A kőszobor
Az ügy alapja Karsainak a Teleki Pál tervezett szobrával kapcsolatos 2004-es sajtóvita során tett kijelentése volt. Karsai a jobboldali, szélsőjobboldali sajtóban a Teleki Pál munkásságát pozitív színben feltüntető cikkekről a "zsidózás" kifejezést használta. Ez pedig bíróságaink szerint Török Bálinttal kapcsolatban a valóságot hamis színben tüntette fel.
Az ítélet után sokan azon háborogtak, hogy a tudatlan strasbourgi bírák azt állapították meg, Teleki Pál rasszista vagy antiszemita volt; vagy azon, hogy aki Telekiről jót ír, az zsidózik. Pedig a verdikt jelentősége az, hogy kedvezően befolyásolhatja ama magyarországi bírói gyakorlatot, amely lehetővé tette, hogy személyiségi jogi perekben (a rágalmazási és becsületsértési eljárásokban) közírók és közszereplők a siker reményében perelhették politikai vitapartnereiket "jó hírnevük" és "emberi méltóságuk" védelmében olyankor, amikor azok - alappal, anélkül - például a "fasiszta", a "náci", az "antiszemita" vagy akár a "zsidózás" kifejezéseket használták.
Még 2004-ben heves sajtóvita bontakozott ki arról, hogy emeljenek-e Budapesten szobrot gr. Teleki Pál egykori miniszterelnöknek, vagy sem. E vitában megszólalt Karsai László történész is (Érvek a Teleki-szobor mellett, Élet és Irodalom, 2004. március 12.). Többek között ezt írta: "... százával sorjáznak a Teleki Pálról szóló, őt hol gátlástalanul, hol mérsékeltebb hangnemben, de dicsőítő cikkek, tanulmányok. A szélsőségesen antiszemita és irredenta Hunnia Füzetek 1994-1995-ben 15 részes tanulmánysorozatot szentelt a volt miniszterelnöknek. Az amatőr történész Török Bálint is több hozsannázó cikket írt Teleki Pálról, a hívő katolikusról, a lelkes cserkésztisztről és - szerinte - náciellenes reálpolitikusról. Ezek a cikkek, tanulmányok javarészt visszhangtalanok maradtak. Kevesen vagyunk, akik legalább néha kezünkbe veszünk jobboldali vagy szélsőjobboldali sajtótermékeket. Amelyek viszont, talán ezen is felbátorodva, egyre gátlástalanabbul hazudnak, rágalmaznak, uszítanak és zsidóznak." Ezután pedig Karsai így fogalmaz: "Török Bálint ... szerint Teleki két miniszterelnöksége idejére két zsidótörvény 'esett'... Ha már számolunk, akkor viszont legyünk pontosak: Teleki nevéhez nem két, hanem 12 (tizenkét) zsidótörvény fűződik."
Török Bálint elsődlegesen a "zsidóznak" kifejezés miatt indított pert személyiségi jogainak védelmében. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a felperes keresetét elutasította, mondván, hogy a kijelentés nem a felperesre vonatkozik. Ám a Fővárosi Ítélőtábla megállapította a jogsértést, mégpedig a valóságot hamis színben feltüntető tényállítás miatt, amely sérti Török Bálint becsületét és jó hírnevét. A felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet után 2006 decemberében Karsai a strasbourgi bírósághoz fordult.
Az EEJB-t az Európai emberi jogi egyezmény 1950 novemberében hozta létre azért, hogy az emberi jogok területén minimálisan betartandó nemzetközi jogi standardokat határozzon meg. Az aláíró államok jogosultak az egyezményben foglaltaknál szigorúbban oltalmazni az emberi jogokat, de az egyezményben foglalt minimumkövetelmények megsértése nemzetközi jogi jogsértést jelent. A bíróság a jogsérelem esetén nem elégszik meg azzal, hogy a nemzetközi jog szokásos megoldása szerint az egyezmény megsértésének szankcionálását a részes államokra bízza, hanem lehetővé teszi, hogy a jogsérelmet szenvedett magánszemély közvetlenül indítson eljárást az ellen az állam ellen, amely a jogsértést elkövette.
