Nem hiszek a mozgalmakban

  • .
  • 2010. április 15.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2010. március 18. ÉN SEJTEM, HOGY MIÉRT NEM TUDJA A címlapon nagy betűkkel kiemelt megállapítást a lap belsejében magyarázza a friss Kossuth-díjas Lovasi András: "Ha van párt, amit nem szeretek, az az MSZP, és nem tudom, miért adta nekem ez a kormány a Kossuth-díjat..." Igaza van.
Nehéz manapság megérteni, hogy politikai elfogultság nélkül is lehet díjat adni arra érdemes személyeknek. Megszoktuk, hogy a politika a holdudvarát díjazza, vagy díjazottakat igyekszik - posztumusz, amikor már nem tiltakozhatnak - hívei, katonái közé besorolni.

Pedig elég sok érv szólt az elismerés mellett - a magam részéről figyelemre méltó népzenei kísérleteit tartom egyik fő érdemének -, és nem hiszem, hogy a javaslat egyetlen, emlékezetes előadás hatására született a MűPában. Lehet, hogy meglepő, de úgy tűnik, politikai megfontolások nem játszottak közre a döntéshozatalban. Pedig ez valóban a kormány döntése volt, amit az ÉS legújabb számában Pomogáts Béla lemondó nyilatkozata bizonyít, hiszen szerinte a szakmai testületet "pusztán a központi akarat paravánjának szerepére kárhoztatták". Ugyanezen a lapon nem szerepel a művészeti díjazottak között Lovasi András neve. 'szintén remélem, hogy az ÉS ezzel sem az előadót, sem műfaját nem kívánta kirekeszteni a művészet fogalomköréből, különös tekintettel a kortárs magyar költészet zenés népszerűsítésében kifejtett tevékenységére.

Társadalmunk megosztottságának jellegét jól jellemzi az alternatív Kossuth-díj létrehozásának indokolása, mely szerint ebben az országban "rettenetesen" befolyásolja a politika a művészeti díjakat, ugyanakkor a kuratórium öt tagját tüntették ki a hatalom befolyása miatt megbélyegzett állami változattal, kettejüket 1978-ban és 1988-ban.

Gyermeteg optimizmus lenne Lovasi András kitüntetésében és az elfogadást kísérő emberi megnyilatkozásában némi biztatót látni? Mert igény - az lenne rá.

Kard Aladár

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”