Macik a málnásban

  • 1999. július 1.

Publicisztika

Itt éltek, szerkesztettek, zenéltek, játszottak, politizáltak köztünk, közben meg nyalták fel a lét csókos kamatra, pedig nekünk is szükségünk lett volna rá. Persze az is idetartozik, hogy a Magyar Narancs című hetilap előállítási költségeinek jórészét hosszú ideig ugyancsak a Posta Bank fedezte. Az az igen jelentős különbség a két történet között, hogy a Narancs banki tulajdonrésze egy teljesen nyilvános dolog volt. Meg az, hogy mi már akkor rettenetesen megszívtuk az együttműködést (lásd: Szekeres ügy). De ez az egyéni szoc. problémánk. Mi olyan kis, sziamukineszelé állapotban néztük, ahogy a többiek, aztán most meg látjuk, ahogy a lapok közlik a lista részleteit, persze mindegyik a neki megfelelőt, pedig az egyetlen és logikus lépés az lenne, ha az egész lista végre nyilvánosságra kerülne, tekintet nélkül arra, hogy liberális, konzervatív, punk, funky, gazdasági vagy tejtestvér, mert ilyenkor már bizony régen nem lehet szempont a mi kutyánk kölcsöne, csak a végleges és totális feltárás, hogy azok a közüzemi díjaikért remegő polgárok megnyugodjanak, vagy legalábbis érezzenek valami elégtételt, hogy a fejesek is szopnak, ha eljön az ideje.

Itt éltek, szerkesztettek, zenéltek, játszottak, politizáltak köztünk, közben meg nyalták fel a lét csókos kamatra, pedig nekünk is szükségünk lett volna rá. Persze az is idetartozik, hogy a Magyar Narancs című hetilap előállítási költségeinek jórészét hosszú ideig ugyancsak a Posta Bank fedezte. Az az igen jelentős különbség a két történet között, hogy a Narancs banki tulajdonrésze egy teljesen nyilvános dolog volt. Meg az, hogy mi már akkor rettenetesen megszívtuk az együttműködést (lásd: Szekeres ügy). De ez az egyéni szoc. problémánk. Mi olyan kis, sziamukineszelé állapotban néztük, ahogy a többiek, aztán most meg látjuk, ahogy a lapok közlik a lista részleteit, persze mindegyik a neki megfelelőt, pedig az egyetlen és logikus lépés az lenne, ha az egész lista végre nyilvánosságra kerülne, tekintet nélkül arra, hogy liberális, konzervatív, punk, funky, gazdasági vagy tejtestvér, mert ilyenkor már bizony régen nem lehet szempont a mi kutyánk kölcsöne, csak a végleges és totális feltárás, hogy azok a közüzemi díjaikért remegő polgárok megnyugodjanak, vagy legalábbis érezzenek valami elégtételt, hogy a fejesek is szopnak, ha eljön az ideje.

Mert ami most megy, hogy vérmérsékletüktől függő lendülettel szopatják egymást, teszik hidegre különböző rendű és rangú ellenfeleiket, az csak a közélet velejéig rothadt voltának újabb világgá kiabálása. E tény tudatában vagy sejtésével persze lehet élni, igaz elég kényelmetlenül, ám e létállapotot tovább rontja, ha feszt az orrunk alá dörgölik.

Elemi szükségletünk a megtisztulás irányába mutató legkisebb hír is. Ezért nincs más kigázolás, mint leközölni a teljes listát, és várni, mit csinálnak a fiúk. Mennek-e a vérbe vagy magyarázkodnak.

Ám a következtetések szempontjából, végül is teljesen mindegy.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.