Esetünkben az EEJB-nek abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a Magyar Köztársaság megsértette-e Karsai szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát.
Az egyezmény 10. cikkelye így szól:
"1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. [...] 2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban ..., mások jó hírneve vagy jogai védelme, ... céljából."
Mivel Karsai véleménynyilvánítási szabadságát a magyar ítéletek kétségkívül korlátozták, az EEJB előtti jogkérdés az volt, hogy fennállnak-e az e szabadság korlátozását indokló feltételek. Ehhez két feltételnek kell együttesen fennállnia: a korlátozást törvénynek kell előírnia, és annak egy demokratikus társadalomban mások jó hírnevének vagy jogainak védelméhez szükségesnek kell lennie.
Az első, formális feltételnek minden kétséget kizáróan megfelelt a magyar bíróságok ítélete, hiszen a polgári törvénykönyv rendelkezései alapján jártak el, amely a személyiségi jogok, ezen belül a jó hírnév (illetve a becsület) védelmét biztosítja a "valóságot hamis színben feltüntető" tényállításokkal szemben. A EEJB szerint továbbá a nemzeti bíróságok feladata annak eldöntése, hogy Karsai kijelentései vonatkoztathatók-e Török Bálintra, ezért elfogadta a Fővárosi Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság véleményét.
Ezek után azt vizsgálta, hogy Török Bálint személyiségi jogainak védelme jelen tényállás alapján a véleménynyilvánítás szabadsága olyan korlátozásának minősül-e, amely egy demokratikus társadalomban szükséges. A bíróságnak ehhez azt kellett eldöntenie, hogy a szólásszabadság korlátozása "fontos társadalmi szükségletet" elégített-e ki. Azt természetesen nem vitatta, hogy a szerződő állam, illetve a magyar bíróságok rendelkeznek egyfajta diszkrecionális joggal annak eldöntésére, hogy a korlátozást indokló társadalmi szükséglet fennáll-e; az EEJB-nek viszont az egyezményből következően joga van Magyarországnak ezt az értékelését felülvizsgálnia.
Az EEJB korábbi döntéseire hivatkozva külön is kiemelte, hogy a sajtó szerepe a demokratikus társadalomban az, hogy - mások jogainak tiszteletben tartásával - a különféle véleményeknek és eszméknek hangot adjon. Ezért politikai vagy közérdeklődésre számot tartó ügyekben akár a túlzó vagy provokatív vélemények is az egyezmény védelme alatt állnak. A vitát korlátozó intézkedés jogszerűségének értékeléséhez annak vizsgálata szükséges, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó intézkedés igazolása elégséges és megfelelő-e, illetve az intézkedés maga arányos-e - jelen esetben Török Bálint személyiségi jogainak védelme érdekében.
Tényállítás vagy vélemény?
Karsai kijelentésének jellegét illetően az EEJB kiindulópontja az volt, hogy az ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete szerint a jobboldali sajtóra vonatkozó "zsidózás" kifejezés a felperes Török Bálintra is vonatkoztatható, becsületét és jó hírnevét sértő, a valóságot hamis színben feltüntető tényállítás.
Az EEJB először is azt rögzítette: annak eldöntése, hogy tényállításról vagy véleményről van-e szó, a nemzeti bíróság feladata. A kérdés eldöntése alapvető fontosságú, hiszen a szólásszabadság szabályozásának általános és az EEJB szerint is elfogadott standardjai szerint tényállítás esetén lehetséges az állított tények valóságának bizonyítása, ám vélemény és értékelés esetén nem. Ilyen esetben a véleményt szankcionáló állami intézkedés arányossága és ezért jogszerűsége attól is függhet, hogy annak a véleménynek van-e bármilyen tényszerű alapja. A bíróság gyakorlata alapján ugyanis a minden ténybeli alapot nélkülöző értékítélet lehet annyira túlzó, hogy az már az egyezmény nyújtotta védelemben nem részesül. Azonban a nemzeti bíróságoknak az a döntése, hogy tényállításról vagy véleménynyilvánításról van szó, nem lehet oly módon önkényes vagy indokolatlan, hogy az korlátozza a véleménynyilvánítási szabadságot.
