Heteken belül eldől, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a versenyben maradt három kandidáló közül Olaszországnak, a lengyel-ukrán vagy a horvát-magyar párosnak adja-e a 2012-es Európa-bajnokság (Eb) megrendezési jogát.
Minden a Sorsé, szeressétek
Õt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
(Ady)
Az utóbbi időben a magyarországi politikai közbeszéd témáivá lettek a politikatudomány, sőt a politikai filozófia olyan elméleti kérdései, mint a gyülekezési és a szólásszabadság. Ennek a folyamatnak a kezdete igazából a desperádó-vezérkar kordonbontási akciója volt.
Az A-19136 számú auschwitzi túlélő emlékének
Emlékeznek, mit csinált Orbán Viktor volt miniszterelnök 2004. április 15-én késő délután? Hirtelen nem ugrik be? Megmondom. Ült a ferencvárosi Páva utcában létrehozott Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény ünnepélyes megnyitóján a hazai és külföldi díszvendégek között, s az alkalom komolyságához illő arckifejezéssel hallgatta a műsort és a beszédeket.
Kuncze Gábor bejelentette: márciusban nem indul újra az SZDSZ elnöki posztjáért. Távozásával a magyar politikai közélet egy valóban egyedülálló és üde színfoltját vesztette el, aki azonban eddigi - sokáig végtelennek látszó - működése során nem alkotott maradandót. Kiváló politikusi kvalitásai ellenére sem tudta sikerre vinni pártját, a liberálisok hosszú ideje a parlamenti küszöbön táncolnak.
A Nagy-Tubes tetejére tervezett lokátorállomás sorsáról döntő múlt vasárnapi pécsi népszavazás eredménytelen lett, mivel a választásra jogosultak kevesebb mint fele szavazott. (A megjelent 32,51 százaléknyi polgár 94,3 százaléka ellenezte a telepítést. Egy országos népszavazáson - ahol az érvényességhez és eredményességhez az összes szavazásra jogosult polgár egynegyedének + 1 választónak kell azonosan szavaznia - az ilyen arányú véleménynyilvánítás már kötelező erejű lenne. A helyi népszavazás szabályai mások, ott feltétel a minimum 50 százalékos részvétel.)
Pár hete kezdődött a kormány távlati, migrációpolitikai szaktanulmánya körüli, szokásosan alacsony színvonalú közéleti purparlé. Az ügyet az ellenzéknek sikerült a saját szája íze szerint elsütni: családbarátok versus mongol-tatár-kínai fajtájú idegeneket nyakunkra hozó kormányzat.
Voltaire, mint tudjuk, az életét is odaadta volna, hogy a szólásszabadság joga az általa elítélt eszméket is megillesse. A Weimari Köztársaság aztán bele is pusztult ebbe: annyira toleráns volt a demokrácia felszámolását alig burkoltan propagáló irányzatokkal szemben, hogy azok végül föl is számolták. A jogállam oly konzekvensen képviseli alapelveit, hogy ezzel saját elemi érdekeit, biztonságát is veszélyezteti.
2005 tavaszán a Polgári Engedelmességi Mozgalom (PEM) keretében több mint hatvan indiai kendert fogyasztó jelentkezett a rendőrség Teve utcai központjában. Először az akciót meghirdető Kendermag Egyesület elnöke, titkára és szóvivője sétált be az épületbe a kamerák előtt, s hozzájuk csatlakoztak fiatalok, családapák gyerekkel, de feljelentette magát nyugdíjas nagymama is.
2004 augusztusában Gyurcsány Ferenc lendületesen, jól szabott öltönyben, oldalán a mezőnytől üdítően elütő Dobrev Klárával érkezett az MSZP miniszterelnökjelölt-választó kongresszusára. E kongresszus, azóta kiderült, nem csupán a szocpárt, de az ország történetében is döntő fordulatot hozott.
A magyarhoz hasonlóan fortyog a román és a romániai magyar belpolitika is - az ilyen idők nem kedveznek a csendes, protokolláris államelnöki csúcstalálkozóknak. Most nem a mosolydiplomácia korát éljük. Szűk két héttel Sólyom László bukaresti látogatása előtt például a román belpolitika egyik legrafináltabb és legélesebb belpolitikai konfliktusa tört ki, és viharok dúlnak a magyar politikai közösségen belül is.
Múlt csütörtök óta papír van róla, hogy az egyházi vezetők közszereplőknek számítanak: másfél éves bírósági csatározás után végre megnyertem az erről a kérdésről döntő pert.
Fodor Gábor az A38-as hajón ismertetett programjában megújulást hirdetett, mondván, hogy az eddig követett politika nem folytatható tovább az SZDSZ-ben. Rajk László a Napkeltében azzal korteskedett elsőként Fodor riválisa mellett, hogy ő a kontinuitást képviseli, s arra van szükség, nem megújulásra.
A figyelmes olvasónak bizonyára feltűnt, hogy nem siettem el a választást, ki mellett teszem le nyilvánosan a voksomat. Akik most azt várják tőlem, hogy a "vörösök és fehérek" logika mentén dicsérem az egyik jelöltet és szapulom a másikat, csalódni fognak.