A múlt újraírása "az átmenet zavaros évtizedei"-vel kezdődött 2010 nyarán, aztán jött az alaptörvény preambuluma, ami 1944-ben elvesztett szuverenitásunk visszaszerzését már a zavaros évtized kezdetére, 1990-re tette. Aztán jöttek az állampárt és jogutódjainak erkölcsi felelősségét taglaló átmeneti rendelkezések – ám mivel az Alkotmánybíróság kihajította, a kétharmadnak az alaptörvény normaszövegébe kellett ezeket a rendelkezéseket bepakolnia (ezt tartalmazta többek között az idén tavasszal elfogadott hírhedt negyedik módosítás). Nem akárhonnan tehát, az alaptörvényből ered a kötelezettség a Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozására. Az igazságügyi miniszternek nem volt mit tennie, meg kellett írnia és be kellett tolnia a parlament elé a törvényjavaslatot.
| ||
A tervezet nem kavart nagy port, sok módosító indítvány nem is érkezett hozzá, és az a kevés is a részleteken javítana – a kritikus azonnal magára húzhatná a komcsivédő bélyeget. Ki az, aki akadályozná a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárását, a kommunista hatalombirtokosok előjogainak lebontását, a még köztünk élő bűnösök felelősségre vonását?
Csakhogy nem kell ahhoz komcsibérencnek lenni, hogy az új emlékezetpolitikai intézmény ellentmondásai szemünkbe tűnjenek.
Büntetőeljárást kezdeményezhet
A törvénytervezet általános indokolása szerint "a zavaros átmenet után valós társadalmi igény mutatkozott, hogy a közéletben alapkövetelménnyé váljon a felelősség, a hitelesség és az elszámoltathatóság". Ez jó érv: és alig is csorbítja az érvényét, hogy a fenti értékekre a "zavaros átmenet" alatt is erős társadalmi igény mutatkozott, viszont megvalósulásuk ma sem magától értetődő (lásd például a következő kormányok kezének megkötését, vagy a bántalmazó képviselők mentelmi jogának fel nem függesztését).
Látnunk kell azt is, hogy az elmúlt 23 évben sok mindent meg lehetett tudni a szocializmus működéséről (még ha az állambiztonsági adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt e tudásunk csak korlátos lehet is). De a törvényjavaslat közvetetten az eddigi tudományos eredményeket eliminálja, amikor a múltfeltárás, a múltfeldolgozás és a hozzáértő kutatás jelszavaival alapítja meg a NEB-et. És vajon tényleg meg kell-e állni a diktatúrákat fürkésző nemzeti emlékezetnek 1944 decemberénél, vagy érdemes lenne pár hónapot, évet, esetleg évtizedet még menni visszafelé? Azt hiszem, 1944 decembere előtt is lenne mit kutatni - a törvényjavaslat mégis úgy beszél a 20. századról, mintha a magyar diktatúrakorszak csak ekkor kezdődött volna.
A bizottság három tagját a parlament kétharmada választja, egy-egy tagját pedig az MTA elnöke és az igazságügyi miniszter delegálja. Megbízatásuk 9 évre szól, s kapnak mellé egy hivatalt is, köztisztviselőkkel és közalkalmazottakkal, no és költségvetési forrásokkal felszerelve. Feladatuk az lesz, hogy "általános hatáskörrel ellátja a kommunista diktatúrák (sic!) hatalmi működésének, a hatalmat birtokló személyek és szervezetek szerepének feltárását", és munkájuk eredményeit közre is adják. A diktatúrák alighanem elírás, mert a törvény végig egyes számban, diktatúraként említi ezt az időszakot: azaz az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásától (1944. december 21.) az első szabadon választott parlament alakuló üléséig (1990. május 2.) tartó kort. A bizottság fogja meghatározni, "mely szerepek, megbízatások, foglalkozások, tisztségek betöltése minősül kommunista hatalombirtoklásnak, és mely szervezetek minősülnek kommunista hatalombirtokosnak". Mindennek különös jelentőséget az ad, hogy a testület tényállításai, jelentései bíróság előtt nem támadhatók meg, jogorvoslatnak, fellebbezésnek helye nincs, miközben "kutatásai alapján a büntetőjogilag felelősnek tartott személyekkel szemben büntetőeljárás lefolytatását kezdeményezheti".
