Paul Hockenos

Megint rossz lóra – Miért választja Közép-Európa az atomot és a szenet?

  • Paul Hockenos
  • 2013.12.30 11:11

Publicisztika

Az ENSZ múlt heti varsói klímakonferenciája kitűnő alkalmat kínált, hogy szemügyre vegyük a közép-európai országok energiapolitikáját. Annál is halaszthatatlanabb ez, mivel a visegrádi államok, azaz Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország most olyan hibát készülnek elkövetni, aminek az árát drágán fogják megfizetni a következő évtizedekben.

Miközben Európa túlnyomó része a megújuló energiaforrásokba fektet be, és alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra építi terveit, a visegrádi országok a múlt ideáinak foglyává váltak. A közép-európaiak a szénre, az atomenergiára és a külföldről behozott gázra és olajra alapozzák a jövőjüket - épp akkor, amikor az alacsony kibocsátású, tiszta energia megfizethetővé válik. Sőt: a fosszilis fűtőanyagok és az atomenergia ára az elmúlt években az egekbe szökött, és minden számítás szerint ott is fog maradni. A megújuló energiáké viszont zuhanórepülésben van, és rohamléptekkel fejlődik a tiszta energia technológiája is. Mostanra már a pénzben és napsütésben mérsékelten dúskáló országok számára is költséghatékonnyá válik, ami ezen államok számára is értelmetlenné teszi a befektetéseket a hagyományos energiatermelésbe.

A hibás energiastratégia nemcsak az európai főáramtól szigeteli el a visegrádi országokat, de veszélyezteti hosszú távú energiabiztonságukat is - ha mégannyira ezt tartják is a legfőbb értéknek. Energetikai portfóliójuk különbözik, az energiabiztonság azonban mindannyiuk számára elsődleges. A szovjet alárendeltség emléke érthetően nyomasztja őket, és minthogy a földrajz azóta sem változott, s továbbra is Putyin Oroszországa és a másik, a múltban sokszor ellenséges hatalom, Németország szorítja őket egymáshoz, az energetikai autonómia nyilvánvalóan fő céljuk maradt.

Csakhogy a makacs ragaszkodás a hagyományos energiaforrásokhoz ezt a függetlenséget mind távolibbá teszi. Csehországban a fosszilis energiahordozók adják az elsődleges energiaszolgáltatás 80 százalékát; ennek szinte teljes egésze import; nagy része Oroszországból. Magyarország és Szlovákia is a Gazprom fontos vásárlói közé tartozik. A csapat legkevésbé kiszolgáltatott tagja, Lengyelország nagymértékben támaszkodik saját szénkészletére és a szocializmusban épült széntüzelésű erőműveire; ezek az unió legszennyezőbb erőművei. Lengyelország a legnagyobb széntermelő Európában (világviszonylatban a 9.), de kőolaj- és gázszükségleteinek 90, illetve 65 százalékát Oroszországból szerzi be. A visegrádi országok válasza e feladványra logikusan hangzik: az ellátás diverzifikálása, vagyis a több lábon állás. Minél többféle energiaforrásból gazdálkodik egy nemzet, annál kevésbé függ egytől. A közép-európaiak hagyományos fosszilis energiahordozókból, atomenergiából, nem hagyományos földgázból, például palagázból, hulladékégetésből és persze megújuló energiaforrásokból gondolják összeállítani a maguk kosarát.

Ám ez a sokféle alkotóelemből összeálló kép csalóka. A nagy amerikai olajcégek például súlyosan túlbecsülték a közép-európai palagázkészleteket: a nagyralátó tervek beharangozása után idén új számításokat végeztek, majd kivonultak Lengyelországból: arra jutottak, hogy Lengyelországban még sincs hatalmas palagázkészlet. Közép-Európában elmarad a palagáz-forradalom.

