra, felhívom a Sulinet Expressz információs szolgálatát (318-1318), és megkérdezem, hogy hol tudom megvenni az áhított terméket. Az ügyintéző nagyon sajnálja, de nem tud erről semmit sem mondani, ugyanis előtte is csak ugyanaz a honlap van, mint előttem. "De hát akkor ez a tájékoztatás használhatatlan, rossz" - mondom. "Nem rossz, ez ilyen" - hangzik a válasz.
Azzal valószínűleg még az Oktatási Minisztérium illetékesei is tisztában vannak, hogy amikor nyomtatót akarunk venni, elsődleges választási szempontunk nem a fővállalkozó/alvállalkozó kiléte, hanem az, hogy mit tud a nyomtató, mennyibe kerül, és hol kapható. Ha viszont ilyen szempontok szerint strukturált, értelmes honlapot csináltak volna, akkor könnyen össze lehetne hasonlítani az egyes termékek jellemzőit és árait. Ennek a fővállalkozók/alvállalkozók/forgalmazók nem örülnének, mert tényleg árversenyre kényszerülnének. Ennek csak mi, vevők örülnénk. Ezt a honlapot és ezt az információs szolgáltatást azonban láthatóan nem a mi kedvünkért csinálták.
