A miniszterelnök-jelölés folyamatára könnyű azt mondani, hogy a racionalitás teljes csődjével van dolgunk. Azonban az államnők és -férfiak által generált abszurditás légkörét kihasználva hadd ragadjam meg az alkalmat e processzus elemzésére, mégpedig a játékelmélet segítségével. Ennek a megközelítésnek persze vannak korlátai, hogy mást ne mondjak, azt feltételezi, hogy a résztvevők képesek átlátni a probléma szerkezetét.
Húsvét előtti nyulak
A miniszterelnök-jelölési (vagy a korábbi államfő-jelölési) szituációt legjobban a gyávanyúl-játék írja le. Ez az ötvenes évek amerikai fiataljainak azon kétségkívül tartalmas szórakozásáról kapta a nevét, amikor ketten egymással szemben indulnak autóval. Az lett a gyáva nyúl, aki előbb félrekapta a kormányt. Ha mindkét versenyző kitartott, akkor - a játékelmélet kissé eufemisztikus zsargonját használva - "mindketten negatív hasznosságot realizáltak". A játékelméletben érdemes a kimenetekhez kifizetéseket rendelni, ezért a versenyzők frontális ütközésének értékét mínusz 100-nak tekinthetjük. Ha az egyik versenyző megfutamodik, akkor a győztes játékos kifizetése 5 (mondjuk ennyi lány csodálatát nyeri el győzelmével), a másik viszont gyáva nyúllá válik, és ezért 0 lány áll szóba vele. A kifizetések konkrét nagysága kevésbé fontos, mint a sorrendjük.
Képzeljünk el két pártot. Esetükben a kifizetés a hatalmon maradás esélyével vagy a választáson szerzett szavazatok számával arányos. Tegyük fel, hogy mindkettő rendelkezik egy létező, konkrét miniszterelnök-jelölttel (nem tagadom a feltevés valóságidegenségét). Ha az első párt keresztülviszi jelöltjét, Gordont, míg a második párt megfutamodik, és megszavazza e jelöltet, akkor az első párt öszszes célja teljesül, a második párt meg még egy évig nem esik ki a parlamentből. Így az első párt nyilván magasabb kifizetést kap (mondjuk 5-öt), de a másik számára inkább semleges az alku eredménye (vagyis mondjuk 0 kifizetést kap). Ha viszont a második párt jelöltjét - Független Szakértőt (miután György és Lajos nem vállalta) - választják meg, a második párt kap magasabb hasznosságot, de az első is megtarthatja parlamenti súlyát. Ha nem enged egyik sem, akkor új választásokra kerül sor, ami egyik párt számára sem előnyös, vagyis nagyon alacsony kifizetéshez jutnak.
De mi dönti el, hogy ki nyer az ilyen játékban? Hogyan javíthatja valamelyik párt az alkupozícióját?
Az amerikai filmekben láthatjuk, hogy az igazán elszánt gyávanyúl-játékosok időnként kidobják az ablakon az autó kormányát. Ezzel fizikailag akadályozzák meg a menekülést, végleg elkötelezik magukat, hogy nem futamodnak meg. A másik játékos választása ebben a helyzetben elég egyértelmű.
Egy párt azonban nem tudja fizikailag megakadályozni, hogy megfutamodjon. Mivel lehet ilyenkor helyettesíteni a kormány kidobását az ablakon (esetünkben e cselekedet szó szerinti és átvitt értelmében is)? Az eredeti gyávanyúl-játékban még a verseny előtt megpróbálhatjuk javítani a pozíciónkat úgy, hogy további kellemetlen következményeket veszünk a nyakunkba arra az esetre, ha vesztenénk. Vagyis tovább emeljük a tétet. Például nyilvánosan fogadhatunk ezer dollárban egy nagydarab, nyakatlan, tartozásbehajtásra szakosodott ismerősünkkel abban, hogy megnyerjük a versenyt. Ilyen módon a kifizetésünk 5-ről tovább nő, ha nyerünk (5 lány csodálata plusz ezer dollár) és tovább csökken akkor, ha vesztünk. Ellenfelünk látja, hogy számunkra jelentősen nagy különbség van a győzelem és a vereség között, ezért talán elhiszi, hogy nem fogunk megfutamodni.
