Mindenki boldog

Különösen a lelki szegények azok, de Ceferino Jiménez Malla, "El Pelé" is az, aki egy, mai szemmel nézve meglehetősen vitatható felállású háborúban hajtotta végre meglehetősen vitathatatlan jó cselekedetét, egy papot védelmezett meg az istentelenek, a spanyol polgárháború republikánusainak lihegő bosszúja elől, és ezért az életével fizetett. Hogy a spanyol polgárháborúból, illetve az ott egymásnak ugró felekből később mi lett, ebből a szempontból tulajdonképpen mindegy, ha valakire lőnek, próbáljuk megvédeni az illetőt, akár az életünk árán is, fütyüljünk rá, ki melyik oldalon áll, arra pedig végképp, hogy melyik oldal lesz majd a győztes.

Ez utóbbi egyébként meglehetősen ideiglenes állapot, a spanyol polgárháborúról például negyvenegy éven át Franco tábornokék mondhatták el, hogy megnyerték. Ez idő alatt azonban senkinek sem jutott az eszébe, hogy El Pelének, aki talán spanyolságteljesítményből nem vitte át a Francóék által feltett lécet, de végül is az ő oldalukon szerepelt golyófogóként, posztumusz megköszönjék. Ezt végül II. János Pál pápa tette meg helyettük, akiről el lehet mondani sok mindent, azt azonban aligha, hogy rossz politikus volna. El Pelé, az akárhogy csűrjük-csavarjuk, mégiscsak a falangisták, a nácik szövetségesei oldalán mártírrá lett roma boldoggá avatásával például úgyszólván mindenki boldog lehet. Kivéve talán a lelki szegényeket, akik nem értik, hogy a Vatikán, ha már mindenáron politizálnia kell, miért ilyen szőrmentén teszi, miért mandínerből áll ki a rasszizmus ellen. De hát ezek csak afféle lelki szegények, azok meg, ahogy az Írás mondja, boldogok amúgy is.