Médiaprivatizáció Ausztriában: Utánozás labanc szokás

  • Kovács Éva
  • 1998. január 29.

Publicisztika

Bécs már megint retteghet tőlünk. Ha ez így megy tovább, egész Ausztria magyarul tanul majd, hogy újsütetű magántévéinket élvezhesse. Nekik ugyanis még mindig nincsenek ilyenek, s amennyiben az itteni koalíciós pártok a megszokott modorban folytatják tárgyalásaikat, kétséges, hogy a nézők egyhamar ott alhatnak készülékük előtt, amikor a Jó estét, Labancország! képei peregnek Vorarlberg és Burgenland között.
Bécs már megint retteghet tőlünk. Ha ez így megy tovább, egész Ausztria magyarul tanul majd, hogy újsütetű magántévéinket élvezhesse. Nekik ugyanis még mindig nincsenek ilyenek, s amennyiben az itteni koalíciós pártok a megszokott modorban folytatják tárgyalásaikat, kétséges, hogy a nézők egyhamar ott alhatnak készülékük előtt, amikor a Jó estét, Labancország! képei peregnek Vorarlberg és Burgenland között.

A szocialisták és a néppártiak ez idő szerint ugyanis azon veszekednek, mint idejük jó részében évtizedek óta, hogy hány funkcit is küldhetnek az ORF kuratóriumába. Mert az állami televízió-plusz-rádiót fel kell turbózni, mielőtt jön a privát média. Az meg jön, mert jőnie kell, hisz´ már Strasbourgban is kimondták több esztendeje: nem járja, hogy osztrák halandó osztrák halandónak osztrák földön nem sugározhat. Az kérem vétek a sajtószabadság oltárán (esetleg ellen), és Klima kormányfő is megígérte.

Persze nem azért, mert a populista Jörg Haider a hagyományosan vörösbe hajló Rundfunkot (magyarul körszikra, még magyarabbul rádió), mióta eszét tudja, Rotfunknak mondja, és fennhangon követeli a közmédia pluralizálását. Hanem azért, mert miért ne. Csak lassan, hogy senki meg ne hallja. Leginkább a nézők ne. Akik a kábelen lógva egyébként is majd két tucat német nyelvű tévé közül választhatnak évek óta. Igaz, Bécsben - írd és mondd - egyetlen kábeltévé-társaság működik, de az behozza Nagy-Németország minden képi gyönyörét az osztrák főváros háztartásaiba. Ám az ottani televíziók valóban németül, sőt felnémetül beszélnek, nem osztrákosan (az ORF időnként szinkronizálja is a germán reklámokat, hogy leküzdjék a helyiek érzelmi ellenállását). Ideje hát biflázni a magyart, hátha átnyúl a Lajtán Sándor Sára is az ő közszolgálati magyarságteljesítményével. Na nem, Donau Televízióra, mely beteríti egész Dél-Tirolt, még nem gondoltak Bécs büszke várában, annál inkább egy versenyképesebb csak-hazaira.

A szocik, Klima-menedzser korszellemének megfelelően, üzletiesíteni szeretnék a hivatalt: alakuljon az állami adó részvénytársasággá. Helyes - mondja a koalíciós partner ÖVP (Néppárt) -, csak azt kérnénk tisztelettel, hogy a tartományi főnökök kerüljenek be a felügyelő bizottságba. Szép is lenne - kontrázik az SPÖ (Szocialista Párt) -, így jutnátok 23 százalékos pártként 60 százaléknyi hatalomhoz csak azért, mert több kiskirályotokat választotta meg a nép. Mi inkább azt követeljük merő önzetlenségből, hogy legyen a tévéelnöknek egy hangyányit nagyobb a befolyása, mint eddig. Szólhasson bele szegény végre a napi programokba is (ezt ugyanis a demokrácia szokatlan fintoraként mindeddig tiltja a törvény), és ne kelljen minden átszervezési javaslatát a parlament elé vinnie. Az állam szerezzen magának jó előre biztos pozíciókat a jövedelmező médiaüzletágak (CD, videó, Internet és digitális televíziózás) piacán. Ehhez pedig új médiatörvény kell - jelzi a szocialisták félmagyar tévéfelelőse, Andreas Rudas -, mert a régi még akkor készült, "amikor szatelliten az emberek azt értették, hogy egy kutya repked a fejük fölött".

