Hogy van-e háború Macedóniában, vagy nincs, azt megválaszolni szinte ízlés kérdése.

n

Ha háború az, amikor a macedón fegyveres erők T-55-ösökből és harci helikopterekről észak-macedóniai falvakat bombáznak, és gyalogsági rohamokat intéznek eme települések ellen; ha háború az, amikor az albán gerillák naponta ölnek meg lesből vagy tűzharcban macedón katonákat, rendőröket; ha háború az, amikor a május közepén meggyilkolt nyolc macedón katona temetése után Bitolában a gyászoló tömeg albán boltokat tör össze és gyújt fel, akkor háború van.

Ha viszont arra gondolunk, hogy a május elején alakult nemzeti egységkormányban a macedón pártokon kívül helyet kapott az Albánok Demokratikus Pártja (DPA) és a Demokratikus Felvirágzás Pártja (PDP) is, és hogy ez a kormány - melynek egyetlen tagja sem akarja a háborút, és amelyet a legutóbbi választások eredményei szerint az ország lakosságának 90 százaléka támogat - lapzártánkkor még mindig nem hullott darabjaira, akkor hajlamosak lehetünk úgy ítélni, hogy ez még nem háború.

Nem kétséges: az ország nagyvárosaiban és belsejében élő albán kisebbség számára a két albán párt kormányzati pozíciója biztosítja a leghatékonyabb védelmet; és a válság békés és igazságos rendezésére is addig van esély, amíg ők részt vesznek a politikai párbeszédben. Ugyanakkor vezetőik, Ilmer Imeri és Arban Xhaferi, e két bátor férfiú iszonyatos nyomás alatt állnak. Konkrétan: az életükkel játszanak. Egyfelől azért, mert annak a kormánynak a tagjai, amely épp lövi nemzettársaikat, és ezt a gerillák (és a mögöttük álló kosovói radikális vezetők) soha nem fogják nekik megbocsátani. Másfelől pedig azért, mert nemzettársaik a saját kormányuk által odavezényelt macedón katonákat irtják: emiatt meg a macedón közvélemény tekinti őket árulónak.

De e két albán párt célja nem pusztán az erőszak eszkalációjának megakadályozása. Egységes Macedóniát akarnak, és benne - alkotmánymódosítással - társnemzeti státust az ország lakosságának egyhamadát kitevő albánok számára: a nyelvhasználat, a kultúra, az államigazgatás, az oktatás etnikai alapú dualizálását. Tiszteletre méltó politikai program, amelyről március végén Trajkovszki elnök is hajlandó lett volna tárgyalni. Sőt. Az egyetlen, amely e pillanatban végrehajtható.

A másik a háború.