A bíróság ezután megállapította, hogy Karsai tényállítása az, hogy Török Bálint írásai Teleki Pált dicsőítik. Ez egy erősen "értékvezérelt" ténybeli kijelentés, melyet az érintett nem is vitatott. Karsai, közvetetten Török Bálint írására is hivatkozva, úgy érvelt, hogy az antiszemita meggyőződéséről ismert politikus érdemeinek hangsúlyozása közreműködést jelent abban a jobboldali sajtóban lezajló folyamatban, amely Teleki fajvédő politikája jelentőségének relativizálására irányul. Ezt a jelenséget minősítette Karsai "zsidózásnak".
Ezután következik az ítéletnek az a megállapítása, amely, úgy tűnik, kiverte a biztosítékot bizonyos körökben: "Következésképpen, a Bíróság nem ért egyet teljes egészében a nemzeti bíróságok megállapításaival abban, hogy a jogvita pusztán tényállítást érintett: egy ilyen következtetés korlátozná az Egyezmény 10. cikkelye által biztosított védelmet. A Bíróság egyetért azzal, hogy a kérelmező következtetései nem tekinthetőek túlzónak vagy minden ténybeli alapot nélkülözőnek, tekintettel T. B. Teleki Pált mentegető megközelítésére - amire a kérelmező újságcikkében hivatkozott, és amit T. B. nem vitatott a bíróságok előtt - és tekintettel Teleki Pálnak a zsidótörvények elfogadásában játszott szerepére. ... [Az EEJB] úgy véli tehát, hogy ez a cikk (közlés) méltó a sajtó részére funkciójára tekintettel biztosított magas szintű védelemre. ... Megismétli, hogy a 10. (2) cikkely alapján a politikai vagy közérdeklődésre számot tartó viták csak rendkívül kis mértékben korlátozhatóak. A Bíróság arra a tényre is tekintettel volt, hogy T. B. a vita részeként a napisajtóban széles körben közzétett cikkek szerzője volt - tehát önként vetette alá magát a nyilvános kritikának. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező T. B.-étől eltérő nézeteit közvetetten fogalmazta meg. Azonban úgy véli, hogy ilyen kontextusban még a durva kritika is a 10. cikkely védelme alatt áll, akár közvetetten, akár közvetlenül fogalmazzák meg."
Az EEJB azt is kiemelte, hogy a politikai vagy közérdeklődésre számot tartó viták csak rendkívül kis mértékben korlátozhatóak. Azt is hangsúlyozta, hogy bár nem büntető, hanem polgári ügyről volt szó, és bár a jogsértés megállapítása mellett Karsait csak a jogsértés folytatásától tiltották el, illetve elnézést kellett kérnie, a vita kontextusában már ezek a szankciók is aránytalanul korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát.
A közéleti vitákkal kapcsolatos perekkel öszszefüggésben az EEJB tehát felülvizsgálja, hogy valamely kijelentés tényállításnak vagy véleménynek minősül-e, annak ellenére, hogy ez alapvetően a nemzeti bíróságok értékelési körébe tartozik. Amennyiben véleményt, értékelést korlátozó ítélet születik, a korlátozás arányossága (és így jogszerűsége az egyezmény alapján) attól is függ, hogy van-e valamiféle ténybeli alapja a véleménynek, hiszen ennek híján a vélemény, az értékelés is lehet olyan módon túlzó, hogy annak korlátozása elfogadható az egyezmény alapján. Ilyen korlátozásra azonban politikai és közéleti sajtóviták esetében csak szűk körben van mód, ami a sajtónak a demokratikus társadalomban betöltött szerepéből következik. Nemcsak a politikus közszereplők, hanem a közéleti sajtóvita résztvevői is kénytelenek tehát elviselni, ha vitapartnereik őket durva, akár eltúlzott értékelésekkel illetik, akár közvetetten, mint a jelen esetben, akár közvetlenül, személyesen megnevezve az illetőt. Ezek a követelmények egyaránt vonatkoznak a polgári és büntetőügyekre.
