n Mit kezdjen magával az a magyar, aki - nyilván valami neveltetési hiányosság miatt - történetesen nem utálja szívből a románokat? Magyar-e az a magyar, aki nem gondolja úgy, hogy a román alacsony homlokú népség, ott szőrös, ahol másnak eszébe se jutna az lenni, és feszt azon mesterkedik, hogyan lopjon, csaljon, hazudjon?
A hecckampány, amit a szélsőjobb két-háromszáz harcedzett szakembere kezdett hú de spontán vasárnap este a Kempinski Szálló előtt, a hét elején már parlamenti felszólalások és nyilatkozatok (Gémesi György, Simicskó István, Kövér László) formájában evickélt a mérsékelt jobbközép fővizek irányába. Az idült hazaárulózás a választási kampány legszebb mozzanatait idézi. (Érdekesség, bár jelen tárgyunkhoz nem tartozik, hogy a hétvégén Sztívn Sztampf is a félmúltba invitálta közönségét. Az Orbán-kormány volt minisztere, a jeles kutató az áprilisi bukást a választási csalás tudományosított elméletével magyarázta, amiben nagy szerepet játszott az ultrahangos szavazógeneráló szocialista csodaszoftver.) Bár a "hazaárulás" pont azért pompás fordulat, mert eredményességét nem a józan érvek szavatolják, hanem a megfelelően felheccelt közhangulat biztosíthatja, és ezért vitatkozni sem lehet vele ("Nem, nem vagyok hazaáruló. Legyünk inkább barátok."), vegyük sorra a történteket.
Adrian Nastase azért jött Budapestre, hogy magyar partnerét biztosítsa arról: a román kormány nem óhajt további kellemetlenségeket okozni Budapestnek a státustörvény ügyében. Nastase ezt nemcsak Medgyessynek mondta el, de Mikulás Dzurinda szlovák kormányfőnek is jelezte, hogy Románia nem szegődik Szlovákia társául a kötözködésben. Nastasét tehát - úgy tűnik - nem zavarja a magyarigazolvány, az, hogy a Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma etnikai regisztereket készít a romániai magyarságról, és nem zavarják a magyar kormány által a magyar nemzetiségű román állampolgároknak nyújtott és Romániában érvényesülő oktatási támogatások sem. Nastasét nem feszélyezi az sem, hogy emiatt senkiházi tróger hazaárulónak hordják le az ottani szélsőségesek, az itteni hazaárulózók tükörbe fordított változatai. Az, hogy a tárgyalások a román nemzeti ünnep idejére essenek, Nastase kívánsága volt, amit a diplomáciai szokások miatt lehetetlen lett volna elutasítani. Medgyessy Péter persze megtehette volna, hogy bár meghívják, nem megy el az ünnep alkalmából rendezett bulira. Nagy bunkóság lett volna ez még akkor is, ha Nastase - aki egyébként tavaly október 23-án megjelent a bukaresti magyar nagykövetségen rendezett fogadáson, és akit a román nacionalista csőcselék azért is gyepál most, mert úgymond az ellenséghez jár nemzeti ünnepet ülni - nem barátkozni jön ide. De a román miniszterelnök szándékaiban nincs okunk kételkedni. Az uniós csatlakozási tárgyalásokon a magyar küldöttség még nem zárta le a versenyről, a multik adókedvezményeiről szóló fejezetet: az alkudozásban annyi milliárd forint sorsa dől el épp e napokban ide vagy oda, hogy észben tartani is sok. A magyar tárgyalási pozíciókat gyöngítené, ha nem sikerülne megegyezni Bukaresttel és Pozsonnyal a kedvezménytörvény módosításáról (hisz az unió lassan egy éve feszt azt hajtogatja, hogy meg kell velük egyezni). Nastase nem akarja a magyar tárgyalási pozíciókat gyöngíteni vagy a magyar kormányt rákényszeríteni arra, hogy visszavonja a státustörvényt. (Amit persze a legjobb lenne úgy elfelejteni, mintha meg sem történt volna: csakhogy a szocialisták - hisz tavaly ökör módjára, félelemből megszavazták - ezt nem tehetik meg.) De a hétvégi román-magyar csúcsnak mégsem ezek a diplomáciai eredmények a legfontosabb hozadékai. A román és a magyar miniszterelnök együtt tolta le a nadrágját, és üzente meg a saját szélsőségeseinek: megcsókolhatjátok a fenekünket. Ha van par excellence román és magyar nemzeti érdek, akkor ez az.
