Hétfőn új eljárás megindítását rendelte el, kvázi önmagának a Legfelsőbb Bíróság az 1956-os sortüzek ügyében. Ez így persze pontosításra szorul, az elrendelés az LB felülvizságálati tanácsának döntése, mely a testületet magát kötelezi. Ám voltaképpen itt húzódik meg a dolog egyetlen szépséghibája.
Jelesül az, hogy ilyenformán politikai döntés sejthető egy tisztán jogi probléma egyébként helyes megoldása mögött.
Az 56-os sortüzek gyűjtőnév egy sor nagyobb szabású bűncselekményt tartalmaz. Melyek közül most három konkrét ügy kapcsán született döntés.
A tatai, tiszakécskei és kecskeméti, 1956 október 26-27-én elkövetett vérengzések elkövetőivel szemben hozott tavaly novemberi, elévülésre hivatkozó Legfelsőbb Bíróság által meghozott felmentő ítéleteket helyezték hatályon kívül.
Több, mint húsz halott és többszáz sebesült e töredékszámla egyenlege.
A probléma abban állt, hogy a november 4. elötti öldöklések a genfi egyezmény hatása alá estek-e. Brutálisan leegyszerűsítve, hogy háborús bűnösöknek tekinthetők-e a ruszkik bevonulása előtt garázdálkodó gyilkosok, vagy egyszerű kétkezi mészárosoknak, lévén a lerohanás előtt nem állt fenn a háborús állapot. A most meghozott döntés alapja pedig az, hogy az állampolgárt akkor is megkülönböztetett jogi védelem illeti meg, amikor hazájának fegyveres ereje lép fel ellene. Ez pedig úgyszólván az első pillanattól, október 23-ától jócskán így volt, nincs az a történész, aki komolyan vitathatná. Ilyenformán a többi 23. és 27. között elkövetett vérfürdő további, a végre eldöntött szempontok szerinti kivizsgálása is szükséges a döntés értelmében. Hogy mennyire szükséges, ahhoz bőségesen elegendő csak a november 25-i, parlament előtti tömeggyilkosság máig tisztázatlan voltára utalnunk. Rengeteg számla vár rendezésre.
Ám ezen számláknak nem csak az áldozatok és hozzátartozóik az érintettjei, hanem mindahányan csak vagyunk, ha tetszik a magyar nemzet. Ráadásul, bármennyire is kínos, valamennyien szereplünk úgy a követel, mint a tartozik rovatban.
Éppen ezért, de akkor is, ha csak a közvetlenül érintettekről lenne szó, e számla nem csak rendezést, de roppant körültekintő és alapos ügyintézést igényel.
Netán körültekintőbbet, mint ez a mostani. Hogy még a gyanuja se merülhessen fel annak, hogy történelmi vagy jogi kérdésekben politikai döntések születhessenek.
Közben ráadásul egy mindezeknél életünk, jövőnk szempontjából jóval fontosabb vetülete is van a dolognak. Ami bár konkrétabb, mégsem annyira kézzelfogható.
A gyilkosokat - aki lőtt, aki lövetett és aki helyzetbe hozta őket - néven nevezni, megbüntetni ugyanis lehet politikai kérdés, de ne legyen soha. Lehet jogi vagy történelmi, úgy van rendjén. Ám mindezek felett, elsősorban becsületbeli ügy. Parancs.
