Erémi Zoltán

Még ha belepusztul is a világ

Mit tett a kormány az igazságszolgáltatással?

  • Erémi Zoltán
  • 2012. június 17.

Publicisztika

Mára valósággá vált, amiről áprilisban (lásd: Végelbánás, Magyar Narancs, 2012. április 5.) még csak feltételes módban beszéltem: a 62. életévüket betöltött bírák kézhez kapták a felmentésüket tartalmazó okiratokat, melyeket ténykedésének utolsó napjain még Schmitt Pál írt alá. A Fidesz-kormányzat ezzel a lépésével bebizonyította, hogy nemcsak a hazai ellenzék vagy a nemzetközi közvélemény, de saját közjogi értékei sem számítanak sokat abban a lassan mitológiai méreteket-kereteket öltő háborúban, amit a hatalom megtartásáért folytat.

Ha valamivel, hát ezzel bizonyára beírja magát a magyar jogtörténetbe a második Fidesz-kormány. "Ez volt az a kormányzat", mondják majd föl a tételt a leendő joghallgatók, "amely a kétharmados választási győzelem után letért az önmérséklet alkotmányos útjáról; közvetlenül irányította a parlamentet; konkrét politikai akaratot ültetett át egy az egyben a törvényekbe; nem a törvények szerint, hanem a törvények révén kormányozott; sem személyi, sem intézményi szinten nem törekedett a hatalommegosztásra. Átlépte a demokrácia Rubiconját, és akik az útját állták, azokkal elbánt - 'törvényesen', ahogy akkoriban az újfajta törvényességet értelmezték."

Szenteljünk tehát pár szót a proskripció taláros áldozatainak - nem személyes érdemeik, csupán magas tisztségük és emberi méltóságuk miatt.

*

A bírák pedig bizony vétkeztek, élükön a főbíróval, amikor nem átallottak lesújtó véleményt nyilvánítani a semmisségi törvényről, erről a jogi szörnyszülöttről, amely nem is törvény, nem is közkegyelem, ellenben konkrét bírói döntéseket felülíró jogalkotói ítélet volt. Az igazságszolgák büntetése szó szerint fővesztés lett: pár héttel a tiltakozás után határozta el a kormányzat a 62 éves nyugdíjkorhatár bevezetését, megspékelve a vezetői kinevezések 2012 elejéig tartó moratóriumával. Akkor még nem tudtuk, hogy ez pont az Országos Bírósági Hivatal elnökének majdani beiktatásáig tart.

Ebben az alaptörvényileg rendszeresített nyugdíjkorhatárban voltaképpen nehéz ép ésszel megmondani, mi a legfelháborítóbb. Az életkori diszkrimináció a kinevezés időpontjának alapulvétele helyett? Csekélység... Az a háttérben húzódó förtelmes általánosítás, hogy ezek mind a régi rendszer emberei, kiszolgálói voltak? Ugyan már! Tudjuk, hogy ugyanúgy nem volt az Baka András, mint például a győri megyei bíróság tanácselnöke, Köszler Ferenc, vagy Szívós Mária, az újdonsült alkotmánybíró, akit "szerencséjére" nem nyugdíjaztak. Vagy az a tény volna a legbőszítőbb, hogy a jogalkotó hatalom a hatalommegosztás alapelvét félretéve mélyen övön alul odavágott az útjába kerülő bírói hatalomnak? Ez már közel van a lényeghez: hisz ahol a törvény a nyíltan politikai leszámolás eszköze lehet, ott nincsenek sérthetetlen elvek, nincsenek közös játékszabályok, ott közjogi polgárháború van. Kétszáz megbecsült, közhivatalban levő ember egzisztenciájának válogatás nélkül való megroppantása, karrierjének megszakítása húsz évvel a rendszerváltás után - igen, ez is beletartozik a képbe.

A jövőt illetően legfontosabb tényező azonban a hivatalban maradó bírák biztonságérzete: vajon hogy érzik magukat az igazság független letéteményesei, miután ezt is meg lehetett csinálni velük? Miután legtekintélyesebb rétegüket - mert tény, hogy az volt, pártállami múlt ide vagy oda - egy kormányzati intézkedéssel megsemmisítették? Ebben rejlik a törvényekkel kormányzó hatalom működésének kegyetlen logikája: a félelem, a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság légkörének fenntartásában. Abban, ahogy a mindenható politikai akarat kitapintható a szabályok mögött. Talán nem meglepő, hogy az ítélkezésükben csak a törvényeknek és lelkiismeretüknek alárendelt bírák különösen érzékenyek arra, ha a jogszabály mögött nem fedezhető fel erkölcsös jogalkotói szándék. Hogyan dolgoznak tovább, miféle függetlenség érzetével? A munkájukkal kapcsolatos igazgatási intézkedéseket függetleníteni tudják-e a történtektől? Kérdés persze, hogy van-e bizonyíték erre a félelemre. Van bizony, paradox módon éppen az, hogy a bírák most már nem tiltakoznak. A bírák hallgatnak.

