Nem hiszek a mozgalmakban

  • .
  • 2010. április 15.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2010. március 18. ÉN SEJTEM, HOGY MIÉRT NEM TUDJA A címlapon nagy betűkkel kiemelt megállapítást a lap belsejében magyarázza a friss Kossuth-díjas Lovasi András: "Ha van párt, amit nem szeretek, az az MSZP, és nem tudom, miért adta nekem ez a kormány a Kossuth-díjat..." Igaza van.
Nehéz manapság megérteni, hogy politikai elfogultság nélkül is lehet díjat adni arra érdemes személyeknek. Megszoktuk, hogy a politika a holdudvarát díjazza, vagy díjazottakat igyekszik - posztumusz, amikor már nem tiltakozhatnak - hívei, katonái közé besorolni.

Pedig elég sok érv szólt az elismerés mellett - a magam részéről figyelemre méltó népzenei kísérleteit tartom egyik fő érdemének -, és nem hiszem, hogy a javaslat egyetlen, emlékezetes előadás hatására született a MűPában. Lehet, hogy meglepő, de úgy tűnik, politikai megfontolások nem játszottak közre a döntéshozatalban. Pedig ez valóban a kormány döntése volt, amit az ÉS legújabb számában Pomogáts Béla lemondó nyilatkozata bizonyít, hiszen szerinte a szakmai testületet "pusztán a központi akarat paravánjának szerepére kárhoztatták". Ugyanezen a lapon nem szerepel a művészeti díjazottak között Lovasi András neve. 'szintén remélem, hogy az ÉS ezzel sem az előadót, sem műfaját nem kívánta kirekeszteni a művészet fogalomköréből, különös tekintettel a kortárs magyar költészet zenés népszerűsítésében kifejtett tevékenységére.

Társadalmunk megosztottságának jellegét jól jellemzi az alternatív Kossuth-díj létrehozásának indokolása, mely szerint ebben az országban "rettenetesen" befolyásolja a politika a művészeti díjakat, ugyanakkor a kuratórium öt tagját tüntették ki a hatalom befolyása miatt megbélyegzett állami változattal, kettejüket 1978-ban és 1988-ban.

Gyermeteg optimizmus lenne Lovasi András kitüntetésében és az elfogadást kísérő emberi megnyilatkozásában némi biztatót látni? Mert igény - az lenne rá.

Kard Aladár

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.