Megfellebbezhetetlenül
A tervezet ugyanakkor részletezi is, milyen körre érvényes a vizsgálódás: a Munkásőrség, a DISZ, a KISZ, az Ifjú Gárda, az MKP, a Szociáldemokrata Párt, az MDP és az MSZMP vezetői, valamint az állambiztonsági szolgálatok, a Minisztertanács, a minisztériumok vezetői, az összes rangú és szintű tanácselnök, állami vállalatok és intézmények vezetői. Ez utóbbi azonban nincs pontosan meghatározva, így nem világos, hogy a felcsúti óvoda 1967-ben vagy a miskolci színház 1989-ben olyan állami intézménynek számít-e majd, amelynek a vezetőit vizsgálni kell. Mi legyen a tanácselnök-helyettesekkel, szakszervezeti tisztségviselőkkel? Márpedig munka lesz bőven, mert a törvény szerint vezetőnek minősülnek nemcsak a fenti szervezetek első titkárai, a PB- és KB-tagok, de a területi és vállalati pártbizottságok tagjai is.
A törvény különösebb hozzáértést vagy tudományos teljesítményt nem vár el a NEB tagjaitól: elég egy jogi vagy társadalomtudományi mesterdiploma, és ötéves munkaviszony ilyen diplomákhoz kötött beosztásban. Vagyis akár egy hatodik éve közvélemény-kutatóként dolgozó szociológus is tagja lehet a testületnek - sem tudományos fokozat, sem jogi szakvizsga, vagyis a legalapvetőbb szakmai minősítés nem követelmény, elég, ha "kiemelkedő tudású elméleti szakember" az illető. Bizottsági tag azonban csakis 1972. február 14-e után született személy lehet. A dátum szimbolikus: a titkosszolgálatok átszervezésére 1990. február 14-én került sor, és csak a nagykorúságukat ez után betöltők alkalmasak a posztra. Az előélettel azonban más összeférhetetlenséget a törvényjavaslat nem tartalmaz, így akár az is előfordulhat, hogy valaki középiskolás korában KISZ-titkár volt, ám most a bizottság tagja lehet.
Ezt az ellentmondást csak erősíti a bizottság alá szervezett hivatal személyi - vagyis a tényleges kutatókra és kiszolgáló személyzetre vonatkozó - szabályozása. A törvényjavaslat ugyanis kizár e körből mindenkit, aki 1990. február 14. előtt titkosszolgálati tevékenységet folytatott, illetve aki a korábbi állampártok vagy kapcsolódó szervezetek tagja vagy foglalkoztatottja volt. (Némi enyhítés csak az MSZMP-nél jár, ebben az esetben ugyanis a kizártak vagy kilépők tagsága nem számít kizáró oknak.) A korlátozás legalább annyira érthető, mint amennyire meghökkentő, hisz a tervezetet mégiscsak egy olyan párt jegyzi, amelynek kormányában számos tagnak pártállami múltja van, s amely állami tisztségek élére is szívbaj nélkül nevez ki akár állambiztonsági előélettel rendelkező figurákat is. Kövér László, Hoffmann Rózsa, Martonyi János, Pintér Sándor, Kerényi Imre, Schmitt Pál - sorolhatnánk a neveket napestig, a törvényjavaslat meghatározása szerint egyikük sem lehetne munkatársa a Nemzeti Emlékezet Bizottsága hivatalának. Ellenben mindenfajta alapos kutakodás nélkül, jelenleg ismert életrajzuk alapján már most bármelyikükről készíthetne a hivatal olyan megfellebbezhetetlen jelentést, mely szerint kommunista hatalomgyakorlók voltak: párttagként, minisztériumi vezetőként, pártintézeti foglalkoztatottként, állami intézmény vezetőjeként.
*
A múlt ismerete nélkül demokratikus, plurális társadalom nem létezhet. De ennek a tudásnak a megszerzését aligha segíti ez a szervezet, amelyet évtizedekkel később, ellentmondásos kinevezési szabályok szerint hoz létre egyetlen politikai erő. Bőven elegendő lenne ehhez az a volt állambiztonsági iratok nyilvánosságára és kutathatóságára vonatkozó módosítási csomag, amelyet a törvényjavaslat utolsó szakaszai tartalmaznak. Kutasson, írjon és olvasson mindenki kedvére. A történelem nem megfellebbezhetetlen állami igazságosztásból, hanem sok-sok egymással is vitatkozó, egymásra reflektáló, érvelő narratívából áll majd össze.