A kulcskérdés azonban az, hogy mi számít hitelesnek. A fent leírt fogadás viszonylag meggyőző lehet - de mondjuk azzal fenyegetőzni, hogy vereségünk esetén elégetünk ötezer dollárt, már kevésbé hihető. Az ilyen hiteltelen fenyegetőzés csak komolytalanná tenne minket, és amellett, hogy ismerőseink megkérdőjelezhetik hitelességünket, esetleg szellemi képességeinkről sem formálnának hízelgő véleményt.
Ennek mintájára a pártok is megpróbálhatják növelni a tétet. Szóba jönnek mondjuk olyan bejelentések, mint például: "Elveinknek a másik párt jelöltje nem felel meg, a haza azonnal tönkremenne megválasztása esetén, ezért ha nem Független Szakértőt választjuk meg, akkor megszavazzuk a parlament feloszlatását." A hosszú ideig tartó alkudozásnak pedig hogy is lehetne elejét venni másként, mint annak bejelentésével, hogy: "Ha csütörtökig nem sikerül jelöltet állítani, akkor megszavazzuk saját politikai öngyilkosságunkat, az új választásokat." Ha ezután a párt mégis meghátrál, akkor a választók feldühödnek, és nem szavaznak rá; s ily módon csökken a megfutamodás esetén kapott kifizetés. A másik párt ezt látva esetleg elhiszi, hogy a fenyegetőző párt nem vállalná be a népszerűségvesztést, ezért engedékenyebbé válhat.
A fenyegetőzés azonban csak akkor hatásos, ha hiteles, vagyis ha a párt tényleg hajlandó az új választások megszavazására. A probléma az időbeli inkonzisztencia. Például a fenyegetőzés jó ötletnek tűnik, amikor az alkupozíció javítására használják. Amikor viszont a fenyegetés beváltására kerülne a sor, akkor a párt döntéshozói valahogy mégsem szavazzák meg az új választásokat a kijelölt napon, csütörtökön, hanem a politikai túlélés mellett döntenek. Persze ezután el kell tüntetni a romokat, vagyis meg kell próbálni lecsillapítani a választók jogos haragját: "Igazából találtunk közös jelöltet, csak nem vállalta." Vagy: "Megegyeztünk az ideális jelöltben, csak sajnos kétszáz éve meghalt." Aztán vagy megbocsátanak a választók, vagy nem.
Másnaposság
Az időbeli inkonzisztencia azonban ennél is sokkal komolyabb szerepet játszik az egész kormányfőváltásban: ez a probléma nagyjából a választások óta lebeg a kormánypárt(ok) feje fölött. Azóta láthatjuk: a kormány úgy érzi, hogy hosszú távon valamilyen népszerűtlen "reformokra" volna szükség, ám amikor a konkrét intézkedésekre kerülne sor, akkor egyfajta akaratgyengeség tör a képviselőkre, és a reformok úgymond "felpuhulnak". Vagy felszívódnak teljesen.
A probléma erősen hasonlít a sportolás kérdésére. Köztudott, hogy a rendszeres sportolás hoszszú távon előnyös, és ezért semmilyen nehézséget nem okoz elhatározni azt, hogy mondjuk a jövő héttől rendkívül intenzív edzésprogram veszi kezdetét. Ám midőn eljön a sportolás konkrét időpontja, akkor a tevékenység sokszor meghiúsul, persze jó indokokkal (például ittasság, vagy egy váratlanul fontosnak bizonyuló tévéműsor a sportolás tervezett időpontjában). Ez a viselkedési jellegzetesség abból adódik, hogy az emberek a közeli időszak élvezeti értékét rendszerint nagyobb súllyal veszik figyelembe, mint az időben távolabb lévő eseményeket. Ezt a viselkedési anomáliát különféle vállalatok ki is használják. Például gyakran találkozhatunk olyan hitelkártya-ajánlatokkal, amik rendkívül előnyösek mindaddig, amíg minden hónapban visszafizetjük a tartozásunkat. Ha azonban időnként többet költünk, mint kellene, akkor rosszabbul járunk, mintha nem lenne hitelkártyánk.
