n Olvasd el, mert az ellenkezője az igaz - a rendszerváltás előtt az MSZMP napilapját kellett e maxima figyelembevételével forgatni. Most a Fideszhez kell hasonló logikával közelíteni: hallgasd meg, mit mondanak, mert az ellenkezőjét fogják tenni. Ha ostorozzák az 1998 előtti korrupciót, a közpénzek elherdálását, mérget vehetünk arra, hogy "valami" történt a Magyar Fejlesztési Bank, a társadalombiztosítás vagy az országimázsolás tájékán; amikor emelkedő nemzetről, a határon túliak támogatásáról harsog az agitprop, már gyanakodhatunk is, hogy a kifelé nagy csinnadrattával kísért HUF-ok kezdenek - mondjuk Erdélyből - nagy számban befelé sunnyogni; amikor a Rend magasztosságáról és polgáritársadalom-építő mivoltáról hallunk szónoklatokat, biztosak lehetünk abban, hogy a legnagyobb kormánypárt (a Párt) merényletre készül a jogbiztonság ellen.
Vegyünk két, látszólag már unalmas ügyet.
Az FKGP képviselőcsoportja kizárta Torgyán József pártelnököt a testületből; a házelnök a frakcióvezető tájékoztatása után állásfoglalást kért az ügyrendi bizottságtól, amely többségi határozattal a döntést elfogadta. Áder János ezek után jóváhagyta Torgyán függetlenné nyilvánítását. Csakhogy: az ügyrendi bizottságból a szavazás előtt a kisgazdafrakció visszahívta eredeti - és Torgyán-párti - tagjait, és helyükre antitorgyánista képviselőket küldött; márpedig az érvényes határozathoz - amelyet Áder irányadónak fogadott el - az ő voksaik is kellettek.
A Fővárosi Bíróság Pallag László (ő az egyik visszahívott bizottsági tag) szóbeli keresetére megsemmisítette mind a Torgyán kizárását kimondó frakcióhatározatot, mind az ügyrendi bizottság cseréire vonatkozó eljárást. A bíróság ítéletét azonban az Országgyűlés elnöke - a bíróság által illegitimnek tartott - ügyrendi bizottság állásfoglalására, míg a frakció a szabad mandátumra vonatkozó alkotmánybírósági (AB) döntésre hivatkozva nem fogadta el.
A kisgazda marakodás aktuális vonzatai, hogy ki miért kivel és ki ellen, most teljességgel érdektelenek. A lényeg az, hogy a Magyar Köztársaság hatályos törvényei alapján született egy jogerős bírósági döntés, amelyet - immár deklaráltan - nem vesz figyelembe az Országgyűlés elnöke. Egy bírósági ítéletet lehet vitatni; nyíltan vagy burkoltan el lehet küldeni a búsba a bírót; és az igazságtalannak tartott határozatot lehet megfellebbezni; de egy jogállamban senki nem viselkedhet úgy (főleg egy közjogi méltóság nem), mintha a jogerős ítélet nem létezne.
Nézzük a másik esetet. Lapzártánk után a Fidesz valószínűleg megint átpasszíroz a parlamenten egy első ránézésre értelmetlen törvényt. A Lex Répássynak nevezett indítvány a Polgári törvénykönyvet (Ptk.) úgy módosítaná, hogy a sajtóban ezentúl ne csak a téves tényközlés legyen perelhető és helyreigazítható, hanem az olyan vélemény is, amely úgymond sérti valakinek a "jó hírét". Új elemként a bíróság "közérdekű célra fordítható" bírságot is kiszabhat a jogsértésen kapott lapra: ennek nagysága attól függ, hogy a bíró mekkora összeget tart elrettentő erejűnek.
A fideszes emberjogi harcosok az indítvány szükségességét az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjog korlátozhatatlanságából vezetik le; ennek érdekében akarják tovább korlátozni a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogát. Holott ennek eddig is voltak törvényi korlátai a Ptk.-ban (jó hírnév védelme, helyreigazítás) és a Büntető törvénykönyvben (rágalmazás, becsületsértés, államtitok védelme). A módosításban említett sérelmet a Lex Répássy előtt is lehetett tehát orvosolni. Ráadásul az AB 30/1992. számú határozatában leszögezte: noha a véleménynyilvánítás joga nem korlátozhatatlan, "kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni".
A Fidesz indítványa - ahelyett, hogy egyértelműsítené a Ptk. vonatkozó passzusait (például azt, hogy az információhoz való jog jegyében egy nyilvános rendezvényről való korrekt tudósítás nem perelhető, lásd a Magyar Hírlap esetét Mme Kormányfőtanácsadóval) - inkább lazítja a szöveget. A törvény ebben a formában a bíróságoknak és még inkább a bíróságok befolyásolására kedvet érző politikai erőknek szolgáltatja ki a sajtót. Az aktuális kormányzatnak nem tetsző médium ezentúl sakkban tartható; az elrettentő nagyságú büntetés lehetősége beindíthatja az öncenzurális reflexeket; ahelyett, hogy tisztulna a kép, még jobban beleragadunk a gányba.
Káosz van. Ám tévedünk, ha ennek okát kizárólag abban látjuk, hogy a Párt vezérkarának nincs tehetsége az államirányításhoz. A szabályok betartásán alapuló irányításhoz a jelek szerint valóban nem értenek; a szabályok felrúgásán alapuló rendetlenség viszont már az ő terepük. A Köztársaság jogrendjének sorozatos letiprása tudatos stratégia; ha minden, még a törvények ereje is viszonylagos, annál nagyobb a mozgástere annak, aki éppen helyzetben van. Mert csak ez számít: amíg én vagyok az úr, én osztom a lapot.
