Mérő László: Az interim menedzser

  • .
  • 2009. szeptember 10.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2009. augusztus 27. Hüledezve olvasom Mérő László rovatában (Mancs, XXI/35.) ezeket a sorokat: "A profi politikus Orbán Viktor úgy győzte le három év alatt a profi vezérigazgató Gyurcsány Ferencet, hogy ezalatt szemtől szembe egyszer sem csaptak össze.
Ez a politika művészete." Ha az ember ismeri ennek a három évnek a történetét (sajnos ismeri), ebből a két mondatból csak arra lehet következtetni, hogy Mérő szerint a "politika művészetének" legfontosabb ismérve a csillapíthatatlan hatalomvágy (cezarománia), a politikai ellenfél gátlástalan gyalázása (karaktergyilkosság), a populista hecckampányok, a számonkéréssel való fenyegetés, a parlamenti kivonulások, a kacérkodás a szélsőségesekkel. Szabad-e mindezt "politikai művészetnek" elkönyvelni csupán azért, mert ezeknek a fogásoknak a következetes alkalmazása Orbánt (a dolgok jelen állása szerint) a biztos befutó pozíciójába juttatta? Szabad-e a sikerből mércét fabrikálni? Az értékmentes profizmus - a menedzserszemlélet - szerint, úgy látszik, ez megengedett eljárás. Minden porcikám tiltakozik ellene!

Hollós B. Róbert

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.