A közép-európai államok - és balti meg balkáni sorstársaik - az atomenergiát vélik most a megoldás kulcsának. Ez legutóbb akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Orbán Viktor kijelentette: a Visegrád-csoport önállóan keresi a módját energiaszükségletei kielégítésének, az Európai Unió intelmeitől függetlenül. Csehország erősen dolgozik atomenergia-termelésének bővítésén. A cél a két dél-csehországi atomerőmű szolgáltatta kapacitás megduplázása, s az, hogy a nukleáris energia 2040-re a hazai energiamix 30 százalékát adja. A cseh kormány 9 milliárd eurós tendert írt ki két atomerőmű építésére: ennél nagyobb értékű szerződést ez az ország még soha nem ajánlott senkinek, s ez az egyetlen élő pályázat nukleáris kapacitás építésére az egész unióban. De jó oka van annak, hogy a befektetők nem tapossák egymás sarkát: a reaktorok építésének költségei oly magasak, hogy nincs az a befektető, aki ki tudná gazdálkodni őket.

Út a múltba

Az atomenergia kiterjesztésének fő akadálya ugyanis ma nem a biztonság, hanem a költségek. Az atomenergia egész egyszerűen nem finanszírozható. Nagy-Britannia például nagy bajt csinált magának: a fukusimai katasztrófa után megépítendő első új atomreaktor úgy 23 milliárd dollárjába kerül majd. A megtérüléshez a brit kormány egy megawattóra energiáért 92,5 fontot ígért a befektető francia konzorciumnak: ez az ár - mely 2023-tól 35 éven át lesz érvényben - a jelenlegi piaci árszint kétszerese.

Az Európai Bizottság épp ezért figyeli növekvő szkepszissel az atomenergiát, s nemrég jelezte azt is, hogy az új nukleáris beruházások nem számíthatnak állami segítségre: márpedig ez a kikötés, ha érvénybe lép, bizonyosan a végüket jelenti. A bizottság energiaügyi főigazgatóságáról nemrégiben kiszivárgott jelentés megerősítette azt, amit a fosszilis és a nukleáris erőműveket üzemeltető cégek mindenáron tagadnak: hogy bőkezűbb állami támogatásban részesülnek, mint a megújulók. Ha e támogatásoktól megfosztják őket, egyikük sem lenne képes versenyezni a mind fejlettebb technológiájú, változatos zöld energiákkal.

Lengyelország politikai elitje - amely szorosan összefonódott a hagyományos energiahordozók iparának érdekcsoportjával; s a helyzet egész Közép-Európában hasonló - csalatkozik, ha azzal áltatja magát, hogy a szénkészlet szavatolja majd függetlenségét az importtól. A varsói kormány egyenesen külszíni fejtésű lignitbányák megnyitását fontolgatja: mintha a múltban élne. A lengyel szén egész egyszerűen nem versenyképes az Oroszországból és más országokból származóval - és ezen még az sem segít, hogy az unió kibocsátáskereskedelmi rendszere (az ETS) összeomlott, és pillanatnyilag senki nem fizet a szén-dioxid-kibocsátásért. Ez nem sokáig marad így: az új német kormány az ETS-t remélhetőleg gatyába fogja rázni, és kiszorítja a szenet az energiapiacról. A combos közép-európai energialobbik - amelyek derékhadát az állami tulajdonú erőmű- és szolgáltatóóriások adják - sokakat meggyőztek arról, hogy a megújuló energia luxustermék, ami lehet, hogy jó a kőgazdag németeknek, de nem lehet jó nekünk. Csakhogy ez ma már nem igaz. A napenergia - és rögtön utána a rangsorban a tengerparti szélenergia - már versenyképes a fosszilis energiahordozókkal. A Citigroup egyik szakértője a Financial Timesban nemrég arról számolt be, hogy "elérkeztünk arra a pontra, amikor a keresletet a jéghideg és kőkemény gazdasági számítások fogják irányítani, és nem az állami támogatások. Ez pedig átírja a játékszabályokat". Egy másik nemzetközi bank, a UBS úgy véli, "az állami támogatások nélküli napenergia forradalma" zajlik Európában. A UBS becslései szerint 2020-ra Európa bizonyos részeinek energiaszükségletét 18 százalékban a napenergia fogja kielégíteni.