Amennyiben ezt a problémát felismeri valaki, akkor védekezhet ellene, például konditerembérlet vásárlásával. Ha már anyagi áldozatot is hoztunk testünk egészségesebbé és vonzóbbá válásáért, akkor a korábbinál nagyobb lelkiismeret-furdalással jár a sportolás helyetti heverészés. A tapasztalataink arra is rámutatnak, hogy gyakran túl optimistán becsüljük meg akaraterőnket, és túl sok alkalomra veszünk bérletet. Vagyis túl sokat fizetünk az inkonzisztencia elleni biztosításért, és így néha rosszabbul járunk, mintha nem is vettünk volna bérletet.
Miközben a pártok nyilván másképp működnek, mint az emberek, hasonló kérdések az ő esetükben is felmerülnek. A konditerembérlet lehetőségének káros hatására jó példa a csütörtök bejelentése. Az SZDSZ nyilván felismerte, hogy jó volna hamar döntést hozni, de ha ez nem sikerül, akkor a párt nem lesz képes nemet mondani a további alkudozásra. Ezután vásárolt egy (szavazatszerzési szempontból) költséges konditerembérletet, hogy megóvja magát ettől a későbbi akaratgyengeségtől. Az elkötelezettség azonban nyilván komolytalan volt, és így nem érte el a kívánt célt, viszont a párt a választók szemében is szerzett egy rossz pontot.
A közelmúlt politikai eseményeinek egyik meghatározója az arra való képtelenség, hogy a szereplők hatásos konditerembérletet vásároljanak, vagyis biztosítani tudják magukat a jövőben bekövetkező akaratgyengeség ellen. Elég megemlíteni a konvergenciaprogramot, a különféle költségvetési célok törvénybe foglalását, az erős költségvetési hivatalra vonatkozó indítványokat vagy az IMF-fel aláírt szerződést. Ezeket az elkötelezettségeket azonban sosem tekintette utólag elég költségesnek a kormány ahhoz, hogy betartsa őket. A válságkezelésre beígért fontos intézkedéseket például (13. havi nyugdíjak és bérek eltörlése) még mindig nem sikerült életbe léptetni.
Az új, független és szakértő miniszterelnökre vonatkozó igény egy újabb lépés ezen az úton. Talán sikerül választani egy olyan "fiskálisan konzervatív" szakértőt, aki be tudja tartatni a pártokkal a saját ígéreteiket. (A cikk még a parlamenti szavazás előtt készült - a szerk.) Ilyen értelemben az új, külső miniszterelnök a konzervatív jegybankár költségvetési fegyelmet kikényszerítő megfelelője lehetne (lásd: Békés Gábor-Muraközy Balázs: Káros szenvedélyektől mentes közgazdászt, tartós kapcsolat reményében - Milyen legyen az új jegybankelnök?, Magyar Narancs, 2007. január 25.).
Ám teljesen nyilvánvaló az elképesztő mértékű időbeli inkonzisztencia. A pártok nyilvánvalóan mindent megígérnek az új miniszterelnöknek, amíg az új választás réme fenyeget. Minden szereplő tisztában van azonban azzal, hogy miután az új miniszterelnököt beiktatják, a képviselők erősen érdekeltté válnak a reformok felpuhításában. A képviselők és a miniszterelnök közötti szerződés ezt a problémát próbálja kezelni, de az előzmények fényében nem nagyon lehet arra számítani, hogy éppen ez rettentené el a képviselőket ígéreteik megszegésétől. Ezek ugyanazok a képviselők, akik hétfőn csütörtököt, pénteken Bokrost és a következő hétfőn Bajnait mondtak.
*
Az időbeli inkonzisztencia problémája azonban nem csak a pártok esetén jelentkezik. Különösen az ilyen látványos balfékeskedés után felmerülhet a liberális választókban az az igény, hogy legközelebb ne szavazzanak az SZDSZ-re. Miután tisztában vannak azzal, hogy a következő választáson ismét nagy lesz a csábítás, hajlamosak lehetnek még jóval a választás előtt számos ismerősüknek megesküdni erről. De ebbe a konditerembe bizony nem egyszerű bérletet vásárolni!