Valamikor persze privatizálni is lehet majd: ennek keretében legalább (valószínűleg legfeljebb) egy országos frekvenciát megkaphat egy gondosan kiválasztandó magántársaság. Talán már 1999-ben. Mindössze az ziher, hogy többségileg német lesz az az egy. Írisz kizárva. Az osztrák újságpiacot már régóta uralja a teuton. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ), mely markában tartja Ausztria két legnagyobb napilapját, a Kronét és a Kuriert, így közös vállalkozásukat, a nagy hatalmú Mediaprintet is, most a Kurieron keresztül tör előre, mely a Sat 1-gyel társulva várja, hogy a kormány utalja már ki azt a bizonyos egyetlen frekvenciát. A Krone az RTL-lel együtt nyomul, a sikeres bulvár hetilap, a News meg a Pro 7-tel. Mindegyiknek van egy jókora bankkapcsolata, mely szintúgy a rajnai kapitalizmustól duzzad. Az amerikaiak pedig duzzognának, ha egyáltalán a húsosfazék közelébe kerülhetnének. Az újságokkal mindössze az a bökkenő, hogy a hatályos törvények szerint nem emelhetik részesedésüket 26 (miért éppen 26?) százalék fölé semmilyen osztrák rádió- vagy tévéállomás tulajdonában. 25-ig számoló könyvelők sürgősen kerestetnek. A jenkik meg elégedjenek meg azzal, hogy a legfrissebb számítások szerint a két közszolgálati csatornán sugárzott műsorok 83 százaléka tőlük származik. Alighanem fordítják már valahol valakik a "kultúrmocsok" kifejezést vissza németre.

Addig is folyik a karmok élesítése. Láthatóan még nincs minden levajazva, a verseny most a helyi tévék és rádiók háza táján éleződik. Az SPÖ, ha Bécsről van szó, ahol még mindig enyhe fölénnyel kormányozza a koalíciós tandemet, nem idegenkedik annyira a tartományi befolyás erősítésétől. A W1, ami voltaképp nem más, mint e koalíció képi meghosszabbítása, épp műsorait szeretné rásózni a helyi kábelhálózatokra, hátha ily módon meggazdagodva ott feszíthet majd az országos engedélyért ácsingózók sorában. Aki megcsodálta már a Budapest TV-t, ne várjon sokkal felemelőbbet a szomszéd fővárosban. Kevesebb ezoterikus hajcihő, selypítő riporter és piszkos körmű ékszerügynök, de hasonló mennyiségű unalom, helyi közügynek álcázott provincializmus, és politikailag túl korrekt transzvesztita élvezhető ott, sok-sok ismétlésben.

A rádióban legalább nem látszanak a dilettánsok. S ott amúgy is azonos a minta: álkönnyed csevely két stupid reklám között. A hirdetések világának újrafelosztásáért pár hete 53 magánrádió indult csatába szerte Ausztriában. Engedélyük birtokában áprilistól lőhetnek élesben az éterben. Előttük vagy mögöttük masíroznak a pártok. Persze Bécs környékén a legnagyobb a tülekedés. Érdekes üzleti szövetségek formálódnak: a szoci-közeli Bank Austria és a szabadelvű Standard az alantas ízlésű Kronéval állt össze (Radio 1 - vadonatúj stúdiójuk hét végi megnyitóján ott zsezsgett a kancellár és néppárti helyettese); a balliberális News a konzervatív Pressével szerződött (Antenne Wien); a CLT-Ufa (tudjuk: Bertelsmann) a zöld-alternatív Falterrel (K4) stb. A hivatalos Ö3 pedig - legkevesebb - berezelt. A pont harminc esztendeje valóságos kultúrforradalmat csináló harmadik állami rádiócsatorna (elérte, hogy azóta főműsoridőben is lehet Rolling Stonest hallgatni) rögvest megkurtította napi híranyagát, szemétdombra hajította információs magazinját, és remeg minden egyes schillingért, melyet elorozhat tőle a konkurencia. Joggal, hiszen ő az ORF fejőstehene. Ám akkor fél csak igazán, mikor arra gondol, hogy az ördögibbnél ördögibb riválisok között megbúvik egy angyal is.

A Radio Stephansdom startra kész. A "lélek oázisa" várja ott a hallgatót, halk méltóság, "cigarettát nem reklámozunk", s amikor nincs ima, buzog a zene - mint mondják - oldie-based soft adult contemporary stílusban.

Mátyás-templom, mondd, miért hallgatsz!?

Kovács Éva

(Bécs)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.