Mindez azt jelenti, hogy Közép- és Kelet-Európa most minden további nélkül zöldre válthatna, s elkezdhetné kiépíteni azt az infrastruktúrát, amely növelné energiabiztonságát és leverné az energia árát. Lengyelország huzatos északi tengerpartja ideális helyszíne a szélerőműparkoknak. Csehország ugyanolyan napenergia-potenciállal bír, mint Dél-Németország, ahol az Alpoktól a Fekete-erdőig napelemek díszelegnek a falusi háztetőkön. Magyarország pedig valóságos geotermikus energiakincs tetején várja a tiszta jövőt: ezt már a törökök is kapiskálták, akik majd 500 évvel ezelőtt az első fürdőket építették Budán.

Megújuló lehetőségek

Számos tanulmány bebizonyította már, hogy Közép-Európa megérett a megújuló energiaforrások használatára. A lengyelországi Greenpeace és az Európai Megújuló Energia Tanács (EREC) által jegyzett 2013-as kutatás azt állítja, hogy ha Lengyelország a széniparba tervezett beruházásait a megújuló energiaforrások irányába terelné, a megújulók részesedését a 2010-es 7,8 százalékról 2030-ra 26,8 százalékra növelhetné, s megfelezhetné a szénfelhasználást. Ha az energetikai beruházások 90 százalékát a megújulókra fordítanák, az több mint százezer új munkahelyet is teremtene (a szénszektor eközben ötvenezret veszítene). Mindemellett az energiabiztonságot is szolgálná, és csökkentené az importfüggőséget.

Ha a politikai osztályt nehéz is megnyerni az ügynek, a közvélemény-kutatások szerint az állampolgárok és a helyi közösségek jóval nyitottabbak a megújuló energiaforrások iránt, mint választott képviselőik. Egy idén márciusban készített felmérés arról számol be, hogy a lengyelek 45 százaléka szeretné, ha lenne a háztartásában valamilyen megújuló energiát felhasználó háztartási eszköz. A legjobban a gazdák fantáziáját mozgatta meg a lehetőség. Egy másik felmérés szerint a lengyel önkormányzati tisztviselők 60 százaléka úgy véli, a tiszta energia elősegítheti a helyi gazdaság felfutását. A kis volumenű megújuló energiatermelés a valódi energiaautonómia hívei számára különösen vonzó. A zöldenergiát előállító technológiák ára csökken, és csökkenni fog a jövőben is, a közép-európaiak tehát minden további nélkül megismételhetnék mindazt, amit a németek az elmúlt évtizedben elértek. Nevezetesen: az energiatermelő és szolgáltató gigavállalatok monopóliumát önálló, kis energiatermelő egységek millióinak mozaikjára bontották le. Több mint 100 német városnak most már az a célja, hogy 2030-ra, 2035-re teljes mértékben a megújuló energiákból fedezze a szükségleteit, s ezzel a helyben megteremtett értékeket a helyi közösség hasznára fordítsa.

A közép-európai országok energiapolitikai válaszút elé érkeztek. Ám sajnálatos módon ezt a sorsfordulót nem kíséri nyílt, élénk vita. Nem kíséri semmilyen vita - az energiaiparban mit sem változtak a régmúlt napokból örökölt struktúrák, gondolkodásmódok, elfogultságok. A politikusok, az energetikai vállalatok és a sajtó egy része leplezetlenül együttműködik, s ez lehetetlenné teszi az energia demokratizálását. Ez az oka annak is, hogy áthatolhatatlan kőfalba ütközött minden olyan törvényalkotási szándék, amely magánszemélyek és kisvállalkozások előtt is megnyitotta volna az energiatermelés útját. E baljós fejlemények azt vetítik előre, hogy a visegrádi országok rossz utat választanak, s ennek a következményei a következő évtizedekben visszahullanak a fejükre. Gazdaságukat, iparukat versenyhátrányba hozzák azokkal az országokkal szemben, ahol teret hódít a tiszta energiát felhasználó gazdaság. És ha a közép-európai döntéshozókat kevéssé hatják is meg az atomenergia biztonsági kockázatai, vagy a klímaváltozás kárhozatos hatásai, akkor ne ezek miatt fektessenek be a megújuló energiába. Ezek nélkül is maradna elég oka és indoka a fordulatnak.

A szerző Berlinben élő amerikai újságíró.

Fordította D. Harangozó Aranka. A cikk első változata a World Policy Institute (worldpolicy.org) blogján jelent meg.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.