*

Talán akadnak, akik úgy képzelik, hogy a nyugdíjas bírák ezentúl elégedetten, békés pecázással múlatják idejüket, vagy netán zsíros új állásban élvezik tovább az életet; bizonyára vannak, akik elégedettek az állítólagos "régi káderek" kiebrudalásával. De még ha igaz volna is, hogy az összes kirúgott bíró a régi rendszer híve volt; még ha alappal tehetnénk is föl, hogy semmi sajnálatra méltó nincs bennük; ha bármi valós bűnt tényleg rájuk süthetnénk - akkor is ki kell mondanunk, hogy ezt így elintézni - nemhogy jogállami keretek, de európai (civilizált, keresztény, polgári) viszonyok közt - egyszerűen nem lehet. Orbán Viktor kormánya az 1990 óta épülő magyar jogállamiságot erkölcstelen módon "kényszernyugdíjazta". És itt nincs helye vitának arról, hogy milyen volt a rendszerváltás (zavaros, paktumokkal túlterhelt, hatalomátmentős, bármilyen), hogy milyen a jövő Magyarországa (hatékonyabb, kicsit kevésbé demokratikus, de szörnyen sikeres), vagy hogy volt ennél rosszabb kormány is. Annál ugyanis nincs lejjebb, amikor a jogbiztonság minimumát, a demokrácia alapelemeit száműzik. Most pontosan ez történik.

Az alaptörvény preambuluma arról értekezik, hogy mikor és hol szakadt meg a magyar államiság jogfolytonossága. Hitet tesz történeti alkotmányunk vívmányai mellett. Nos, pontosan a "Nemzeti Hitvallás" szellemében, a történeti magyar alkotmány talaján állva mondhatjuk, annak a "láthatatlan" alkotmánynak a talaján, amit az egymást váltó diktatúrák csupán félredobtak, de nem szüntettek meg - hiszen sem a szuverenitást hordozó nemzet, sem a természetjog alapelvei nem szűntek, nem szűnnek meg -, hogy 2012. január elsejével alkotmányunkat megint felfüggesztették. Törvényes jogainkat és szabadságainkat csorbították, és elvették a hitünket abban, hogy a törvények jók és jó célt szolgálnak. E folyamat egyik perdöntő mozzanata a bírák nyugdíjazása. Ezen pedig már nem segít az sem, ha az Alkotmánybíróság maradék jogköreivel élve igyekszik talán helyre tenni a kibillent egyensúlyt. A botrány megtörtént, megmásíthatatlanul, letagadhatatlanul. A háttérben nem pusztán a hatalomvágy munkál, hiszen az minden politikai törekvés immanens eleme. Ez már a határtalan cinizmussal elegyedő kétségbeesett és perverz sóvárgás... Legyen a miénk Justitia is - pereat mundus... "Ez a téboly vezette", szólnak majd a jövő patetikus és túlzó képeket kedvelő joghallgatói, amikor a tétel fölmondásának végéhez érnek, "ez indította a fékevesztett Főkormányost és legénységét a vén Justitia meggyalázására".

A szerző jogász. Blogja: www.eremizoltan.blogspot.com.

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.

Kapupánik

A mai fiatalok már nem tudják mi az élet, se háborújuk, se békéjük, kapálni se tudnak, csak ülnek a számítógép előtt. Gyenge, menekülő generációt szült a korábbiak feszített, izzadságos munkája, elkényeztették őket. Az ilyenekből nem lesznek ’56-os hősök.

Futott két kört

A békemisszió a béke ügyét sajnos, és reméljük egyelőre, nem vitte mérhetően előre utolsó, múlt heti bejelentkezésünk óta, pedig azóta Kijiv, Moszkva és Hszi Csin-ping után Washingtont és az akkor még ép fülű Trump elnökjelölt urat is megjárta Orbán Viktor.

Visszacsatolás

Amikor Antall József a választási sikerének valahai eufóriájában azt találta mondani, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, nagyot dobbant a nemzeti szű, vagy lélek. Hogy pontosan mire gondolt a felhevült költő, azt éppenséggel soha nem fogjuk megtudni.

„Mit írtál, szakácskönyvet?”

Bár már négy kötetet jegyez – egy beszélgetőkönyvet és több színpadi adaptációt –, még mindig zavarba ejti, ha írónak nevezik. Az Örkény Színház színészével a legújabb novelláskötete, a Kevert kapcsán így elsősorban az írásról beszélgettünk.

Zsákban futás a pálya mellett

Csák János helyét vette át az európai parlamenti és önkormányzati választás másnapján. Nem a lehengerlő víziók embere, inkább igyekvő háttérmunkás. Kérdés, hogy ez mennyi ideig lesz elég az életben maradáshoz.

„Egy dobásunk van”

Még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta a 2017-ben nagy lendülettel indult párt szereplése az idei júniusi választásokon. Tompos Márton 3,7 százalékos pártot vesz át, ígérete szerint valami teljesen újat fognak kipróbálni.

Sarkadi utca, Berlin

Egy egész utcát uralt Berlinben az a prostituáltakat dolgoztató Békés megyei banda, amelynek tagjait emberkereskedelem miatt ítélte súlyos fegyházbüntetésre és vagyonelkobzásra a Gyulai Törvényszék.