Tillmann J. A.

Mindenütt a spájzban

A kínai kolonizáció és a helyi kollaboránsok

  • Tillmann J. A.
  • 2021.05.26 21:00

Publicisztika

„Aki igazán ért a hadviseléshez, úgy foglalja el az idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg – írja Szun-ce –, így fegyverek alkalmazása nélkül is biztosítani tudja magának az előnyöket. Ez a csellel való támadás törvénye.”

Korántsem közismert (pedig három magyar fordítása is van), hogy A háború művészetéről 2500 éve írott traktátus milyen mértékben áthatja a kínai gondolkodást, noha ennek manapság elég egyértelmű jelei vannak. A nagy sebességgel épülő Új Selyemút (Egy Övezet Egy Út) éppúgy az ezen alapuló stratégia része, mint Latin-Amerika gazdasági befolyásolása vagy a balkáni országok eladósítása, az afrikai politikusok (és országuk) nagy részének megvétele, továbbá hídfőállások kiépítése Óceániában, akárcsak a katonai jelentőségű kikötők megvásárlása az Indiai-óceán vagy éppen a Földközi-tenger partvidékén, ahogy ez pár éve Athén kikötője, Pireusz esetében is történt.

Más térségekben ezt már korábban érzékelték: „Napjainkban annak lehetünk tanúi – állapította meg már tíz évvel ezelőtt Sanou Mbaye kameruni közgazdász –, miként alkalmazzák Szun-ce eszméit Afrikában. Egy évtized alatt több kínai települt át Afrikába, mint ahány európai él összesen a kontinensen a több évszázados európai gyarmati és neokoloniális uralom után. Kína megszerezte az ellenőrzést az afrikai helyi ipar jelentős része felett, s ezáltal megkaparintotta az exportkvótájukat.” (Africa Will Not Put Up With a Colonialist China, The Guardian, 2011. február 7.)

A hadművészeti értekezés ugyan az üzleti világban is valamelyest ismert, amerikai menedzserképzők már évtizedek óta szakirodalomként használják, de a globális kínai kolonizáció általános stratégiai alapjaként ritkán veszik tekintetbe. Ennek egyik oka az, hogy a „háború mindig a megtévesztés útját járja”, amit Szun-ce maga állapít meg. Kezdve ott, hogy a történések sora az érintettek részéről nem is háborúként ismerszik fel. Ezért is tanácsolja, hogy „ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk”. Így a hódítás a különféle hibrid módozatok folytán az érintettek előtt hosszú ideig ki sem derül. Jóllehet világszerte különböző területeken már évtizedek óta zajlik: a kereskedelemben, a pénzügyekben, a beszállítási láncok, a technológia terén… Aminek nem utolsósorban a majd’ minden országban növekvő számú kínaiak is a részei, és akiket anyaországuk fokozódó kontroll alatt tart.

Egzotizmus helyett

Egy másfajta világ eltérő jellegzetességeinek megértését az egzotikus érdeklődés bódulata, vagy az üzletelés mámora nem segíti elő. Az orientalizmus különböző hullámai nyomán különös figyelem övezi a klasszikus kínai bölcseletet; Konfuciusz mondásainak, a Tao Te Kingnek magyarul is számos (félre)fordítása jelent meg. Ám az egzotikum áhítatos híveinek, köztük nem kevés sinológusnak fogalma sincs arról, amit Yang Lian, üldözött emigráns költő és esszéista evidenciaként közöl: „2000 éve a konfucianizmus az állami ideológia. A taoizmus és a buddhizmus a konfucianizmust alátámasztó segédrendszerek.” (Yang Liang: Die Eleganz der Literati, Lettre International, 2014/3)

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk