Mérő László: Az interim menedzser

  • .
  • 2009. szeptember 10.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2009. augusztus 27. Hüledezve olvasom Mérő László rovatában (Mancs, XXI/35.) ezeket a sorokat: "A profi politikus Orbán Viktor úgy győzte le három év alatt a profi vezérigazgató Gyurcsány Ferencet, hogy ezalatt szemtől szembe egyszer sem csaptak össze.
Ez a politika művészete." Ha az ember ismeri ennek a három évnek a történetét (sajnos ismeri), ebből a két mondatból csak arra lehet következtetni, hogy Mérő szerint a "politika művészetének" legfontosabb ismérve a csillapíthatatlan hatalomvágy (cezarománia), a politikai ellenfél gátlástalan gyalázása (karaktergyilkosság), a populista hecckampányok, a számonkéréssel való fenyegetés, a parlamenti kivonulások, a kacérkodás a szélsőségesekkel. Szabad-e mindezt "politikai művészetnek" elkönyvelni csupán azért, mert ezeknek a fogásoknak a következetes alkalmazása Orbánt (a dolgok jelen állása szerint) a biztos befutó pozíciójába juttatta? Szabad-e a sikerből mércét fabrikálni? Az értékmentes profizmus - a menedzserszemlélet - szerint, úgy látszik, ez megengedett eljárás. Minden porcikám tiltakozik ellene!

Hollós B. Róbert

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.