Nyilvánvaló az is, hogy ebben a körben a bíróság semmiféle megállapítást nem tett sem Teleki Pálról, sem az őt értékelő szerzőkről, sem pedig Karsai vélt állításáról. Pusztán megvizsgálta azt a kapcsolatot, ami Teleki Pál nem vitatott történelmi szerepe, az ő magasztalása, illetve ez utóbbi jelenség "zsidózásként" való minősítése között van. Megállapította, hogy ez a vélemény ténybelileg nem megalapozatlan és nem túlzó. Ez utóbbi minősítés azonban csak az egyezmény kontextusában értelmezhető: a "túlzó" vagy "megalapozatlan" értékelés már nem méltó az egyezmény védelmére. A politikai, illetve jelen esetben a közéleti sajtóvita az egyezmény alapján viszont olyan szigorú védelemben részesül, hogy egy szinte minimális ténybeli alap elegendő arra, hogy az adott politikai értékítélet megkapja ezt a védelmet.
Azok, akik azt állítják, hogy ezzel az ítélettel a strasbourgi bíróság azt állapította meg, hogy Teleki Pál dicsérete "zsidózásnak" minősül, vagy azt, hogy úgy vélte, hogy a Teleki Pált bármilyen formában dicsérő személyekről azt állítani, hogy "zsidóznak", az nem "túlzó" a szó köznapi értelmében, azok tájékozatlanságból vagy szándékosan fordítva ülik meg a lovat. Az EEJB ugyanis pusztán azt rögzítette, hogy egy nyilvános közéleti vitában sem Karsait, sem mást nem lehet bíróság elé citálni egy ilyen értékelő kijelentésért. Az az állítás pedig, hogy az EEJB-nek ez a döntése bármilyen tudományos, közéleti vagy politikai vitát korlátozna, együgyűség vagy csúsztatás.
Az EEJB döntése nyomán a Teleki Pál történelmi szerepét méltatók nyugodtan kommunistázhatják vagy nevezhetik zsidóbérencnek azokat, akik nem értenek velük egyet (ezt számosan meg is tették), ellenfeleik pedig nyugodtan minősíthetik tevékenységüket "zsidózásnak" vagy akár őket "antiszemitának". Eddig ez a megközelítés nem volt evidencia: az elmúlt évtizedekben számos olyan bírósági döntés született polgári és büntetőügyekben is, ahol azért marasztaltak el közírókat, politikusokat, mert olyan erős, helyenként akár túlzó kifejezésekkel minősítették vitapartnereiket, mint a "náci", "antiszemita", "zsidózó".
*
A szólás- és kifejezési szabadság - hála istennek - stabil és széles körű védelme Magyarországon számos szélsőséges eszme terjesztésére ad lehetőséget. Csakhogy azok az ítéletek, amelyeket a magyar bíróságok az ezeket a szélsőséges, radikális véleményeket illető erős és akár helyenként indokolatlan minősítések miatt szabtak ki, kifejezetten korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát. Elvégre a szélsőséges nézetek szabad terjesztése csak akkor nem veszélyes, ha az e nézetekkel folytatott vitákat sem korlátozzák indokolatlanul. A strasbourgi ítélet után talán a korábbinál határozottabban érvényesülhet majd, hogy a politikai, közéleti vita keretei között ezek az akár eltúlzott vélemények is jogi védelemben részesülnek.
